Megújult a MacBook Air – frissítve

MacBookAir-connectionsA héten Steve Jobs bejelentette a több mint egy éves MacBook Air frissítését. Az új modell nem csak ráncfelvarráson esett át, mint legutóbb, hanem valóban áttervezték a készülék házat és valamelyest alakították a MacBook Air koncepción is – mondjuk olyan nagyon azért nem.

“A valaha általunk készített legvékonyabb és legkönnyebb laptop” – Phil Schiller, Apple alelnök

A legfrissebb Apple bejelentéseken ismét rágódhat majd jódarabig a közvélemény, amiből sokáig én sem maradhatok ki. Már az is meglep, hogy nem találtam meg a blogomon a MacBook Air (röviden MBA) korábbi változatáról alkotott véleményem, pedig már régóta meg akartam írni.

Kicsit megijedtem, mikor a londoni metrón ülve az Evening Standard meglehetősen sommás összefoglalóját olvastam arról, hogy az Apple közelíteni akarja egymáshoz az iPad és a MacBook termékkategóriákat. Bár a gondolat nem hülyeség, az újság megfogalmazása mégis aggasztott. Azt az érzést keltette, mintha billentyűzettel kiegészített iPadet akarnának csinálni. Aztán megnéztem Steve Jobs bejelentését, amiből azért elég konkrétan körvonalazódik, hogy erről szó sincs.

A MacBook Air koncepció
Nem tartom rossz ötletnek olyan kis méretű, könnyű kialakítású laptopot csinálni, amiben nincs optikai meghajtó, sőt most már száműzték a hagyományos merevlemezt is. Főleg ettől került most közelebb a MacBook Air (röviden MBA) az iPadhez. Gyorsabban bekapcsol, amint kinyitjuk, nem érzékeny a rázkódásra, és szinte mindig velünk lehet. Az új MacBook Air még kisebb, könnyebb, és gyorsabb. Immár a HDD helyet sem kell kialakítani a készülékben, alaplapra integrált flash tárolót kapott. Nincsenek csatlakozók, tokozás, dobozok, minden még kevesebb helyet foglal a házon belül.

MacBookAir-parts-iFixIt

MacBook Air szétszerelve Fotó: iFixIt

Optikai meghajtó nélkül?
Sokan kárhoztatják az Airt, amiért kimaradt belőle a CD/DVD meghajtó. De ez nem is olyan újkeletű megoldás, már jó ideje léteznek mindenféle subnotebook és netbook gépek, amikből kimaradt az optikai meghajtó, hogy kisebbek lehessenek.
A magam részéről bármikor odaadnám a sajátomat is, csak plusz egy HDD helyet, akku kapacitást, vagy esetleg súly csökkenést kapjak érte cserébe. Szóval szerintem nem olyan nagy veszteség. Persze a megrendelőnek néha még lemezen adja át az ember a megrendelt fotókat, de azért a többségnek már megfelel, ha FTP-ről letöltheti, vagy netán megkapja e-mailben.
Ezen kívül archviálásra, és filmnézésre használhatnánk még a DVD-t, de ma már erre a célra is elég elavult megoldás. A legtöbben már szinte csak USB HDD-ket használnak, és persze ne felejtsük el, hogy ott van az Internet is.
Biztos ami biztos, azért az Apple még az előző MBA generációhoz kiadta világraszóló újításként azt a szoftvert, amivel a MBA bármilyen asztali gép optikai meghajtóját képes “kölcsön venni” és sajátjaként használni. Végső soron ez sem egy rossz megoldás egy ideális környezetben.

Csatlakozások nélkül
A korábbi MacBook Air család legnagyobb hibájának kezdetek óta a csatlakozások totális hiányát éreztem. Ez az új generációval némileg javult, bár ha jobban belegondolok, azért még mindig keveslem a felkínált lehetőségeket. A könnyedség mellett a vezeték nélküliségre is utaló Air név természetesen azt is sugallni hivatott, hogy az optikai meghajtó mellett az Internetezést is vezeték nélkül tessék megoldani a géppel. Nincs tehát LAN hálózati csatlakozó, és nem kapott FireWire csatlakozót sem.
Szerintem az egyébként szinte hibáltan Air koncepció legnagyobb félresiklása, hogy minden eddigi Airből kimaradt a beépített 3G modem a valóban mobil Internet használat érdekében. Persze erre részben magyarázat, hogy az alumínium házból szinte biztos, hogy ki se találna a mobil jel, illetve talán a termékcsoport is inkább a légkondicionált és WiFivel ellátott irodákra lett kitalálva, semmint egy net lefedettség nélküli távolsági busz vasúti váróba.

Miért nem netbook?
Steve Jobs szándékosan kerülte prezentációja során a netbook kifejezés használatát. Egyrészt igyekszik sugallni, hogy a MacBook Air egy önálló termék kategória. Másrészt kénytelen tartani magát korábbi kijelentéséhez, hogy az Apple nem fog netbookot gyártani. Ami egyébként igaz is, mivel a netbook kategória egyik mellé rendelődött paramétere az alacsony ár. Ennek érdekében általában csupa műanyagból készült, olcsón előállítható, kis teljesítményű gépet dobnak a kategóriában piacra.

Az Apple viszont nem szokott a padlóra árazni, kerülik az olcsósítást. A MBA is a legjobb alkatrészekből készül, a legprecízebb kivitelben, és bár jóval olcsóbb a korábbi változatnál, az ára sem a tömeges netbook kategóriával kíván versenyezni.

Technikai paraméterek:

  • Képernyő: 11,6″ vagy 13,3″
  • Processzor: 1,4/1,6/1,8/2,13 GHz Intel Core2Duo
  • Memória: 2/4 GB RAM
  • Háttértár: 128-256 GB flash tároló
  • Grafikus kártya: NVIDIA GeForce 320M
  • Felbontás: 1366×768 / 1440×900 képpont
  • Akku élettartam: 5 / 7 óra
  • Csatlakozók: táp, 2xUSB 2.0, MiniDisplay Port
  • Vezeték nélküli hálózat: 802.11n WiFi, Bluetooth 2.1+EDR
  • Bevitel: Teljes értékű billentyűzet, multitouch pad

Kiegészítés: jellemző, hogy már napok óta megtalálható, és ha nem is mindenhol kapható, de rendelhető Magyarországon is az új MacBook Air, az Apple hivatalos magyar oldalán, még a régi modell paramétrei láthatók. Pedig ugyanarról a szerverről működik, mint a nemzetközi oldal, amit természetesen a bejelentést követően frissítettek is.

Ahogy kell – és már elhíresültek róla, hogy szokták – természetesen az iFixIt munkatársai most is rögtön szétkapták a MacBook Airt, mint majom a zsebórát. Konklúziójuk, hogy belül szinte mindent az alaplapra forrasztottak, de minimum különlegesen szereltek, az alkatrészek egyedi gyártásúak.

Kapcsolódó linkek:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!