Egy éve volt a terror támadással és robbantással végződött Boston maraton. Gondoltam felelevenítem az egyik leglátványosabb magazin címlapot, amit a tragédia akkor ihletett és ami azóta igazi ikonná vált – olyannyira, hogy szerzői jogokat nem tisztelve le is másolták.

Egy éve valamiért kimaradt a blogról a Boston magazin különleges címlapja, de azóta sem akartam elvetni, hogy irjak róla. Főleg, mert mint azt már korábban megírtam, rendkívüli módon vonzódom a jobbára csak nyomtatott lapokra jellemző címlapokhoz. Így most az évforduló alkalmából újra elővettem ezt a témát.

Így készült a címlap
A nem mindennapi címlapfotóról annak idején maga a Boston magazin egyik szerkesztője, John Wolfson számolt be a lap weboldalán:

“Mikor a robbantások híre elért hozzánk a maraton hétfőjén – ami nem tartott túl sokáig, mivel csak néhány háztömbnyire történt a szerkesztőségünktől és a mi kollégáink is a környéken dolgoztak akkor – csak néhány nap volt hátra a magazin májusi számának megjelenéséig. Az előkészületeknek ebben a stádiumában általában már minden kész, csak finomítani szoktunk az anyagokon. Elírásokat és törrdelési hibákat keresünk, meg ilyenek. Hamar rájöttünk, hogy most le kell cserélnünk a tervezett címlapot és újat kell készíteni. Azt is tudtuk, hogy az egyik feature cikket is le kell majd cserélni, hogy a robbantással foglalkozzunk. Minderre már csak három napunk maradt.

Először azt döntöttük el, hogy néhány helyi szerzőt felkérünk egy pár maratoni témájú esszé megírására. Aztán elkezdtünk brainstormingolni rajta, hogyan illusztrálhatnánk ezt az esszé csokrot. Talán egy olyan képet kéne készítenünk, amin egy szív alakú rajtszámmal fut valaki? Talán a maraton megtépázott győzelmi babérkoszorúját kellene fekete háttér előtt fotóznunk? Aztán a művészeti vezetőnk Brian Struble és a helyettese, Liz Noftle előállt az ötlettel, hogy gyűjtsünk össze cipőket, amiket a futók viseltek a versenyen és rendezzük el őket úgy, hogy a középső negatív tér szív alakú legyen. Mindjárt kifejtem, hogy miért, de azonnal tudtam, hogy megvan a koncepció, amit kerestünk – nem csak az esszé gyűjteményre, hanem a címlaphoz is. Hamar rájöttem, hogy a cipőket viselő futók saját személyes történetei sokkal erőteljesebb, mint amit bármelyik szerző tudna írni. Gyorsan lefixáltuk a változtatásokat, lefixáltuk a címlap ötletet és elkezdtük körvonalazni a cikkek témáját: Együtt fogjuk fotózni a cipőket, hogy azok szív alakot adjanak ki, de külön is lefotózzuk őket páronként, hogy a futók történeteit illusztrálják (amit “Az általunk viselt cipők” címmel a májusi számban lehet olvasni).

Remek ötlet! De hogyan tudjuk időben megvalósítani? Úgy számoltuk, hogy körülbelül 100 pár cipőre lesz szükségünk hozzá és csak nagyon kevés időnk van összeszedni őket. Ráadásul mindenkivel interjút is kell készítenünk, aki odaadja a cipőit, hogy elmesélhessük az ő történetét. Azonnal elkezdtünk üzeneteket küldeni a Twitteren és Facebookon, amikben kölcsönkértük a futók cipőit. Közben a Boston magazin szerkesztőségének minden rovatánál mindenki elkezdte hívogatni az ismerősöket és rokonokat, hogy cipőket szerezzenek. Minden pár cipő nagyon fontossá vált. Minden új emailt egyre fokozódó lelkesedés fogadott, amiben valaki bejelentette, hogy egy rokon, vagy régi iskolatárs megigérte, hogy beugrik egy pár futócipővel.

Ahogy elkezdtek gyűlni a cipők, elkezdtük kiosztani a neveket és felhívni őket, hogy elkészítsük velük az interjúkat. A lap minden dolgozója beszállt a nagy munkába. A magazinban csak 15 pár cipőnek volt helyünk, úgyhogy a többi a webre megy. Aztán kitaláltuk, hogy az egész dolgot még egy kicsit megbonyolítjuk: készítünk egy külön oldalt a magazin webolalán, ahol nem csak a print lapból kimaradt cipők és történetek élnek majd tovább, hanem bárki beküldheti a világ bármely pontjáról a saját történetét és a képét a saját cipőiről. (Ez az oldal 2013. április 30-a óta érhető el a magazin weboldalán.)

Csütörtök reggel Struble bepakolta a 120 cipőt a kocsijába és levitte őket New Yorkba, hogy az ismert fotós, Mitchell Feinberg elkészítse a képet. A fotó tökéletesen megragadta mindazt, ami eredetileg megfogott az ötletben.

