‘sajtófotó’ címkével ellátott bejegyzések

Összeverekedtek a fotósok a szingapúri boxutcában

2011. szeptember 27. kedd
Singapore photographer fight YouTube Összeverekedtek a fotósok a szingapúri boxutcában

Fotósok heves vitája - YouTube

Hétvégén érdekes jelenetnek lehettünk szemtanúi, két fotós összeverekedett a szingapúri Forma1 verseny boxutcájában.

A sajtófotóban nem idegen fogalom a lökdösődés, képletesen szólva olykor szükségszerű közelharcot folytatni a kollégákkal. Tényleges verekedéssé azonban ritkán fajul a munka.

A hétvégén a Szingapúri Forma 1 Nagydíj boxutcájában örökítették meg a kamerák, amint két összeszólalkozó fotós már-már verekedni kezd egymással. A BBC szakkommentátora Ted Kravitz úgy összegezte a történteket, hogy az unalmas időmérő szabadedzés alatt a két összeverekedő fotós szolgált egyedül némi szórakozással. Bár külföldön és a magyar szaksajtóban is több lap foglalkozott vele (F1 Csatorna, F1 Világ, GPupdate), a rövid tényleíráson és a videón túl senki nem tudott semmit hozzátenni; még a két fotós nevét sem, pedig egyikük a Forma1 állandó fotósai közé tartozik.
Az esetről, és annak előzményeiről épp úgy nem lehet sokat tudni, mint az utóéletéről. Persze valósznínű, hogy már mindkét fotós túltette magát az összeszólalkozáson, sőt talán söröztek is egy jót együtt a nap végén.

Rossz nyelvek szerint a két fotóriporter a fotós körökben divatos Canon vs Nikon szembenállás miatt szólalkoztak össze, de természetesen ez csak (rossz) vicc. Egészen biztos, hogy az ügynek nincs ilyen vonatkozása. Bár kétség kívül nem csak az ilyen dolgokat szokás kollégák között higgadtabban megvitatni.

Hasonló összeszólalkozások szinte bárhol megeshetnek munka közben, de akár a hétköznapi életben is. Érdemes például a közúti vezetésre, és az attól egyre inkább elválaszthatatlanná váló káromkodásra, kiabálásra, de minimum dudálásra gondolni.
Többnyire valami apróság robbantja ki, fotósok közt például, hogy egyik meglökte a másikat, vagy csak besétált a képébe, esetleg félreérthető hangnemben szólt oda, vagy netán hogy elfelejtett köszönni, a másik pedig a szükségesnél ingerültebben reagál,  és már kész a vita.
Az adott helyzetben maga a közeg fokozta adrenalin is hozzájárulhatott a vitához, elvégre a boxutcában (Szingapúrban csak) 60-nal száguldoznak a Forma1-es autók a fotósok között, így mindenkinek folyamatosan résen kell lenni.

IFRAME Embed for Youtube

Obama elnök fogadta Joao Silvát, a sérüléséből felépülő fotóst

2011. szeptember 22. csütörtök
JoaoSilva Obama OvalOffice photoPeteSouzaWH Obama elnök fogadta Joao Silvát, a sérüléséből felépülő fotóst

Fotó: Pete Souza/Fehér Ház

Lábai afganisztáni elvesztése után, felépülése közepén Joao Silva már újra dolgozik. Első munkái között mi mást fotózhatna, mint a Becsületrend átadását a Fehér Házban, ahol Obama üdvözölte a fotóst…

A NY Times Lens blogja tette közzé múlt héten Silva legújabb, Fehér Házban készült képeit, és élménybeszámolóját a munkába való visszatérésről.

“Isten hozta visszatérése alkalmából!” üdvözölte Obama elnök a Fehér Házba fotózni visszatérő Joao Silvát. Ezután az Ovális irodába kísérte. “Nos, milyen érzés újra dolgozni?” kérdezte, miközben személyi fotósa, Pete Souza megörökítette a találkozásukat.

