Kedden a lányok visszalocsolhatnak!

Galériáért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Kevesen tudják, sőt vannak, akik ezt kifejezetten vitatják is, de egyes szokások szerint kedden a lányok visszalocsolnak. Egyes területeken – így például Mezőfalván – a lányok már hétfő délután locsolással fogadják az ebéd után érkező fiúkat. Aki nem hiszi, járjon utána!

Hogy ez könnyebb legyen, íme egy idézet a Magyar Néprajzi Lexikonból:

“A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás (→ húsvéti tojás).
Kedden a lányok locsolták a legényeket. […] Orbán Balázs szerint (1869): „Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket, de fenn van tartva mindkét részről a megváltás … ha pedig valamely leány a megváltásra szükséges piros tojással ellátva nincs vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kúthoz viszik és jól megfürösztik.”

Ne feledjétek, hogy a hagyomány szerint tiszta vízzel és vödörrel illik locsolkodni. Sőt a látvány, és az élmény is úgy az igazi, úgyhogy vödröket elő, és locsolásra fel! Persze van, aki inkább szódás szifonnal, kerti vagy épp tűzoltó slaggal locsol szívesen…

Húsvétkor engem is meg szoktak locsolni
Részletekért katt a képre!
Fotó: Balogh László

A visszalocsolás szokásának kialakulásával már kevésbé szokás foglalkozni, de vélhetően abból (is?) táplálkozik, hogy annyira nem minden lány élvezte annak idején sem a locsolást. Érthető, hogy alkalmat kerestek a viszonzásra. Talán reménykedve benne, hogy a férfiak elgondolkodnak rajta, hogy ha ők nem annyira élvezik, lehet, hogy a nők sem? Talán minimum kérdezni érdemes, a kényszerítést pedig mellőzni ajánlott? Én már évek óta sokat hallom nő ismerősöktől és mostanában egyre többen adnak hangot a locsolással szembeni ellenérzéseiknek.

Sőt azt is megírtam már, hogy az ilyen képek készítéséhez engem is meg szoktak locsolni húsvét hétfőnként.

Lányok, nők, assznyok, visszalocsolásra fel!

Kellemes húsvéti ünnepet mindenkinek!

A lányok is visszalocsolnak!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!