Fotó: Danny Moloshok/Reuters
Tegnap került elém a Ke$ha menedzsmentje által kiküldött fotós szerződés, amit a hétvégi ingyenes Kapcsolat Koncerten fotózni kívánó sajtó fotósoknak kell aláírniuk. A szerződés egyik kitétele komoly szakmai tiltakozást vált ki: a nemzetközi sajtó nem fogadja el, inkább nem fényképez…
A könnyűzenei koncertek világában nem idegen gyakorlat, hogy a rendező mindenféle kitételeket szab a koncertet fotózni kívánó sajtónak a fotózás és a fotók felhasználásának szabályozására. Általában főleg az amerikai, és angolszász nyelvterületű jogrendű országokból érkező zenekarok szoktak szigorú szerződésekkel készülni. Ezekkel éppen ezért további probléma szokott lenni, hogy kis hazánk fotósai nem mind beszélnek angolul, pláne nem jogi szaknyelven. Ráadásul nagy valószínűséggel nincs is jogkörük ilyen kötelezettségeket vállalni az őket alkalmazó kiadók helyett. Márpedig a fotós szerződést nagyon ritka, hogy előre elküldi a rendezvény szervezője – mint most a T-Mobil tette. Általában csak a koncert előtt nyomják a fotós orra alá, hogy “Itt írd alá, különben nem mehetsz be.”
Egyszerűen elfogadhatatlan
Van azonban néhány olyan feltétel, amit a szakmai öntudattal bíró szerkesztőségek nem hajlandók elfogadni, éppen ezért viszonylag ritkán is próbálkoznak a szervezők ezek kikötésével. Ilyen az a feltétel is, amit a Ke$ha menedzsmentje által kiküldött szerződés ötödik pontja tartalmaz:
“Ke$ha shall have the non-exclusive right throughout the universe in perpetuity, at no cost, to use the Photos by any means or media.”
Azok kedvéért, akik angolul nem értenék:
“Ke$ha jogosult az univerzum örökkévalóságáig a képek díjtételezés nélküli használatára bármilyen formában és médiában.”
Ez a fotók felhasználási jogának olyan átruházása, amit nem csak a nyugati országokban, de Magyarországon sem szokás elfogadni. Az utóbbi időben már nem csak világsztárok, de egyre gyakoribb, hogy másod-harmad-negyed vonal beli hazai rendezvények szervezői is hasonló követelésekkel állnak elő (nem ritkán elképzeléseiket csak utólag közölve – de ez egy külön történet). Természetesen a komoly lapok az ilyen követeléseket rendre elutasítják. Nagyon ritka, hogy egy rendezvény olyan fontos legyen egy magára adó lap számára, hogy ezeket a feltételeket elfogadja. A rendezvényszervezők pedig nem mérik fel, hogy alkalmasint többet veszíthetnek azzal, hogy a sajtó nem foglalkozik a rendezvényükkel, mint amennyit nyerhetnének néhány ingyen fotó bezsebelésén.
Rendszeres – bár sajnos nem hivatalos érdekképviseleti szintre emelkedett – gyakorlat már évek óta, hogy hasonló esetekben több szerkesztőséget bevonva konzultálunk egymással, hogy ki mit gondol a feltételekről. Erre hol e-mailben, hol körtelefonnal, hol egy sör, kávé, vagy éppen üdítő mellett kerül sor. De évek óta nem emlékszem olyan kijelentésre, hogy hivatásos fotós akár csak egyszer is azt mondta volna, hogy márpedig elfogadjuk az ilyen feltételeket.
A T-Mobile nem tehet róla
Jelen esetben a T-Mobile látszik a rövidebbet húzni, mivel az évtizedes múltú Kapcsolat Koncert nem más, mint gigantikus méretű imázs építő rendezvény. Vállalat népszerűsítő népünnepély, aminek az a célja, hogy minél többen és minél jobban szeressék és kedveljék a céget, és minél több helyen elhangozzon a rendezvény és a cég neve. Ezért a cég sajtó osztálya meg is tesz mindent. Elismerést érdemel, hogy jól végzik a dolgukat, kedvesek, segítőkészek. De a fellépő vendégművész feltételeivel ők sem tudnak mit kezdeni. Legfeljebb továbbítják a menedzsmentnek, hogy amit művelnek kontraproduktív – és remélem, hogy ezt meg fogják tenni, mint ahogy azt is remélem, hogy minden szerkesztőség jelzi a szervezőknek, hogy a feltételek elfogadhatatlanok. Még akkor is, ha esetleg a lap eleve úgy gondolja, hogy ilyen esemény reklámozásához egyébként sem asszisztálna.
