Alig, hogy tegnap kihirdették a National Geographic fotópályázat eredményeit, máris etikai problémák merültek fel az egyik győztes képpel szemben. Vajon hol a természetfotó határa vetődik fel a jogos kérdés.
Ashley Vincent tetszetős fürdő tigris képét majdnem én is kitettem , mert nagyon tetszett, de gondoltam a pályázattal úgyis sokfelé fognak majd foglalkozni, így is lett (Pixinfo, Index, HVG, stb). A kép körül kialakult helyzetre viszont nem is gondoltam, pedig ha nem csak felületesen nézem a képet, bizony számomra is nyilvánvaló és jogosnak tűnik a kérdés, hogy ez vajon tényleg természetfotó-e?
Mint azt a PetaPixel is megfogalmazza, több kritikus is azért támadja a képet, mert – mint a pályázat győzteseit ismertető hivatalos oldalon szereplő képaláírásból is világos – készítője Ashley Vincent egy állatkertben készítette a képet, nem a vadonban. A természetfotózásban pedig általános nézet, hogy az állatok idomítása, fogságban történő fotózása nem minősül természetfotónak.
A Magyar Természetfotósok Szövetségének (NaturArt) etikai kódexe – nem csak pályázatuk kiírása – azt írja:
“A szövetség tagjai arra törekednek, hogy a természet, a növény- és állatvilágot a maga valóságában mutassák be, elkerülve annak manipulálását, meghamisítását.”
A szervezet Év Természetfotósa pályázatának kiírásában pedig a legtöbb kategóriánál külön is szerepel, hogy “természetes környezetükben vadon élő állatokról készült felvételek nevezhetők”, illetve a pályázat etikai rendelkezései között azt íjra:
“Követelmény, hogy az egyes állat- és növényfajokról készült felvételek vadon élő példányokat ábrázoljanak természetes környezetükben, azaz a beküldött felvételek természetes körülmények között (!) készüljenek, hiteles mondanivalót tükrözzenek, és etikai szempontból ne legyenek kifogásolhatóak!”
A National Geographic pályázati kiírása ennél jóval engedékenyebb, náluk nem szerepel a kiírásban, hogy csak természetes környezetében szereplő élőlényt ábrázolhat a kép. Sőt a pályázattal kapcsolatos kérdések és válaszok között az alábbi olvasható:
Olvasói kérdés: A Természet kategóriában engedélyezett állatkerti állatokról készült fotóval nevezni?
NatGeo válasz: Igen, állatkerti állatok képei nevezhetőek. Kérjük tüntesd fel a képaláírásodban és/vagy a fotó készítésének helyénél!
Érdemes egyébként megnézni a képet a fotós saját 500px galériájában, ahol egy a pályázati képaláírásnál lényegesen hosszabb leírást is mellékel a képhez. De mindkét leírásból kiderül, hogy a fotó egy thaiföldi nyitott állatkertben készült, ahol az állatok ugyan nem a vadonban élnek, de a park a maga nyolc négyzetkilométernyi területével mintegy nyolcvanszor nagyobb a Budapesti Állatkertnél. Ahogy a PetaPixel egyik kommentelője fogalmaz: “ez nem egészen az a fajta állatkert, ahol rád szólnak, hogy ne dörömbölj az üvegen”.
Sokan a tények ismeretében is vitatják, hogy ezt a képet kellett volna a legjobb természetfotók közé kiválasztani, mert ez az állatkerti helyszín miatt köszönő viszonyban sincs a valós természetfotóval. Brendan van Son azt írja blogján, hogy szerinte nem feltétlenül baj, ha egy kép állatkertben készül, amikor a fotó kifejezi az állat fogságát és ez által közvetít valamit az állatok fogva tartásáról. Egyéb esetben – mint itt is – elítéli, és hibának tartja, hogy egy ilyen képet díjaztak.
Nemrég hasonló vita vette körül a National Geographic Channel száguldó gepárd videóját is, illetve két éve volt hasonló probléma egy másik természetfotó pályázaton győztes képpel. Akkor a Jose Luis Rodrigueznek ítélt díjat visszavonták, mivel kiderült, hogy a képen idomított farkas látható, nem vadon élő, a képen látható jelenet pedig megrendezett. Ez azonban nem derült ki a fotó képaláírásából, és ezt a képet Vadállatok (Wildlife) kategóriában nevezték annak idején.
Szerinted mennyire probléma, hogy a tigrist ábrázoló kép állatkertben készült? Ettől még megérdemli vajon a díjat?
Kiegészítés: alig néhány nappal ez után a pályázat további hírekkel szolgált. Olvasd el a pályázatról csalásért kizárt kép törétnetét!