Nyelvében él a nemzet…

…de most kicsit más megközelítésben. Feltűnt már, hogy a spamek, kéretlen levelek, és hasonló szemetek többsége – kivéve, amiket kedves kitiltásra pályázó ismerőseink küldenek – idegen nyelven íródik? Szerencsére kis egyedszámú nemzet vagyunk, így nem futja a robotoknak megtanulni külföldiek számára ritka nehéz beszédünket. Bár viszonylag sokat levelezek mindenféle külföldi szervekkel, de még így is a legtöbb angol levélről ránézésre látszik, hogy szemét vagy sem. A robotok nem is olyan ügyesek. Akik pedig egyáltalán semmilyen idegen nyelvű szolgáltatást nem használnak, reflexből törölhetnek minden idegen nyelvű levelet….ha másért nem, hát mert úgyse értik. Ha meg kerítenek valakit aki lefordítja, még a végén kiderül, hogy valami átverős levél, vagy kéretlen szemét, és azért kell törölni.

Amiről ez eszembe jutott, hogy mióta feloldottam a regisztrációhoz kötött hozzászólást, azóta a blogom rendszeresen támadásokat szenved el mindenféle robottól. Szegények buták, és tudatlanok. Próbálnak asszimilálódni a többi komment közé, hogy ne lógjanak ki a sorból. Néha még témába vágó dolgot is sikerül kérdezniük.
Csak arra az egyetlen apróságra nem figyelnek a drága robotok, hogy a teljes blog magyarul íródik, így a kommenteknek sem sok létjogosultságuk van más nyelven. Egy nemzetközi oldalon még előfordulhat, hogy publikus helyen valaki magyarul ír, mert tudja, hogy megértem, míg mások angolul írnak, mert ők csak azt értik. Viszont az vicces, mikor egy teljes egészében magyarul íródott blogban megjelenik egy angol komment, ami angolul kérdez rá a témára, aminek jellegét nyilván egyes kulcsszavak felismerésével tudja belőni. De azért az kár, hogy több ilyen postot kell spamnek jelölve törölnöm, mint ahány valódi személy magyar – vagy akár más, lehetőleg általam is érthető – nyelven íródott hozzászólásaira válaszolni.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!