Így kezdődött Joao Silva munkája azóta, hogy elhagyta a Walter Reed Egészségügyi Központot, ahol aftanisztáni balesete után kezelték. A feladat, amivel a Fehér Házba küldték, hogy megörökítse, amint a tengerészgyalogos Dakota Meyernek az elnök átadja Becsületrendjét, az USA legmagasabb katonai érdemrendjét.

Mint Joao lapjának fotós blogja írja, Joao fejében pont ugyanaz a kérdés járt, amit az elnök is feltett neki: “milyen érzés újra dolgozni?”

Joao mindenkinek ugyanazt válaszolta, aki ezt a kérdést tette fel neki. Nem tudja, míg nem látja a képeket, mert csak a fotókbók derül ki. Ha a képei nem jók, akkor nem érzi jól magát.

JoaoSilva work photoPeteSouzaWhiteHouse Obama elnök fogadta Joao Silvát, a sérüléséből felépülő fotóst

Fotó: Pete Souza/White House

A következő órában sok képet készített, hiszen fotózni jött a fehér házba, az elnöki fogadtatás csak a kezdet volt – amihez Obama ragaszkodott, mikor megtudta, hogy Silva érkezik tudósítóként.

A kitüntetett katona kérésére Silva is bemehetett az Ovális irodába, mikor családjával fogadta az elnök, hogy jelenlétükben lássa el kézjegyével a kitüntetéshez járó, és azt hitelesítő adományozó levelet.

A Lens Blog azt is elmeséli, hogy milyen kihívásokkal kellett Joaonak megküzdenie a munkába visszatérve. Korábban mindig nyüzsgő típus volt, folyton mozgásban, fotózás közben mindig új helyet keresett, ha kellett, lehajolt, térdelt a mellette elhaladó emberek között. Most műlábakkal lassabb és küzd, hogy az egyensúlyát megtartsa.

Így is lettek jó képei – amiket egykor már azelőtt megérzett, hogy bekövetkeznének, hogy aztán lefotózza. Most azonban gyakran nem tudott a közelükbe férni. Az elnök és Mr Meyer jóvoltából jelen lehetett. Ott volt köztük, de az Ovális iroda bútorai akadálypályát jelentettek neki.

Az első dolog, amit magában mondott, mikor az elnök üdvözölte Mr Meyert, az volt, hogy “lemaradtam”. Később jobban is körülírta: “Nem voltak meg a képek, lemaradtam a pillanatokról. És ott van a dolog fizikai oldala is: Fájdalom, folyamatos, szűnni nem akaró fájdalom.”

“Ezért félrevezetőek ezek a képek”, mondta miután beküldte a képeket a New York Times szerkesztőségébe. A képek erősek voltak, de ő pontosan tudta, hogy mi mindenről maradt le. És tudta, hogy azok a képek milyen erősek lehettek volna, ha sikerül őket elkészítenie.

DakotaMeyer Obama MedalOfHonor photoJoaoSilvaNYtimes Obama elnök fogadta Joao Silvát, a sérüléséből felépülő fotóst

Fotó: Joao Silva/New York Times

Joao sok tekintetben számított rá, hogy milyen nehéz feladat elébe néz. Azért vállalta a feladatot, mert az különleges volt. Mr Meyer évtizedek óta az első a tengerészgyalogság állományából, aki életében átvehette a Becsületrendet.

Története a háború legmélyebb, és legmegindítóbb elemeit hordozza magán: elárulták az afgán kormány járőrei, akiket parancsai szerint segítenie kellett; a parancsnokság hibái, mialatt az emberei tűzharcban álltak; az elemi késztetés, hogy tétlen szemlélés helyett segítsen a csapdába esetteknek; végül a dicsőség, hogy többeket megmenthetett – ha nem is mindenkit, köztük barátait is.