Külön rontja a T-Mobile helyzetét, hogy a hétvégén az EU soros elnökségét lezáró rendezvénysorozat keretében közel 100 féle ingyen látogatható programot, köztük számos koncertet is szervez a kormányzat. Így a Kapcsolat Koncert eleve csak egy a szerkesztőségi beosztást szervező naptárak rengeteg programpontja között. Arról nem is beszélve, hogy akármilyen nagy világsztár lehet is Ke$ha, az elmúlt napokban nem sok olyannal beszéltem, aki tudta volna, hogy kicsoda.
Mint már utaltam rá, a fotós szerződés nem ritka, és nem is feltétlenül ördögtől való dolog. Általában azt szokták általa rendezni, hogy a képek kereskedelmi és reklám célra nem, csakis sajtó megjelenésre, esetleg arra is csak adott médiumhoz kötve, netán időben is korlátozva jelenhetnek meg.
Fotó: Mike Blake/Reuters
Lady Gaga méginkább keménykedik
Nemrég az amerikai fotós szakmában terjedt futótűzként a hír, hogy (néhány más bandához hasonlóan) Lady Gaga állt elő szokatlan és elfogadhatatlan fotózási feltételekkel.
Mint a PetaPixel, a PhotoDistrict News és a közvetlenül érintett TBD elég részletesen megírta, Lady Gaga szerződése minden szerzői jog átruházására akarta kötelezni a fotósokat. Tehát nem érte be a fotók utánközlési, és felhasználási jogaival, de az egyébként alapvetően elidegeníthetetlen szerzői jogokra is igényt tartott volna. Ilyen követelés általában a munkaviszonyban dolgozó fotósok felé vetődik fel az őket alkalmazó kiadó részéről, de a személyhez fűződő szerzői jogok még ezekben az esetekben is jobbára a fotósnál maradnak – még ha a lap nem is mindig írja ki az állandó munkatársként alkalmazott fotósok nevét. Viszont teljesen életszerűtlen követelés egy egyszer fotózott celeb részéről. Különösen Amerikában, ahol a magyarországinál lényegesen tudatosabban és önérzetesebben kezelik a fotósok is saját jogaikat, és persze a vitás ügyek bírósági rendezésének is jóval nagyobb hagyománya van.
A Lady Gaga történetben is – nagyon helyesen – a fotós, Jay Westcott önérzete, és az őt alkalmazó szerkesztőség határozott és helyes fellépése kerekedett felül. A főnökével konzultáló fotós azt az utasítást kapta: “Ne írd alá a szerződést, és ne fotózd a koncertet!”
A Lady Gaga történetről Rich Copley írta, hogy a legnagyobb gond a művészek ilyen ingyen fotó és jogkövetelési próbálkozásaival, hogy pont ők művelik ezt más művészekkel. Azt is felveti, hogy vajon mit szólnának hozzá, ha ugyanilyen módon a rendezvényhelyszín, vagy akár a hangszereket, mikrofonokat gyártó cég követelné az előadó szerzői jogait. Mint Copley fogalmaz, pont ugyanolyan nonszensz, mint amit a fotósokon kérnek számon.
A történetben elsődlegesen érintett washingtoni helyi lap, a TBD azt is kiderítette, hogy nem minden lap kapott egyforma szerződést Lady Gaga managementjétől. A Washington Post szerződésében sem a kép közlésére vonatkozó időbeli megkötés nem szerepelt, sem jogátruházási követeléssel nem éltek. Van, aki azt vélelmezi az eltérő szerződések mögött, hogy a nyomtatott lapok számára szabtak más feltéteket, mint az online lapok számára. Ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy egyszerűen csak kizsákmányolhatóbbnak érezték a helyi weboldalakat, mint a Washington Postot.
