Az ICP újabb meglepetéssel szolgál Robert Capától. Tekintélyes gyűteményt mutatnak be a legendás háború fotós sosem látott színes fénykép archívumából. A ritka gyűjtemény 2015. október 31-ig látható Budapesten, a Capa Központban (bővebben a bejegyzés végén).
Alig két hónap telt el azóta, hogy az ICP Capa születésének századik évfordulója alkalmából közzétette az addig sosem hallott rádió interjút, amiben megszólal Capa és a világ megismerhette a hangját és a sok helyen emlegetett kiejtését is. A meglepetések viszont még nem fogytak el, most egy rakás színes kép kerül nyilvánosságra Capától.
Mint a Guardian és a CNN fotó blogja írja, kiderült, hogy Capa is azok között volt, akik már a világháború alatt elkezdtek kísérletezni az akkor még formabontó újdonságnak számító színes filmmel. Később a színes film nem csak kivívta egyenjogúságát, hanem egyenesen dominánssá vált. Ugyan megjelenésekor hamisnak tartották, mire a Kodachrome a közelmúltban megszűnt, már maga is legenda lett és az élethű kép szinonímájaként emlegették. Igaz a fotóművészek a mai napig inkább a fekete-fehér filmet részesítették előnyben.
Capát is a fekete-fehér fotóiról ismeri a világ, mivel színes képeivel eddig nem nagyon foglalkoztak. A kezdeti színes eljárás szörnyen körülményes, lassú és drága volt. Az előhívás napokig, de akár hetekig is eltarthatott és nem megfelelő kezekben akár rossz eredményt is hozhatott – bár erről pont Capának a fekete-fehér filmmel is voltak történelmi jelentőségű kellemetlen tapasztalatai.
Az ICP kurátora, Cynthia Young azt meséli, hogy Capa egy angol üzembe hordta előhívatni színes tekercseit, de panaszkodott az előhívás minőségére. Felvételei jól láthatóan nem a Kodachrome-ra jellemző színeket adják vissza. Young szerint:
“Capa tudta, hogy muszáj színes filmet használnia, hogy fontos maradjon a magazinok számára. […] Ezeknek a képeknek a jó részét éppen azért nem láttuk, mert nem azokat a fontos, hősies eseményeket örökítik meg, amikről ismertté vált. A halála után csak anomáliának tűnt, hogy színesre is fotózott, ezért merülhetett feledésbe.”
Az Ektachrome filmre készült képeinek jó része elveszítette a színét, de ezeket az ICP szakembereinek sikerült digitális technikával visszaállítani és megmenteni, meglepő módon viszont a 60-75 éves Kodachrome felvételei egyáltalán nem szorultak restaurálásra. (Az InPhoto blog szerzője szerint ez annyira nem meglepő, mivel ahogy a blogján is írta, ez a dia nyersanyag rendkívül időtálló és remek színtrtó képességű.
Izrael alapításánál, Oroszországban és utazásai során számos helyen dolgozott színes filmre. Több hírességet is megörökített színesben, mint például a tengerben fiával játszó Picassót is (jobbra). A normandiai invázióra készülő Angliában is dolgozott színesben, de a tábori körülmények nem igazán kedveztek a használatának a háború alatt. 1947-től mindig együtt használta a színes filmet a fekete-fehérrel. Halálakor is két gép volt nála, mikor belehalt egy akna balesetbe, az egyikben fekete-fehér, a másikban színes film volt.
Egyik legjobb színes sorozat az orosz nők mindennapjait mutatta be, amihez utitársa, John Steinbeck írta a szöveget a Ladies’ Home Journal magazin 1948-as kiadásába. Az anyagot megrendelő szerkesztő az a John Morris volt, akivel Capa a Life-nál dolgozott a világháború alatt. Mint mondja, “Nem emlékszem rá, hogy valaha kértem volna Capát, hogy színesben fotózzon, de örültem, hogy megtette – különben nem tudtam volna lehozni ezt a sorozatot.” Morris azzal folytatja visszaemlékezését, hogy “Mikor Steinbeckkel visszatért Oroszországból az 1947-es útjáról, áthívott a szállodai szobájába, hogy megnézzem a képeit. Mutatott egy nagy kupac fekete-fehér képet. Mikor megkérdeztem, hogy színes képei is vannak-e, azt válaszolta, hogy azokat még nem nézte meg. Így aztán együtt átnéztük a színes képeit és azok közt megtaláltam a címlapfotót, ami a magazinnak kellett, hogy a sztori nagyot szóljon.”
Az International Center of Photography több, mint 4200 darab Capa által készített színes képet őriz, melyek zömét közel hetven éve nem látta senki. A tekintélyes színes fotó gyűjteményből 125 képet fognak kiállítani New Yorkban a január végén nyíló kiállításon.
Ezek a színes képek a készítőikről is egy egészen új képet festenek, megmutatják, hogy nem csak az emberi szenvedéssel foglalkozott. A kurátor szerint “a kiállítás célja életre kelteni a munkáit, amit színes filmre készített a karrierje vége felé. Ez számára arról is szólt, hogy újra kitalálja magát fotósként, mikor már nem háborúkat és politikai konfliktusokat fényképezett. Igazi kihívás volt számára.”
A színes Capa felvételekből készült kiállítás 2014. január 31 és május 4. között lesz látható New Yorkban.
Válogatások Capa színes képeiből:
- Robert Capa in colour sheds new light on a black-and-white master – Guardian
- Robert Capa in color – CNN Photo Blog
Kiegészítés: Capa színes fotóiból Magyarországon rendeznek első alkalommal kiállítást Európában. A Capa Központban 2015. június 9-október 31-ig látható tárlaton száznál több színes fotó és magazin lesz látható. A rendkívüli kiállítás pedig Valahol Franciaországban – 1944 nyara címmel Capa barátjának és szerkesztőjének, a 98 éves John G. Morrisnak a partraszállás utáni Franciaországban készült képei egészítik ki.