Mr. Meyer és a Fehér Ház biztosították, hogy Joao sikerrel tudósíthasson. De a felkészülés során legbelül tudta, hogy még nincs itt az ideje, hogy dolgozni kezdjen. És hogy ez még nem az új, profi Joao Silva. Még nem. Ez egy próbatétel volt, és ízelítő abból, hogy mi áll még előtte – és mindez stresszes környezetben.

Joao fejében sok minden járt.

Miután elfogadta a felkérést, és mikor meghallotta, hogy az elnök kérte, hogy újra személyesen találkozzanak (korábban Walter Reed kórházban tett elnöki látogatás során találkoztak), Joao rájött, hogy lehetősége lesz valamire, amit legutóbbi találkozásuk során elmúlasztott. Köszönetet akart mondani, tisztán és érthetően.

És ebben sem akart kudarcot vallani.

Szerdán Joao Silva elment a Fehér Házi munkához illő ruhát venni. Vett új nadrágot, fekete cipőt, inget, és még nyakkendőt is. Mint vásárlás közben – ízes, de nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel tarkítva – hozzáfűzte, még az esküvőjén sem viselt nyakkendőt.

A saját küldetésére készült. Csütörtökön felkelt, felcsatolta a lábait, megborotválkozott, felvette új ruháit, és leült a kórházhoz közeli kis lakása asztalához. Csak egyetlen példánya volt a Greg Marinovich barátjával közösen írt Bang Bang Club könyvükből, háborús fotósok kalandos életéről. Felnyitotta a könyv fedelét, és írni kezdett egy jegyzetet, amit szeretne, ha mindenki hallana.

BangBangClub SilvaBookForObama photoCJChiversNYtimes Obama elnök fogadta Joao Silvát, a sérüléséből felépülő fotóst

Fotó: C. J. Chivers/New York Times

Joao egy civil. Dél-Afrika és Portugália állampolgára. A amerikai hadsereg mégis ugyanolyan ellátást biztosított neki, mint saját katonáinak, akikkel együtt tette kockára az életét, hogy segítsen jobban megérteni az afganisztáni és iraki háború. Ezért mondania kell valamit.

“Kedves Obama Elnök úr,” írta kézzel a könyv első oldalára. “Köszönöm önnek, és az amerikai népnek a vendégszeretetüket. Hogy a Walter Reed kórházban gyógyulhattam, ahol kétségkívül az életemet mentették meg.”

“Csodálattal, Joao Silva.” tette hozzá.

Hálájának jelképét személyesen adta át az elnöknek, miután Mr. Meyer átvette érdemrendjét. Joao addigra már elfáradt, és hazaindult. A szerkesztő felhívta, hogy gratuláljon a képekhez, és megkérdezze, hogy érzi magát. “Kimerülten, de jól vagyok.”

Pénteken Joao visszatért a kórházba, ahol folytatják sérülései gyógyítását.

Kevin Carter ma lenne 51 éves – ha 33 évesen nem menekül a halálba

2011. szeptember 13. kedd
kevin carter Kevin Carter ma lenne 51 éves   ha 33 évesen nem menekül a halálba

Kevin Carter

Talán Kevin Carter nevét talán nem mindenki ismeri. Képe a haldokló kislányról, és a rá leselkedő keselyűről viszont az afrikai éhezés szimbóluma lett. Akárcsak az újságírói etika egyik legfontosabb kérdése: segíteni vagy tudósítani?

Bolla Eszter blogbejegyzése hívta fel a figyelmem az évfordulóra, de Kevin Carterrel Hernádi Levente, és megannyi más blog is foglalkozik. Ellentmondásos személyiség, élete különleges volt, életműve komoly és hogy pontosan miért dobta el az életét, máig tisztázatlan.
Nem csoda, hogy fotója nem csak a sajtó/fotó történelem részévé vált, hanem iskolában oktatott tananyaggá is. Felveti az örök kérdést, hogy lehet-e valaki puszta szemlélője, krónikása borzalmas eseményeknek, maradhat-e kívülálló a fotós?

