Aligha nem örökre a fülemben cseng majd egykori tanárom bölcs meglátása, hogy a beszélgetős, betelefonálós műsorok nem televíziós műfaj. A televízió a mozgó képpel és a hangokkal képes többlet információt hozzáadni a leírt hírekhez és a történetekhez.
“A beszélő fejek nem képernyőre valók” – Domokos Lajos
Míg a hangok a rádióban is közvetíthetőek, a látványt mozgóképen csak a videó képes továbbítani. A beszélgetős műsorok, ahol nincs képi információ a beszélők órákon keresztül mutatott arcán kívül tehát egy műfaj idegen próbálkozás. Mégis nagyon népszerű próbálkozás, hiszen – különösen a betelefonálós műsorok esetében – olcsón előállítható, és valamiért az emberek imádják a drága pénzért megvett, minél tökéletesebb képet mutató nagy képernyős színes tévéjükön nézni hallgatni a rádió kabarét.
Ma reggel egy másik érdekes képtelenséget tapasztaltam. Beküldött olvasói fényképekről beszéltek egy rádió műsorban. A műsorvezetők pedig megpróbálták elmesélni, hogy néznek ki a képeken szereplő autók. Komolyan ennyire nem sikerül eltalálni a szerkesztőknek a műfaji kereteket? Vagy direkt csináják, mert úgy gondolják, hogy ez így jópofa?
Mindeközben sajnos a webes megoldások feszengve póbálják – vagy még csak nem is igazán próbálják – megtalálni saját érvényesülési lehetőségüket. Azt a témát és formát, ahol képes együtt megélni, és megfelelően érvényesülni az írott szöveges, az álló képi, a mozgó képes és a hangos történetmesélés. Sajnos nekem egyelőre úgy tűnik, hogy ezek még csak kísérleti próbálkozások, és minden befektetett energia ellenére a web jobbára csak a nyomtatott írott sajtó gyorsan frissülő digitális változata tud egyelőre lenni.
Ti mit gondoltok?
