‘termék’ címkével ellátott bejegyzések

GoPro3 választás: apró, de fontos különbségek: Fehér, Ezüst és Fekete

2012. november 20. kedd
GoProHero3 white silver black comparison GoPro3 választás: apró, de fontos különbségek: Fehér, Ezüst és Fekete

Összehsonlításért katt a képre!

Lassan egy hónapja jelentették be a GoPro Hero3 akciókamera családot, sőt néhány napja (talán hete) már kaphatók is a készülékek. Íme néhány szempont hogy melyiket is érdemes választani a három fle változat közül.

Eredetileg nem is akartam írni a Hero3 műszaki paramétereiről, mert már mindenki megírta, hogy 30%-kal kisebb, 25%-kal könnyebb és 2x olyan gyors lett. Sőt a 4k felbontást és néhány egyéb paramétert is felsoroltak. Sokan részletezték is a technikai paratmétereket. Mégis mintha sokan kevernék, hogy pontosan mit is jelent a Hero3 jelzés.
Egy  websopban még olyat is láttam, hogy (tévesen) ugyanazokat a paramétereket tüntették fel a három féle nevű (és árú) kamera mellett. Pedig épp az a lényege a három féle változatnak, hogy más-más funkciókat kínálnak a vásárlóknak.

Tetszik a Kütyü Függő Blog meglátása, hogy valójában készült egy új Hero3 kamera, amit Fekete néven árulnak, és a másik két olcsóbb változatként ugyanabban a kisebb házban lényegében a két korábbi GoPro generációt (Hero HD és Hero2) árulják most. Persze az a megújult ház mégis csak kisebb és könnyebb lett a réginél, és mégis csak belekerült a WiFi adó-vevő is. Szóval még annak is érdemes lehet váltani, aki amúgy elégedett a korábbi kamerájával.

GoPro biker Helmet mounted GoPro3 választás: apró, de fontos különbségek: Fehér, Ezüst és Fekete

Összehasonlításért katt a képre!

Ugyan távirányító csak a Fekete modellhez van a gyári csomagban, a beépített WiFi adó-vevő mindegyik készülékben benne van. A korábbi Hero2 modellhez még külön kellett megvenni azt a hátfalat, ami WiFi képességekkel ruházta fel a kamerát. Az olcsóbb modellekhez csak a távirányítót kell megvennünk, bár ez akár mellőzhető is, hiszen a nemrég megjelent iPhone és Android alkalmazással teljesen kiváltható lesz majd (december közepére igérik a mobil alkalmazások Hero3 támogatását – kérdés, hogy ez is csúszik-e majd mint az alkalmazások megjelenése).
Szintén komoly előrelépés, hogy az alap csomagban már eleve egy búvárkodáshoz is használható ütés és vízálló tokban érkezik a kamera. Ez majdnem így volt a korábbi modellekkel is, leszámítva, hogy az íves frontüveg nem tett lehetővé jó minőségű vízalatti felvételeket. Aki búvárkodáshoz (vagy bármire víz alatt) akarta használni, eddig kénytelen volt megvenni a külön kapható sík üvegek valamelyikét. Ennek az új kamera családdal szerencsére vége, és mostantól gyárilag a víz alatt is jól használható tokkal érkeznek a GoPro Hero3 kamerák. Eltér viszont, hogy mit nyújtanak.

Egy család, három kategória
Az egyszerre bemutatott három féle Hero3 típus csapdája, hogy vásárlás után már nem tudsz változtatni azon, hogy az olcsóbb modellekből egyes funkciók kimaradtak. Így érdemes átgondolni, hogy mire és hogyan is szeretnéd használni, és ahhoz milyen képességek szükségesek.

  •  GoPro3 választás: apró, de fontos különbségek: Fehér, Ezüst és Fekete

    Összehasonlításért katt a képre!

