Az AP (Associated Press) amerikai hírügynökség bejelentette (köszönet a linkért az OrigoFotónak), hogy komoly, technikai fejlesztést tervez, hogy ezentúl HD felvételeket biztosíthassanak a televíziók számára. Továbbá nyitni készülnek a videófelvételre is képes HDDSLR fényképezôgépek felé.
Mivel a HD DSLR piac egyik legnépszerűbb játékosa a Canon – főleg az EOS 5D mark II-vel – az AP pedig szép számban használ Nikon gépeket is, ez könnyen jelenthet totális átállást egyik vagy másik gyártó rendszerére. A hírügynökség nyilván nem minden hátsó szándék nélkül jelent be ilyesmit. Részben persze üzenet a jelenlegi és jövőbeni előfizetőknek, hogy a szolgáltatások színvonala tovább javul.
Ugyanakkor egy ilyen (szerintem) nyílt üzenet jelzés a piacot uraló mindkét gyártónak (Canon és Nikon), hogy itt egy szép nagy, meghódítható piac, tessék agyalni a jobbnál jobb ajánlatokon, hogy elmondhassátok a világ egyik legnagyobb hírügynöksége titeket választott…
2008-ban az AFP volt hasonló helyzetben. A francia hírügynökség akkor világ szerte minden munkatársától begyűjtötte a Canon szetteket, és teljesen átállt Nikonra. A Reuters belsős munkatársai mindegyike, külsős kollégáiknak pedig zöme Canon gépet használ. A ritka kivételt talán egyedül a fotótechnikai tesztjeiről (is) ismert Rob Galbraith jelenti, aki egy ideje szintén Nikonra váltott – az amerikai fórumokon megjelenő vélemények szerint nem teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy honlapjának egyik fő hirdetője a Nikon lett, támogatva nem csak az oldal üzemeltetését.
Mit lehetne még ehhez hozzátenni? Ha valaki engem is támogatni szeretne, jelentkezzen csak az oldalamon megtalálható elérhetőségek bármelyikén! Nyitott vagyok minden ajánlatra!