Számomra ez a címlap két dologról szól: kitartás és egység. Magában a képen látható minden egyes cipő kicsi, meggyötört és átlagos. Együtt viszont valami szépet, erőteljeset és inspirálót alkotnak. Ha csak egyetlen cipőt is eltávolítunk, az gyengíti az összképet. Együtt tökéletes szimbólumai Bostonnak és a robbantásokra adott válaszunknak.

Ez a város az otthonom. Azért élek itt, mert így döntöttem. Az iránta érzett szeretetem határtalan és néha irracionális. Ez a stáb tele van olyanokkal, akik ugyanígy éreznek. Az otthonunk most fájdalmat szenved, mi pedig abban bízunk, hogy sikerült valami olyat alkotnunk, ami kifejezi érzéseink intenzitását és a büszkeséget, amit mindannyian érzünk Boston iránt.”

Kedvező fogadtatás
A címlap rendkívül sikeres volt, az utolsó kinyomott példányig mind elkelt. A hatalmas érdeklődés hatására a kiadó a címlapfotót plakát formájában is elkezdte értékesíteni, a bevételekből a Boston One Fund alapítványt támogatták, amit a robbantások áldozatainak megsegítésére hívott életre az állam kormányzója.

A fotós azt nyilatkozta az American Photo Magnak, hogy már tele volt a naptára, mikor a magazin bejelentkezett nála, de a történet súlyára tekintettel az egyik ügyfele belement saját fotózásának elhalasztásába, hogy ezt a különleges feladatot elvégezhesse.
A fotós azzal az ötlettel egészítette ki a kreatívok által kiagyalt koncepciót, hogy a címlapfotó elkészítése után minden cipőt megfordított és cipőtalppal felfelé is lefényképezte őket, ami szerinte ideális volna hátsó borítóképnek, ezzel tökéletesen keretbe foglalva a különleges lapszámot. A magazinban már volt egy hirdetés a hátsó borítón, de a kiadónak annyira megtetszett Feinberg ötlete, hogy levették a hirdetést és a címlapot kiegészítő másik kép került a helyére. Az American Photo Mag ezt a hátsó borító képet választotta gyűjtésében az év egyik legjobb, vagy legalábbis legemlékezetesebb képének.

Kritikus hangok
A cikk alatt kommentelők közül többen is felvetik a jogosnak tűnő kérdést, hogy vajon a Boston magazin egy ennyire lokálpatrióta történethez miért vitte New Yorkba a fotózást (és hozzá az összes cipőt), ahelyett, hogy egy helyi fotóssal végeztették volna el a munkát.
Sajnos a lap nem ad hivatalos választ a kérdésre, csak tippek és vélemények ütköznek a kommentekben. Többek között van, aki felveti, hogy Feinberg cipőkről készült 2006-os National Geographic sorozatának is lehet némi köze hozzá, hogy pont őt kérték fel a címlap koncepció megvalósítására.

Egy másik, lapkiadásban jártasnak tűnő kommentelő azt veti fel, hogy amikor csak három nap áll rendelkezésre a teljes folyamat lebonyolítására, akkor a gépezetben nincs helye hibának és meglepetéseknek. Szerinte a kiadó ezért bízott meg olyan fotóst, akinek már ismerték a munkáját, esetleg dolgoztak is vele és nem csak azt tudták, hogy remek minőségben fogja elvégezni, hanem azt is, hogy időben elkészül és hogy tudnak vele együtt dolgozni, ami különösen fontos egy ilyen szűk határidő esetében.

A címlap utóélete
A rendkívül hatásos címlap utóélete azonban itt még nem ért véget. Ugyanis alig valamivel több, mint háromnegyed évvel a lapszám megjelenése után egy másik magazin is merített a remek ötletből. A BDC Wire magazin arról számol be, hogy a brit Bath magazin egy megtévesztésig hasonló címlappal állt elő idén februárban. Mit ad Isten, szintén egy helyi magazinról és egy helyi futóverseny hirdetéséről van szó. A különbség “csak” annyi, hogy Bathban nem egy tragédiáról emlékeznek meg a kölcsönzött címlap ötlettel, mindössze hirdetni akarják a saját félmaratoni futóversenyüket.
Az eredeti címlapot készítő fotós azt nyilatkozta, hogy a képnek szinte minden részletét lemásolták, de ő nem kezd pereskedni. Viszont nagyon lusta húzasnak tartja a brit magazintól, hogy semmi egyedivel nem tudtak előállni, egyszerűen csak lemásolták a Boston szerkesztőinek a koncepcióját.