    A Hero3 Fehér ($200 – 74 ezer Ft) változata a legolcsóbb. Egy belépő modell azoknak, akik olcsóbban meg akarják úszni az akció kamera vételt, és ezért kicsit kevesebbel is beérik a szolgáltaátsok közt. Műszaki paramétereiben valamivel kevesebbet tud a korábbi Hero2 modellnél. FullHD felbontásban csak egy szűkebb látószöggel rendelkezik, és csak kisebb felbontásban tudja a GoPro népszerűségét megteremtő nagy látószöget produkálni. Minderről valószínűleg az tehet, hogy akárcsak a régebbi, Hero2 előtti szériánál, egy 5 megapixel felbontású érzékelő került bele. Ennek fényérzékenysége is szerényebb a többi Hero3-hoz képest.

  • GoPro Hero3 Silver GoPro3 választás: apró, de fontos különbségek: Fehér, Ezüst és Fekete

    Összehasonlításért katt a képre!

    A Hero3 Ezüst ($300 – 99 ezer Ft) változata már mindent tud, amit a Hero2 is tudott. 11 megapixeles érzékelővel már Full HD videó is készülhet ultranagy látószöggel, sőt a Protune funkciók is belekerültek, így lehet vele kevésbé tömörített, így jobb minőségű és főleg jobban szerkeszthető videókat is rögzíteni. A mozgókép lassítását lehetővé tevő nagyobb fps számok viszont csak az 1080p alatti felbontásoknál érhetők el. A dobozba is egy pár rögzítővel több kiegészítő került, mint az olcsó modellnél.

  • GoPro Hero3 Black GoPro3 választás: apró, de fontos különbségek: Fehér, Ezüst és Fekete

    Összehasonlításért katt a képre!

    A Hero3 Fekete ($400 – 134 ezer Ft)változata nyújtja az igazi extrákat. A legdrágább modell 12 megapixeles szenzornak állítólag sokkal jobb az érzékenysége, Full HD videókat is tud rögzíteni akár 50-60 fps-el. Aki pedig nagyon megszállottja a videók lassításának, az 720p-nél 100-120 fps-ig mehet fel, WVGA felbontásnál pedig akár 240 fps-t is tud. A HD felbontás felett pedig 1440p és 2.7k videó készíthető normál sebességgel, és 15 fps mellett akár 4k felbontással is kísérletezhetsz, bár ezek feldolgozása is körülményesebb a nagyobb adatmennyiség miat.

A technikai paraméterekről bővebben a gyártó összehasonlító táblázatában informálódhatsz. Az igazi finomságokról meg még fogok külön írni, mert szerintem alényeg (most is) a részletekben rejtőzik.

A bejelentés óta szinte mindenki az alábbi reklám videón ámul, hogy milyen remek látványt nyújt. De azt ne felejtsd el, hogy ezt a legdrágább változattal készítették, és nem spóroltak az elkészítéshez sem a tapasztalt szakemberekkel, sem a profi utómunkával – sőt az se lepne meg nagyon, ha bizonyos jeleneteknél ugyanúgy használtak volna steady camet, kocsit és egyéb filmes technikát, mint egyes kamerásmobil reklámoknál.

Te melyiket választanád?

IFRAME Embed for Youtube

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Canon EOS 6D – új kategória született, vagy csak új típusjelzés?

2012. szeptember 17. hétfő
CanonEOS6D FRT Canon EOS 6D   új kategória született, vagy csak új típusjelzés?

További termékfotókért katt a képre!

A Canon bemutatta legújabb full-frame fényképezőgépét. Az érzékelőfelbontásban konzekvensen nem folytatják a számháborút, a paraméterek viszont kicsit kuszán alakulnak. Most akkor ez teljesen új kategória, vagy az eddigi 5D kategória új gépe más típusjelzéssel?

Nem nő tovább a felbontás
A 6D “csak” 20 megapixeles érzékelőt kapott, ami alatta marad a Nikonnál divatossá vált 24 megapixeles felbontásnak, de így még mindig nagyobb a felbontása, mint a Canon csúcsgépének. Ez illeszkedni látszik a Canon jelenlegi cégpolitikájába, hogy nem a felbontási versenyt erőltetik, inkább az érzékenységen és egyéb paramétereken igyekeznek javítani.
Mivel a 6D érzékelőjének képpont mérete valamivel kisebb a “mindössze” 18 megapixeles 1DX pixelméreténél, valószínűsíthető, hogy érzékenység és zaj tekintetében sem annyira jó, mint a csúcsgép.