Kevin Carter 1960. szeptember 13-án született a dél-afrikai Johannesburgban. Fotóriporterként szép karriert futott be. Pályafutásának legismertebb része a Bang Bang Klub néven emlegetett alkotócsoporthoz köthető, melyről könyv, és nemrég film is készült a csoport két még élő tagjának közreműködésével.

Sudan StarvingChildVulture photoKevinCarter Kevin Carter ma lenne 51 éves   ha 33 évesen nem menekül a halálba

Kevin Carter Pulitzer-díjas képe

Az éhező szudáni lány
Carter 1993. márciusában a Bang Bang Klub másik tagjával, Joao Silvával ment Szudánba, hogy a háborúról és az éhínségről tudósítsanak. Ekkor talált az éhező lányra, aki összeesett egy segélyközpont közelében, mikor egy keselyű szállt le mellé. Carter később azt mondta, hogy 20 percig várt rá, hogy a keselyű széttárja szárnyait. Végül elkergette a madarat, a lány pedig biztonságban volt, mikor otthagyta.

A keselyű
1993. március 26-án jelent meg a New York Times hasábjain a lányt és a madarat ábrázoló kép, majd később az Afrikát sujtó éhínség szimbólumaként az egész világot bejárta, Carternek Pulitzer-díjat szerezve. Viharos fogadtatására reagálva szokatlan módon a NY Times közzétett egy szerkesztői megjegyzést: “Mr. Cartertől megtudtuk, hogy a lány folytatta útját a segély állomásra, ő pedig elzavarta a keselyűt.”

Cartert több támadás érte, amiért nem segített a lányon. A floridai St Petersburg Times azt írta “A férfi, aki a fényképezőgépét állítgatja, hogy a legjobb képet készíthesse a másik szenvedéséről, ugyanolyan ragadozó, egy másik keselyű.”

KevinCarter photoKenOsterbroek Kevin Carter ma lenne 51 éves   ha 33 évesen nem menekül a halálba

Kevin Carter munka közben Fotó: Ken Osterbroek

A szemtanú
Joao Silva máshogy emlékszik a történtekre: az őket is szállító ENSZ repülő személyzete mindössze fél órát adott a két fotósnak, mert ennyi idő kell nekik az élelmiszer adományokat kiosztani. Míg Silva elment gerilla harcosokat keresni, Carter a repülő közelében maradt, és az éhező gyerekeket fényképezte. Silva elbeszélése szerint társát megrázta a látvány, mert ez volt az első alkalom, hogy éhezőket fotóz, így elég sok képet készített. Ő maga is fotózta a gyerekeket, de ezek a képei sosem jelentek meg.

Silva elmondása szerint a környék asszonyai előjöttek fa kunyhóikból, mikor a gép megérkezett, hogy átvegyék az élelmiszereket az ENSZ csapatoktól. Erre az időre hagyták magukra látóhatáron belül a gyerekeiket, és ugyanez történt a képen szereplő lánnyal is, mikor a keselyű leszállt mögé. Carter óvatosan ment a közelükbebe, hogy összekomponálhassa kettőjüket és nehogy elijesssze a madarat. Úgy tíz méterről elkészítette képeit, majd a madár elrepült.

Kevin Carter halála
Carter halálhírét 1994. július 29-én hozta le a New York Times. Halálát szén-monoxid mérgezés okozta, kocsijában búcsúleveleket találtak, életének 33 évesen önkezével vetett véget. Egy hat éves kislány, és két lánytestvér maradt utána. Apja szerint “Kevin mindig magával cipelte a munkája borzalmait”, amik sosem hagyták nyugodni.
A szudáni út előtt, és után is rengeteg borzalmat látott, és fényképezett. Az apartheid rendszer bukása idején zajló dél-afrikai törzsi háborúkban élve felkoncoltak, elégettek embereket a portyázó csapatok. Magánélete sem volt nyugodt, életkörülményei is rendezetlenek voltak, nem sokkal öngyilkossága előtt veszítette el egy összecsapásban barátját Ken Osterbroeket.

