Én még csak átutazóban sem voltam eddig Cannes-ban, de mivel nemrég ért véget a híres filmfesztivál, gondoltam érdekes lehet egy kis beszámoló a fotósok munkájáról. Mivel ez is egy vörösszőnyeges, jobbára hírességeket felvonultató fesztivál, sok mindenben hasonlít az Oscar-díj átadójához, így sok minden igaz rá, ami arról korábban megjelent itt a blogon.

Nem is friss beszámolót kerestem, hanem a Reuters blogján 2010-ben megjelent írást fordítottam le, mivel úgy érzem, hogy ez adja a legteljesebb képet a fotósok munkájáról. A benne leírt technikák és munkamódszerek nagyjából még ma is érvényesek, külön tetszik viszont, hogy említik azt is, hogy mi változott az elmúlt húsz évben..

“Minden év májusában sztárok és fotósok tucatjai találkoznak a francia Riviérán Cannes-ban, hogy részt vegyenek a világ legnagyobb filmfesztiválján. 1985 óta a Reuters fotósai is kiveszik a részüket ebből a látványosságból. 

2010-ben öt fotós dolgozott, akik Franciaországból, Svájcból és Belgiumból érkeztek, hogy a Fesztivál Palota alagsorában felállítsák a főhadiszállásukat a 63. Cannes Film Fesztivál idejére. Ebben két Párizsból érkezett szerkesztőségi technikus, Gilles és Sylvain segített nekik, akik a 15 négyzetméteres szobát gyorsan átalakították, hogy egyszerre legyen szerkesztő központ, felszerelés raktár és öltöző, ahol a fotósok magukra ölthetik az eseményen megkövetelt szmokingot.

Hivatalos fotózások, sajtótájékoztatók, érkezések a vörös szőnyegen…. Minden nap ugyanolyan rutin szerint zajlik, amit a fotósok mindannyian próbálnak új kép ötletekkel és újabb nézőpontokkal feldobni. A csapat egyik tagja ebben az évben felállított egy létrát a nézelődők és amatőr fotósok tömegében. Nem volt egyszerű feladat elérnie, hogy megtűrjék maguk között, mivel sokuk órákkal, vagy akár napokkal a fesztivál kezdete előtt már kimegy helyet foglalni. Viszont erről a roppant kényelmetlen helyről készült az a kép Alain Delonról és Claudia Cardinaléról, ami aztán a Le Figaro címlapján jelent meg másnap.

Húsz éve még filmre dolgoztak a fotósok, amit a Fesztivál Palotában hívtak és nagyítottak. Akkoriban még úgy húsz képet adott ki a hírügynökség a fesztivál egyes napjairól. Ma, a digitális fényképezőgépek és egyéb csúcstechnológiák korában úgy 150-200 képből válogathatnak az ügynökség előfizetői a fesztivál minden napjáról. A legfrissebb újítás a fényképezőgépekre szerelhető vezeték nélküli küldő eszközök használata és a cigaretta tárca méretű 3G-vel működő személyes wifi routerek használata. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a fotósok, akik kénytelenek a vörös szőnyeg szélén ácsorogni, távol a Fesztivál Palotától rögtön elküldhessék a képeiket, amiket a Cannes-tól is messze dolgozó képszerkesztők feldolgoznak és eljuttatnak az előfizetőkhöz.

Míg némelyik vörös szőnyeges bevonulásra többszáz fotós érkezik, más kevésbé látványosakra, mint egy thai film vetítése este tízkor, csak a legelszántabbak mennek el. A Reuters csapata viszont mindig köztük van. Most pedig készíthetik a szmokingunkat a jövő évi fesztiválra.”

És hogy ez a sok – gyakran egymással lökdösődve – dolgozó fotós hogyan hangzik? Mondhatnám, hogy hasonlít a legutóbbi Canon zárhang videó hangzására. De az egyik Oscar gálán készült multimédiában hallhatóra sokkal inkább hasonlít. Eric Gaillard csapós portré sorozatáról pedig külön írásban olvashatsz.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!