Alacsonyabb kategóriás AF
Valamivel jobbnak ígérkezik viszont a félprofi kategória full-frame gépeként nem olyan régen megjelent 5D mkIII-nál. Ezt tükrözi az is, hogy míg a legújabb 5D modell csak -2EV autófókusz érzékenységet kínál, a 6D paraméterei egy teljes blendével jobb AF teljesítményt igérnek. Mindezt viszont jóval kevesebb, mindössze 11 AF pont mellett. A DPreview cikke alapján ezek az AF pontok is nagyjából ugyanazon a területen helyezkednek el, amin korábban az 5D mark II 9 AF pontja osztozott egymással.  Ami aggasztóbb, hogy ezek között előre láthatólag mindössze egyetlen egy, a középső lesz kereszt szenzoros AF érzékelő. Kérdés persze, hogy a 6D AF rendszere milyen pontossággal és gyorsan dolgozik. Főleg az 5D mkII hiányosságainak ismeretében.
Míg tehát az 5D mark III egy profi váz autófókusz képességeit – és pilótavizsgás AF beállításait – kapta, addig az új belépőszintű gép egy ennél jóval egyszerűbbet kapott, ami viszont így is tökéletesen elegendő lehet a legtöbb hétköznapi felhasználáshoz, és nyilván bizonyos profi felhasználásokhoz is. A kérdés az lesz, hogy hol húzódik a határ ezek közt és kinek mennyire felel meg, amire aligha lehet általánosságban választ adni – mégkevésbé látatlanban. Ráadásul az új gép mattüvege is cserélhető, ami sok hobbifotós fő kifogása volt az 5D frissítésekor.

Hasonló, de megváltozott kialakítás
Az új modell megjelenésében hasonlít az 5D mark III-hoz, de a váz kisebb méretű, és a kezelőszervek is egyszerűsödtek egy keveset. A 7D-vel megjelent fotó/videó mód kapcsoló ugyanott található rajta, mint az 5D mk3-on is, akárcsak a ki-be kapcsoló. Megkapta a módválasztó tárcsát rögzítő gombo is, de eltűnt az exponáló gomb melletti M fn gomb, az 5D képernyője mellett található gombok mindegyike, és a joystick a hátsó tárcsa közepére került. Vagyis a kezelőszervek elhelyezésével is spóroltak a készülék méretén.

Az új belépőszintű full-frame vázba csak egy SD kártya aljzat került, szemben az 5D mark III CF+SD kettős aljzatával, és a hasonló kategóriának szánt Nikon D600 dupla SD aljzatával. Különlegessége viszont az új gépnek, hogy a Canon DSLR-ek közül elsőként kapott beépített WiFi adóvevő és GPS vevő modult, vagyis ezeket már nem külön tartozékként kell a géphez megvenni, hanem gyárilag benne van.

A Canon EOS-6D főbb tulajdonságai:

  • 35,8×23,9 mm-es Full frame 20,2 megapixeles CMOS képérzékelő
  • DiGiC 5+ képfeldolgozó rendszer
  • 11-pontos AF rendszer, -3 Fé-től működőképes (5D Mark II: -0,5 Fé-től, 5D Mark III: -2 Fé-től)
  • 63 zónás fénymérés (5D Mark II: 35 zónás)
  • ISO100-25600 érzékenység (ISO50 és 102400 értékekre kiterjeszthető)
  • Full HD videó, 24, 25 és 30 kocka/mp sebességgel és sztereó hanggal
  • Manuális beállítások mozgóképnél is
  • 3″-os, 3:2 oldalarányú, 1,04 millió képpontos LCD
  • Expozíció késleltetés: 60 ms (5D Mark II: 75 ms)
  • 4,5 kép/mp sorozat
  • 97%-os keresőkép lefedettség
  • HDR mód
  • Többképes expozíció
  • Beépített Wi-Fi és GPS
  • Canon EOS Remote támogatás iOS és Andriod vezérléshez
  • 100 000 expozícióval tesztelt zárszerkezet
  • 144,5×110,5×71,2 mm, 770 gramm
  • SD kártyafoglalat, UHS-1 kompatibilitás
Elolvashatod a hivatalos sajtóközleményt, a Pixinfon a közlemény alapján íródott cikkük és a DPreview pedig egy gyorstesztet közölt saját személyes tapasztalataik alapján, míg a FotoTV videót is készített róla a PhotoKina sajtóbejelentésén.

