Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu
Aki nincs benne, az nem nagyon akarja elhinni, de a legtöbb sportfotósnak sokkal fárasztóbb és megterhelőbb egy-egy nagy verseny fotózása, mint amennyire szórakoztató. Persze szeretjük csinálni, hiszen mindannyian ezért választottuk ezt a hivatást. De azért általában már az elején elkezdi mindenki számolni, hogy mennyi van még hátra. Aztán mikor vége az utolsó napnak is, többnyire egy kis keserűséggel, de azért elég nagy megkönnyebbüléssel konstatáljuk, ha végre túl vagyunk rajta.
Nincs ez máshogy a Forma-1 fotósokkal sem, akik napokon keresztül cipelik hol esőben, hol dög melegben a drága és nehéz fotó felszerelést, keresve a hatalmas pályák legkedvezőbb fotók készítésére alkalmas szegleteit. Sőt, a száguldó cirkusz állandó fotósai épp úgy arról beszélgetnek egymás között, hogy már alig várják, hogy túl legyenek a verseny napon.
Tegnap beültem a pálya körüli szervízúton a fotósokat szállító egyik shuttle buszba, és a veterán F1 fotósok pont arról beszélgettek, hogy “már csak egy nap van hátra”. Kérdeztem tőlük, hogy a versenysorozattal világ szerte minden versenyre együtt utazó fotósok is mind ugyanígy vannak-e vele. Mondták, hogy persze. Az újdonság varázsa hamar elszáll, aztán már ez is csak egy munka, amit el kell végezni. Mint kiderült, mindegyikük több évtizede fotózza a Forma-1-et. És azóta szinte minden alkalommal alig várják, hogy vége legyen. Aztán persze alig várják a következő futamot is, meg annak a végét is…
Már csak egy nap van hátra!
