Nem szeretem azt a kérdést, hogy milyen géped van. Nem szeretek sem márkajelzésekkel, sem árcédulákkal kérkedni. Ahogy azt a kifogást se szeretem, hogy azért nincs (vagy éppen azért van, bár a sikert nem szokta senki másra kenni, csak a kudarcot) jó képem, mert nem elég jó a felszerelésem.

A felszerelés szükséges a munkavégzéshez, de a festőtől sem kérdezik, hogy milyen ecsettel fest (legyen szó egy csendélet, vagy akár a halványrózsaszín gyerekszoba festésérél). A villanyszerelőtől sem kérünk listát a csavarhúzóiról, sőt még a sebésztől sem a csipeszekről és szikékről, pedig ezeket az egészségesnél jóval gyakrabban felejtik a betegben.

Mégis mindenki sokan azt hiszik, hogy a fényképezőgépen, objektíven, vakun, szűrőn, egyebeken – és különösképp ezek árán – múlik a jó kép. Pedig jó fényképek készültek száz éve is, és azóta még a napfény sem ugyanaz. És készültek kőbaltával is csodás szobrok.
Lehet, hogy kevésbé komoly eszközzel lassabb, vagy nehezebb ugyanazt a képet elkészíteni. Sőt az is valószínű, hogy hozzáértő, és eszközei korlátait ismerô, igényes ember máshogyan és más jellegű képeket készít szerényebb képességű eszköztel.
Az viszont egészen biztos, hogy pusztán attól nem fog jobban érteni egy mesterséghez valaki, hogy profi szerszámot használ. Akit mégis inkább a szerszámok érdekelnek, azok erre nézelődjenek inkább az ilyen digitálisan merengő oldalakon. Itt előszeretettel hangoztatom, hogy csak a kép számít nem a technika amivel készül.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!