Te mit gondolsz a 6D-ről?

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Gearporn: 80 milliomodik EF objektívet ünnepli a Canon (javítva)

2012. augusztus 23. csütörtök

 Gearporn: 80 milliomodik EF objektívet ünnepli a Canon (javítva)Tegnap jelentették be, hogy a Canon elkészítette 90 80 milliomodik EF objektívét. Egy hír, amihez nehéz bármit hozzátenni, de mégis elgondolkodtató. Meg egy gearporn kép, mert az mindig jól jön.
A poszt eredetileg 90 millióval jelent meg a blogon, pedig csak 80 milliós hírről van szó. Köszönöm azoknak, akik jelezték, hogy a számot elírtam. Mondhatnám, hogy direkt volt, mert úgysem számít. Valójában benéztem….de a lényegen nem változtat, tényleg nem számít, hogy 80 vagy 90 millió. Olvasd el miért!

  • 1987: megkezdik az EF objektívek gyártását
  • 1995: az EF-objektív gyártása átlépi a10 milliós határt
  • 2001: elkészül a 20 milliomodik EF-objektív
  • 2006: a 30 milliomodik EF-objektív megszületése
  • 2008: áprilisban átlépik a 40 milliós számot
  • 2009: megvan az 50 millió
  • 2011: januárban legyártják a hatvanmilliomodikat
  • 2011: októberben átlépi a 70 milliót
  • 2012: augusztusban átlépi a 90 80 milliót

Igazából egyikünk életét sem befolyásolja, nincs különösebb jelentősége, hogy most épp 70, 80 vagy 90 milliónál tartanak. Tudja valaki például, hogy hány iPhone, iPad (persze, hiszen ugyanilyen érdektelen reklámadatokat erről is adnak ki minden gyárnál), tévé vagy akár bankjegy készült eddig? És érdekel bárkit is?
Ráadásul a hírt a sajtóban szokásos kettős megerősítés alapján ellenőrizni is lehetetlen. Nem tudjuk megszámolni, sőt a gyártón kívül senki más nem is tudhatja ezt az információt. Megkockáztatom, darabra pontosan ők sem tartják nyilván, csak becslik a felhasznált anyagok, mennyisége, és termelési statisztikák alapján. Persze a gyáron belül nem lehetetlen számon tartani, a japánok pedig precíz nép. De azért nem hiszem, hogy 90 milliós tételnél 25 év alatt nem vétettek számolási hibát. És ha vétettek, akkor mi a jelentősége? Ráadásul ebben a 90 80 milliós számban benne van az a soktíz, sokszáz, sokezer fene tudja mennyi régi, elhasználódott, javíthatatlan objektív is, ami kihasználatlanul áll egy polcon, elveszett, összetört, megégett, stb. Szóval abban például biztosak lehetünk, hogy nincs használatban 90 80 millió EF objektív.

Ez pontosan az a fajta hír, ami egyedül a márka megbecsülését hivatott erősíteni. Pláne, hogy alig valamivel azután jött a hír, hogy a Nikon bejelentette a 70 milliomodik objektívét. Időnként kiad a cég egy ilyet, a szaklapok vagy szó szerint lehozzák, vagy megpróbálnak a meglehetősen konstans tartalom mellé valami változatos körítést szülni, hogy mégse szó szerint ugyanaz jelenjen meg ugyanazzal a képpel ugyanabban a formában, mint máshol, és mindenki örülhet a szép nagy számnak.
Aki a táborhoz tartozik az megerősítve érezheti döntését, hogy 90 80 millió légy csak nem téved, aki más márkában hisz esetleg elgondolkodhat, hogy 90 80millió légy csak nem téved, talán mégis váltani, de azért – legalábbis remélem – legbelül mindannyian tudjuk, hogy nem ez számít.