Búcsú levelében ezt írja: “Levert vagyok… nincs telefonom… nincs pénzem lakbérre… nincs pénzem gyerektartásra… nincs pénzem a hitelekre … pénz!!! Kísértenek a gyilkosságok képei, düh és fájdalom … szenvedő és sérült gyerekek, lövöldöző őrültek, néha a rendőrség, gyilkosok … megyek, hogy találkozzak Kenel, ha elég szerencsés vagyok.”

Források és felületesség
Pár éve még kör e-mailként keringett, de a blogoszférán is nyomot hagyott Kevin Carter története. Egy félinformációkból összerakott, forrásnélküli hoax képében a mai napig fellelhető.

Azt javaslom, inkább a történet forrásainak próbájon mindenki utána nézni, akit érdekel. Olvassátok el a hiteles forrásokat, nézzétek meg a Bang Bang Klubról készült filmet, vagy a Kevin Carter haláláról készült dokumentumfilmet.

Folytatódik a példányszámok csökkenése

2011. augusztus 17. szerda
NewspaperLondonTube photoVolgyiAttila Folytatódik a példányszámok csökkenése

A budapesti metrón nem olvasnak újságot ennyien...

Elérhetők, és egyre siralmasabbak a magyarországi lapok példányszám adatai. A nyomtatott sajtó hanyatlása folytatódik.

A Napi Gazdaság által készített összeállítást idézi a HVG online, és a rádiók is a nyomtatott lapok nemrég közzétett példányszám adatairól. A MATESZ adatokból levonható konklúzió, hogy a közéleti lapok példányszáma tovább esik. Míg az első negyedévről szóló hasonló jelentésben a bulvár lapok közül a Bors tudta növelni az eladott példányszámot, addig a második negyedévben ők visszaestek, és a Blikk volt sikeresebb. A növekedés azonban elenyésző. A Kisalföld, és az Észak-Magyarország pedig tartani tudta példányszámát.

Mindeközben, mint arról a Kreatív Online beszámolt, a nyomtatott kiadványok digitális kiadványainak mérésére továbbra sincs működőképes módszere a lapkiadást számontartó Magyar Terjesztés-ellenrző Szövetségnek. Sőt a nyomtatott lapot kiadó szerkesztőségek többsége némelyike még mindig csak amolyan szükséges melléktermékként működteti a lap online felületét. Létezik, úgy-ahogy frissítik is, de se komolyanvehető koncepció, sem igazi törekvés nem nagyon látszik  rajtuk.
A gond ezzel csak az, hogy így tovább nő a szakadék az egyébként is csak online hírszolgáltatással foglalkozó lapok (melyek közé az MTI Hírcentrum által üzemeltetett közszolgálati híroldallá vált Hirado.hu is felzárkózott), és a print lapot kiadók webes felületei között. Bár a piac külföldön sem működik nagy mértékben máshogy, de azért a nyugati sajtóvilágban már nem csak elvi szinten foglalkoznak a digitális kiadás elsőségének gondolatával. A világon mindenhol jellemző, hogy még mindig többnyire a nyomtatott lap egyre csökkenő bevételei tartják el az online kiadás költségeit is, ugyanakkor már kezdik felismerni, hogy az olvasókért zajló küzdelem egyre inkább az Interneten kezd eldőlni, és a piac mellett az olvasótábort is fel kell építeni, mire a nyomtatott lapkiadás tlejesen megszűnne. Az igazán nagy különbség csak az, hogy a magyar nyelvű lapok példányszámai eleve jóval alacsonyabb számokról indultak, mint bármelyik világnyelven íródott újságé, és Magyarországon egyre kevesebb hely kell a teherautó platóján, hogy a napi újságmennyiség elférjen…

Fotó feldolgozási irányelvek: mi megengedett a sajtófotóban?

2011. augusztus 5. péntek
Retus Parliament 1106252237fVA Fotó feldolgozási irányelvek: mi megengedett a sajtófotóban?

