A napokban Kallos Bea, az MTI fotóriportere érdekes anyagot készített az otthonszülésről. Mivel nem csak a sorozat, hanem annak elkészülte is érdekes, gondoltam, megszólaltatom a készítőt, hogy meséljen egy kicsit arról, hogyan is született meg ez az anyag.

Fontosnak tartom az emberek önredelkezéshez való jogát. És számomra – habár én magam nem szeretnék otthon szülni – az otthonszülés egyértelműen erről szól; felelős felnőttként képes vagyok döntést hozni a saját és a szeretteim életének eseményeivel kapcsolatosan, felmérve a várható rizikót.
Nagyon sokan szinte boszorkányüldözésszerűen elítélik az otthonszülést, pedig ez egyrészt nem kötelező, másrészt pedig kik vagyunk, hogy ítélkezzünk a másik ember felett?! Sok tévhit él az emberek fejében általában véve a szüléssel, születéssel kapcsolatosan és sokan úgy formálnak véleményt erről az egészről, hogy soha nem láttak sem kórházi szülést, sem otthon szülést. Ezt nagyon jól mutatják a kommentek is, amik a riport megjelenése után a HVG Nagyítás oldalán láthatók. Remélem, hogy azért meglátják a dolog szépségét is.

Virágvölgyi István, az MTI szerkesztőségvezetőjének kérésére Cseke Csilla szerkesztőségvezető-helyettes segítségével 2011-ben kezdtem el szervezni, hogy legyen egy otthonszülést bemutató anyagunk a Geréb Ágnes ügyét övező közhangulat, az otthonszülés iránt érezhetően növekvő társadalmi érdeklődés és a 2011 áprilisában hatályba lépő jogszabály kapcsán. Többször jártam szülésfelkészítő tanfolyamokon hogy otthonszülést választó kismamákkal találkoztam, de nem jártam sok sikerrel. A kismamák – teljesen jogosan – nagyon bizalmatlanok voltak, főleg a jogszabály “születése” körüli időpontban. Néha- néha úgy tűnt, mégiscsak van egy kis hajlandóság, így több mint tíz kismamával jutottunk el odáig, hogy esetleg érdekli a dolog, de amikor élesre fordult volna a helyzet, akkor általában visszakoztak. Nem ítélem őket el ezért. Nagyon nehéz dolog az ember élete legintimebb pillanatába beengedni valakit, aki egy fényképezőgépet csattogtat.

Végül egy kedves barátnőm segítségével pár hete találtuk meg egymást Évával és Péterrel. Nagyon tisztelem őket a bátorságukért, hogy fel merték vállalni a döntésüket ország világ előtt, és a nyitottságukért, hogy végülis egy vadidegen embert beengedtek. A legnehezebb az anyag elkészítésében egyértelműen a megfelelő emberek megtalálása volt. Technikailag jelentett némi kihívást hogy az éjszaka közepén egy épphogy gyertyafényes szobában történt minden, de azt hiszem az ezzel járó életlenség vagy szemcsézettsége a képeknek nem zavaró.

Mindent összevetve azt kell mondjam, hogy nagyon megindító volt látni, hogy két ember mennyire szereti és támogatja egymást, és a baba megszületésekor látni a meghatottságot az arcukon. Azt hiszem, Capa híres mondása itt még igazabb, bár nem fizikailag kell közel menni a témához.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!