Csak egy dolgot nem értek
Azt nem értem, hogy ha már rendszeresen hoznak ki ilyen hírekete a Canonnál – tehát spontán jelenségről nem lehet szó. Vajon miért nincsenek a neten olyan képek, ahol ezek az objektívek hatalmas tömegben láthatók? Nem a teljes EF termékpaletta, típusonként egy-egy objektívvel.
Lehetne marha sok egyforma objektív egymás mellett, mint kólás dobozok a gyárlátogatáson. Valahogy úgy, mint a Londoni CPS raktárban a polcon. De még inkább a gyártósoron, egy raklapon vagy ládában, vagy akár ugyanúgy behordva egy stúdióba, szépen bevilágítva, hogy csak azt fejezze ki, hogy ezek baromi sokan vannak. Én hiányolom az ilyen képeket.
Részben azért, mert az olvasók az ilyenekre (is) szeretik csorgatni a nyálukat. Részben azért, mert ez jobban kifejezné azt az üzenetet, hogy itt tényleg baromi sok objektívről van szó, nem típusonként egy-egy darabról.

De mivel csak ilyen képet találni a neten (20 10 millióval korábbi számokkal a feliratban), csak ezzel szolgálhatok. Végülis látványnak ez sem rossz….de mennyivel jobb lehetne, ha mondjuk felkérnének egy tehetséges fotóst, hogy ugyan dokumentálja már, hogy is készülnek ezek a szépségek, milyen sokan vannak, és milyen jól tudnak kinézni.
Abban is biztos vagyok, hogy egy látványos anyagot lehetne belőle csinálni, ami sokkal nagyobb reklám lenne a gyártónak, mint egy unalmas számsor, hogy melyik évben hánnyal több objektívnél tartottak. Remélem, hogy ezt a következő tízmilliós álom értékre csak összehozzák.
Ha nincs ötletük kivel csináltassák meg az anyagot, tudok ajánlani néhány remek fotóriportert. Mondjuk nem mindegyikük fényképez Canonnal, de szerintem ilyet is elég könnyű találni – nekem is, ha a Canonnál ez nem menne. Bár ha valamiből, hát Canont használó fotósból aligha van hiány a Canon háza táján Tényleg nem értem, miért nincsenek még ilyen képek.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Ügyesen elosztották a TIPA díjakat a fényképezőgép gyártók között

2012. április 17. kedd

TIPA award trophy Ügyesen elosztották a TIPA díjakat a fényképezőgép gyártók közöttAhogy minden évben, a díjak odaítélésénél most is nagyon ügyeltek, hogy az összes márkának hasonló arányban jusson az idei TIPA kereskedelmi díjakból, hiszen minden márka előszeretettel reklámozza magát ezekkel.

A Canon négy profi terméke (1DX, 5D mark III, C300 film kamera és 8-15/4 halszem zoom objektív) és két konzumer terméke (PowerShot G1x kompaktgép és PIXMA MG8250 nyomtató) is bekerült az idei TIPA díjazottak közé, de a többi gyártóval sem fukarkodott a díjakat odaítélő bizottság. Hogy egyik márka hívei se nagyon panaszkodhassanak, a Nikonnak is jutott 3 díj (D5100, D800, SB910), akárcsak a Fujinak, Sonynak. A Samsungnak négy is jutott, bár ezek közül csak egy volt fényképezőgép, egy mobiltelefon (Galaxy Nexus) és egy TV, meg egy monitor volt. Az Epson, Panasonic, Olympus, Sigma és Vanguard 2-2 díjjat nyert, míg az Adobe, Leica, Nokia, Gitzo/Manfrotto, Pentax, Tamron, Wacom és az X-Rite egy-egy díjjal büszkélkedhetnek a maguk kategóriáiban.
Érdemes kiemelni, hogy a Sony egyik díját a páratlan újításnak minősített XQD memóriakártya fejlesztésével  nyerte el, míg az Adobe díját a legjobb fotós szoftvernek minősített Photoshop Elements 10 nyerte el. Az érthető, hogy nem a PhotoShop CS6 kapta a díjat, hiszen az jelenleg még csak béta verzióban elérhető, viszont a LightRoom 4 már hivatalosan is kapható, így a jelek szerint annak nem szántak díjat.