A kép illusztráció (Fotó és szerkesztés: Völgyi Attila)

Örök vita, hogy mit szabad művelni egy digitális fotóval és milyen retusálás nem megengedett. Magam is több forrást átkutattam ennek részletei után. Azt hiszem, most megtaláltam a legrészletesebb leírást.

Minden lap, és különösen a lapok tömegét kiszolgáló ügynökségek rendelkeznek valamilyen irányelvvel a fotók feldolgozására vonatkozóan. Ezek leírása kisebb-nagyobb mértékben eltér, de lényegük és szellemiségük nagyjából megegyezik.

A nemzeti hírügynökség fotórovatának vezetője, Virágvölgyi István kérdésemre így foglalta össze: “Az MTI-nek van egy Szerkesztőségi kézikönyve és annak van a Fotószerkesztőségre vonatkozó melléklete is, de ezt belső használatra tartjuk fent. Mindazonáltal a képek módosításánál mi is a közkeletű ökölszabályt követjük, ami a kép értelmét módosító beleavatkozásokat tiltja mind a fotóriporterek, mind pedig a szerkesztők számára.”

Így fogalmaz az AP hírügynökség szabályzata
“Az AP fotóknak mindig az igazságot kell elmondaniuk. Soha nem változtatjuk meg, és nem manipuláljuk digitálisan egy kép tartalmát.

Egy kép tartalmát sosem szabad megváltoztatni sem PhotoShop, sem más módszer használatával. Egyetlen képelemet sem szabad a képhez hozzáadni, abból elvenni. Az arcokat, vagy egyéb ismertetőjeleket sosem szabad PhotoShopban vagy egyéb módon elfedni. Az egyetlen elfogadott retusálás az érzékelőre rakódott kosz, valamint a szkennelt negatív vagy papír nyomat karcainak eltávolítása. 

Kisebb korrekciók a PhotoShoppal elfogadahtók. Ezek közé tartozik a kép vágása, bebukott és beégett részek korrigálása, a fekete-fehérre konvertálás, és a normál tónus- és színkorrekciók, amik a kép megfelelő reprodukálásához szükségesek (ezek analóg megfelelői azoknak a bebukás és beégés korrekcióknak, amiket a képek kidolgozása során az analóg fotólaborokban is alkalmaztunk), és amelyek a fotó eredeti jellegét biztosítják. A kép denzitásának, kontrasztjának, színtelítettségének, szaturációjának módosítása nem elfogadható, ha jelentősen megváltoztatja az eredeti képet. Nem szabad a hátteret digitálisan elhomályosítani, beégéssel, vagy aggresszív tónus módosítással eltüntetni. A vörösszem eltávolítása sem megenegedett. 

Ha egy alkalmazottnak kérdései vannak az alkalmazható módszereket illetően, vagy az AP által fotó feldolgozással kapcsolatban támasztott követelményekkel, korlátozásokkal kapcsolatban, akkor a kép elküldése előtt lépjen kapcsolatba a vezető szerkesztővel.
Azokban az esetekben, ha olyan képeket teszünk közzé, amiket a képet kiadó forrás módosított – például a fotóalanyok arcát kitakarták – a képaláírásnak ezt pontosan jeleznie kell. Az ilyen képek kiadását egy vezető szerkesztőnek kell jóváhagynia.

Az itt leírtak kivételével nem rendezünk meg jeleneteket, nem pózoltatunk fotóalanyokat, és nem játszunk újra eseményeket. Amennyiben video felvétel, portréfotzás, vagy stúdió körülmények között fotózunk valakit, mindig gondoskodni kell, hogy a képaláírás ne vezesse félre az olvasót, és ne hihesse, hogy a képen látható esemény spontán történt a hírgyűjtés során. A portré, divat és illusztráció fotók készítése során minden beavatkozást ismertetnie kell a képaláírásnak, és a különleges utasításokat közlő mezőnek, hogy ne lehessen manipulációnak tekinteni.”