Fotózási tilalom az USA-ban

Farm-photoCwwycoff-Flickr

Fotó: Carl Wycoff/Flickr

Jim Norman floridai szenátor új törvényjavaslata megtiltaná a farmok és egyéb mezőgazdasági létesítmények fotózását.

A törvénytervezet szövege szerint, aki a tulajdonos előzetes, írásos engedélye nélkül készít fotó vagy videó felvételt más birtokáról, az törvénysértést követ el. A szövegezés egyforma súllyal kezeli a farm területén tartózkodva, és az azon kívülről készült felvételeket.

A PetaPixel úgy véli, a törvényjavaslat célja meggátolni hogy az állatvédők bizonyító erejű tényfeltáró felvételeket készíthessenek. Ezt alátámasztani látszik, hogy a szövegben hangsúlyosan a mezőgazdasági létesítmények értelmezése szerepel, említve többek közt az állattenyésztést is.
Más jellegű konspirációt sejtő kommentelők szerint inkább a fekete munka dokumentálhatóságát próbálják így ellehetetleníteni.

A floridai törvényhozás honlapja szerint ez a törvény csak egy volt a szenátor egy napon beterjesztett tizenhárom javaslata közül (fotózáshoz a többinek nincs köze).
A New York Times próbált utána járni a szenátor irodájánál, hogy milyen szándék áll a törvényjavaslat mögött, választ azonban nem sikerült szerezniük kérdésükre.

Minden esetre, ha a törvényt elfogadják, akkor a jogszabályokkal egyébként is alaposan körbebástyázott USÁ-ban egy újabb jogi tényező akadályozza majd a fotósokat környezetük megörökítésében.

Ti mit gondoltok a tervezett korlátozásról?

Kiegészítés: Az illusztrációként használt képért köszönet Carl Wycoff Flickr felhasználónak.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!