Kiegyensúlyozott eloszlás
Bár a Canon egyértelműen a legtöbb díjat zsebelte be idén (nem is késlekedtek sokáig egy sajtóközlemény kiadásával), az ítészek tényleg minden évben kínosan ügyelnek rá, hogy másoknak is jusson a díjakból, és ne boruljon fel túlságosan az egyensúly a különféle kategória díjak között, arról nem is beszélve, hogy ugyanaz a gyártó nyerje több évben is az adott kategóriát. Helyette inkább olyan sok féle kategóriával dolgoznak, hogy ne nagyon okozzon gondot, ha közel azonos termékeket kellene egyformán díjazni.
Ahogy egy barátom fogalmazott a hír hallatán, a gyerekek között szokás ilyen finom arányérzékkel elosztani az édességeket, nehogy valaki megsértődjön, hogy a másiknak több jutott.

Erre mi sem jobb példa, mint az, hogy idén a Canon EOS 5D mark III fényképezőgépe a legjobb video DSLR kategóriában nyert, míg az általában közvetlen vetélytársnak tekintett Nikon D800 a legjobb DSLR expert címet kapta, az Canon EOS 1DX, pedig a legjobb profi DSLR lett.

A díjazott termékek, és nyertes kategóriáik a TIPA díj honlapján megtekinthetők.

Te hogyan osztottad volna el a díjakat az idei termékek között?

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Megjelent a LightRoom 4 – alacsonyabb áron

2012. március 6. kedd

LightRoom4logo Megjelent a LightRoom 4   alacsonyabb áronAz Adobe ma hivatalosan bejelentette a Lightroom 4 kereskedelmi változatát. A megszokott, sőt még több funkció és jobb minőség, még olcsóbban, mint eddig.

Az új funkciókat már egy ideje próbálgathattuk a béta verzióban, így nagy újdonságokkal nem szolgál a program. Igazi meglepetés viszont, hogy az árát jelentősen csökkentették. A teljes verzió $149 / €109 (kb. 33 ezer forint), az előző verzióról frissítő csomag ára pedig $79 / €62 (kb. 18 ezer forint).
Ezzel az ár csökkentéssel tovább közeledik az Adobe terméke a fő konkurens Apple Aperture programjának 63 eurós árához (kb. 18 ezer forint). Persze nem biztos, hogy ez volt az egyetlen oka, hogy az Adobe leszállította a LightRoom árát, hiszen az Aperture csak Macen használható, így a Windows felhasználók számára nem jelent alternatívát a kedvezőbb ár ellenére sem. Ugyanakkor elég valószínű, hogy a két közel azonos tudású program közötti drasztikus árkülönbséggel kénytelenek voltak kezdeni valamit.

Ideális PhotoShop alternatíva
A kifejezetten fotósok igényeire szabott LightRoom eddig is kedvezőbb árú alternatíva volt a PhotoShop beszerzéséhez képest, a további leárazás pedig még vonzóbbá teheti mindenki számára. Különösen azoknak, akik nem mélyreható grafikai módosításokat akarnak végezni a képeken, csak a sötétkamra fotó kidolgozási lehetőségeit akarják a nappaliban élvezni – erre utal a szoftver neve is.

Az új verzió tulajdonságairól Beta verzió megjelenésekor én is írtam, a DPreview pedig egy kicsit mélyrehatóbb tesztet közölt.