Bár több hasonló esetben született ítélet is arra enged következtetni, hogy a Boston magazin könnyű szerrel nyerhetne pert a Bath magazin ellen, ők mégsem tesznek jogi lépéseket. Honlapjukon egy visszafogott, de határozott hangvételű nyílt levelet intéztek az angol kiadóhoz, melyben összefoglalták a címlap történetét és így összegezték a helyzetet:

“Tavaly tavasszal próbáltuk kitalálni, hogyan tisztelegjünk városunk rugalmassága előtt a Bostoni Maratonon történt robbantások után. Arra kértük a futókat, hogy adják kölcsön a versenyen viselt cipőiket. Az összegyűjtött cipők cserébe a címlap, amit készítettünk róluk segített több, mint 125 ezer dollárt (kb. 28 millió forint) gyűjteni a robbantásban érintettek megsegítésére létrehozott One Fund számára.

Önöknek annyira megtetszett a címlapunk, hogy kölcsönvették (mások kevésbé megbocsátóan fogalmaznak) az elképzelést lapjuk Bath félmaratonról szóló februári címlapjához.

Nem beszélhetünk a képhez a cipőiket felajánló futók tucatjainak nevében. Nem beszélhetünk azoknak a futóknak a nevében, akik a most Áprilisi futóversenyre készülnek. Bízunk viszont abban, hogy ha a címlapunk ötletét kölcsönvették, akkor annak a címlapnak a szellemiségét is átveszik és tekintélyes adománnyal támogatják a One Fund alapítványt, hogy segítsék azokat, akik nem tudták befejezni a Boston maratont.

Tisztelettel,

Boston magazin”

Az amerikaiak nylít levelére másnap a brit lap is egy nyílt levéllel válaszolva kért bocsánatot:

“A Bath Magazin kiadója, Steve Miklos szeretné kifejezni őszinte bocsánatkérését mindazok számára, akik a mi címlapfotónk és a Boston magazin címlapja közötti hasonlóságot bántónak találták. Egyáltalán nem sértésnek szántuk.

Büszkék vagyunk rá, hogy támogatjuk a Bath Félmaratont és hogy munkatársaink is részt vesznek az idei versenyen. Februári számunkhoz olyan címlapot szerettünk volna készíteni, ami a Bath Félmaraton és a Valentin nap kettős témáját fejezi ki. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy szívet teszünk a címlapra, de a futás témájára hangolva és belszőve a Baht Félmaraton szeretetének témáját is. A szokásos stock archívumok átnézésével kezdtünk, aztán úgy döntöttünk, hogy elkészítjük a saját változatunkat.

Arra kértük a versenyzőket, hogy adják kölcsön edző cipőiket a fotóhoz és interjút készítettünk velük a motivációikról, hogy miért futnak a félmaratonon. Némelyik megható és inspiráló történetet elolvashatják a magazinban.

Miklos úr azt mondta: “A címlap készítésének kései fázisában értesültünk a Boston Magazin címlapjáról, és bár inspirált minket, csak később jöttünk rá, hogy hibásan ítéltük meg a helyzetet, mikor figyelmen kívül hagytuk a hozzá kötődő érzelmeket az Államokban.”

“Személyes megjegyzésként: tavaly én is lefutottam a félmaratont és ezalatt sok futóval találkoztam, akiknek megvoltak a maguk lebonyolításra váró küzdelmei, amik miatt elhatározták, hogy végigcsinálják. Némelyikük személyes tragédiát szenvedett el és mindent megtett, hogy pénzt gyűjtsön és legyőzze a saját démonait.

Március 2-án én is futni fogok a Bath Félmaratonon és amellett, hogy sok helyi jótékonyságot támogatunk, a magazin adakozni fog a Boston One Fund javára is.”

Kérjük, fogadják bocsánatkérésünket, amit egyik közösség intéz a másik közösséghez és hogy jó szándék vezérelt minket!”

A bocsánatkérés egyes részeivel a Boston magazin frissítette saját felhívását és később azt is megírták, hogy a brit kiadó Facebook olalán bejelentette, hogy más címlappal újranyomják az újságot (bár utólag sem az új címlapnak, sem a róla szóló bejelentésnek nincs nyoma). Az ügyet ezzel a két kiadó lezártnak tekintette.

A kommentelők véleménye ugyanakkor megoszlik. A Bath magazin nyílt levele alatt egyáltalán nem lehet kommentelni. A Boston magazin kommentelői közt viszont akadnak, akik egyformán nyereségvággyal vádolják mindkét magazint. Sőt olyan is akad, aki az eredeti ötlettel előálló Boston magazint jobban elítéli, amiért adakozásra kérte fel az ötletüket újrahasznosító brit lapot.
A szakmaibb vélemények viszont inkább a Bostonnak adnak igazat és a másoló lapot és annak kreatívjait kárhoztatják, amiért azok nem tudtak egyedibb ötlettel előállni. Akad kommentelő, aki szerint a bocsánatkérő levélből is csak az olvasható ki, hogy a kiadó csak a lebukás tényét sajnálja, az ötlettelen másolást cseppet sem bánják.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!