A fotó ipart is sujthatja a japán katasztrófa

Fotó: Kim Kyung Hoon/Reuters

A fényképezőgép gyártást is megbéníthatja a japánban történt katasztrófa. A földrengés, majd cunami, és reaktor robbanás sújtotta Sendai ipari területein a világ legnagyobb fényképezőgép gyártóinak is találhatók gyáraik.

A nemzetközi és hazai vezető hírportálokon egyaránt folyamatosan frissülnek a japán katasztrófa hírei. Ugyanígy a fényképezőgép gyárak állapotáról szóló információk is. Rögtön a katasztrófa után elkezdtek érkezni a hírek, hogy a több ismert fényképezőgép gyártó is kénytelen volt több üzemében leállítani a termelést.

A Bloomberg arról számolt be, hogy a Sony hat gyárát állította le, és üríttte ki észak Japánban, ám ez a hírek szerint első sorban a blu-ray lemezek, mágneses olvasó fejek, és akkumulátorok gyárait érinti. Az AP beszámolója szerint a Canon is több gyárát leállította, és 12 alkalmazott könnyebb sérülést szenvedett az utsunomiyai objektív gyárban.
A Panasonic Fukushimából szintén könnyebb személyi sérüléseket és több gyárépületükben esett kisebb károkat jelentett. Mint elmondják, ezek jobbára csak a mennyezet egyes részeinek sérüléseit jelentik, de az épületek szerkezete nem sérült, és tűz nem gyulladt.

A PhotoRumors megemlíti, hogy a Fuji szintén több gyárat működtetett Sendai körzetében, ám ezek állapotáról nincsenek hírek. Az Amateur Photographer tudósítása szerint a Pentax központja nem jelezte Európai irodái felé, hogy érintené a katasztrófa a gyártást, az Olympus pedig kifejezetten cáfolja, hogy a termelésüket érintené a katasztrófa.

Sendai-port-cargo-containers-photoReutersKyodo

Sendai kikötője
Fotó: Reuters/Kyodo

A Nikon Sendaiban található gyárai mindössze kilóméterekre találhatók a partvonaltól. A cég kezdetben azt jelezte, hogy az alkalmazottaik között nem történt személyi sérülés, és a gyárakat sem érintette jelentősen a természeti csapás.
Később a Nikon Rumors közzétette a Nikon hivatalos közleményét, mely szerint történtek személyi sérülések, és a vállalatnak, illetve számos alvállalkozójának gyáregységeiben sérültek az épületek, és a berendezések, ezért a kárfelmérés végeztéig beszüntetik a termelést.

A hírek szerint a Nikonnak éppen a magasabb kategóriás és profi tükörreflexes fényképezőgépeit, illetve objektíveit gyártó üzemei találhatók a térségben. A cég egyelőre nem tudja megmondani, hogy mikor indíthatják újra a gyártást. Különösen, mivel a környék közüzemi hálózatai is súlyosan megrongálódtak.
A Nikon Rumors nem sokkal a földrengés előtt értesült egy április 4-ére tervezett Nikon sajtóeseményről, ahol vélhetően új termékeket terveztek bemutatni. Arról egyelőre nincs információ, hogy az eseményt megtartják-e, vagy a katasztrófa miatt elhalasztják.

JAPAN-QUAKE/

Sendai reptere
Fotó: Reuters/Kyodo

A cunami tarolása előtt és után készült sokkoló felvételeket elnézve, már az is csodával határos, hogyha a gyárak tényleg csak kisebb mértékben sérültek. De még ha a termelést képesek is újra beindítani, a tudósítások alapján az úthálózat, és a közeli repterek, kikötők is olyan sérüléseket szenvedhettek el, amik akár teljesen ellehetleníthetik az elkészült (és sértetlenül maradt) termékek elszállítását, nem is beszélve az országos energia korlátozásokról.

A Made in Japan felirat egyre nagyobb érték volt a közelmúltban az egyre inkább kínába költöző műszaki cikk gyártásban. A katasztrófa, és annak utóhatásai révén pedig tovább inflálódhat ez a három szavas jelzés.

Válogatás képgalériákból:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!