Az Adobe Magyarország közleménye:

 Megjelent a LightRoom 4   alacsonyabb áronSAN JOSÉ, Kalifornia – 2012. március 6. – Az Adobe Systems Incorporated (Nasdaq:ADBE) a mai napon bejelentette a Mac OS és Windows rendszerekhez az Adobe® Photoshop® Lightroom® 4 szoftver elérhetőségét. A Lightroom a digitális fényképészeti munkafolyamathoz kapcsolódó alapvető megoldásként segíti az amatőr és a profi fényképészeket a képeik gyors importálásában, kezelésében, javításában és bemutatásában. A fényképészek számára hihetetlen értéket képviselő, nyilvános bétaverzióként először 2012 januárjában megjelent Lightroom 4 szoftver végleges verziója már elérhető. A teljes verzió ára 109 EUR, a frissítés ára pedig 62 EUR. A Lightroom 4 kifinomult technológiákat vezet be, amelyekkel a felhasználók jobb minőségű árnyék- és csúcsfényfeldolgozást érhetnek el, fotókönyveket készíthetnek, további helyi korrekciós vezérlőelemeket használhatnak, és kihasználhatják a továbbfejlesztett videotámogatás előnyeit.

„Az ügyfeleinktől érkezett visszajelzések felbecsülhetetlen értékűek voltak a Lightroom fejlesztésében, és az igazán jelentős kiadás titka az volt, hogy ezeket a véleményeket ötvöztük az Adobe páratlan képfeldolgozási újításaival – nyilatkozta Winston Hendrickson, az Adobe digitális képfeldolgozási termékekért felelős részlegének alelnöke. – A Lightroom 4 egy lenyűgöző új kiadás, amely továbbfejleszti a fényképészeti munkafolyamatokat, és hozzájárul az egyedülálló fényképek készítéséhez.”

A Lightroom 4 új szolgáltatásai
A Lightroom 4 egy jelentős kiadás, amely fontos új képességeket és újításokat tartalmaz. Az új korrekciós vezérlőelemeknek köszönhetően a fényképezőgépek dinamikatartománya maximálisan kihasználható, így kivételes részletességgel ábrázolhatók az árnyékok és a csúcsfények. A szoftver új és továbbfejlesztett automatikus korrekcióval biztosítja az expozíció és kontraszt értékeinek dinamikus beállítását, emellett olyan helyi korrekciós vezérlőelemekkel is rendelkezik, mint például a zajcsökkentés vagy a moire és a fehéregyensúly beállítása.

A Lightroom 4 olyan eszközöket biztosít a fényképészek számára, amelyekkel gyönyörű fotókönyveket hozhatnak létre szöveges vezérlőelemek és a számos egyszerűen használható sablon segítségével, emellett a szoftver közvetlen kapcsolatot kínál a fotókönyvek létrehozását lehetővé tevő szolgáltatáshoz, amely az új Book modulból érhető el. Az új, intuitív Map modul már helyszínhez rendelve jeleníti meg a képeket, vezérlőelemeket biztosít a helyszínek címkézéséhez és a fordított geocímkézéshez, a helyszínek mentésével pedig egyszerűvé teszi a fényképészek számára a gyakori helyszínek hozzárendelését.

A natív videotámogatás segítségével a fényképészek lejátszhatják és megvághatják a DSLR fényképezőgépekkel, automata fényképezőgépekkel és okostelefonokkal készített videókat, illetve képkockákat emelhetnek ki azokból. A Lightroom videospecifikus előbeállításai és számos alapvető képkorrekciós vezérlőeleme videókra is alkalmazható, a módosított videók pedig H.264 formátumú fájlként exportálhatók, vagy közvetlenül feltölthetők a Facebook vagy Flickr oldalakra.*

A Develop modulban az előbeállítások teljes mértékben kihasználják az új feldolgozási technológiát, és a képernyőn megjelenő ellenőrző minta segítséget nyújt a fényképészeknek a képek kívánt színtérben való hangolásához, így a tartalmak mindig a lehető legszebben jelennek meg. Mindezeken felül a felhasználók már közvetlenül a Lightroom szoftverből elküldhetik e-mailben a képeket egy tetszőleges e-mail fiók használatával.

Árak és elérhetőség
Az Adobe Photoshop Lightroom 4 már elérhető Mac és Windows rendszerekre a http://www.adobe.com/store webhelyről. A várható kiskereskedelmi ár új felhasználók esetében 109 EUR, a frissítések ára pedig 62 EUR. A termék szolgáltatásairól, a frissítésekről, az árakról és a nyelvi verziókról további információt a http://www.adobe.com/go/lightroom

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!