‘kém’ címkével ellátott bejegyzések

Nagy Testvér mindent látott: állambiztonsági fotódokumentumok

2011. szeptember 22. csütörtök
RobotFenykepezogep OSA OperativFoto photoFoldiImreMTI Nagy Testvér mindent látott: állambiztonsági fotódokumentumok

Fotó: Földi Imre/MTI

Egy érdekes kiállítás azoknak, akiket mindig is érdekelt a kémkedés világa, csak sosem merték megkérdezni, mi igaz belőle. És azoknak is, akik sosem hitték volna, hogy bármi igaz lehet belőle. Most mindenki megnézheti a saját szemével.

A kémek, és persze az őket alkalmazó, vagy ellenük védekezni próbáló állambiztonsági szervek (vagy magáncégek, ha éppen ipari kémkedésről van szó) azok, akik a legkevésbé sem törődnek szerzői joggal, személyiségi jogokkal, fotózási engedélyekkel, vagy azzal, hogy a törvény szerint ki hol fotózhat. Őket egészen más célok, és érdekek vezérlik, és persze nem mindegyikük James Bond.

Az OSA Operatív Fotó kiállításának ismertetője azt írja: “A történeti fotókiállítás az egykori csehszlovák és magyar állambiztonsági szervek által megfigyelt személyekről és környezetükről készített titkos fényképfelvételek segítségével mutatja be a politikai elnyomás és megfélemlítés korabeli technikáit és napi gyakorlatát.”
A kiállított képek között szerepel többe között Demszky Gábor néhány képe is, amiket a rendszerváltás előtt készített az őt megfigyelő titkosrendőrökről.

Mint a kiállításról a FotoKlikk és sok más oldal beszámolt, az Operatív fotó Budapest és Prága az állambiztonság szemével című rendhagyó történelmi fotókiállítás ingyenesen látogatható 2011. október 30-ig, Budapesten az Arany János utca 32-ben.

A téma kapcásn óhatatlanul meg kell említeni A mások élete című német filmet, mely 2007-ben a legjobb idegennyelvű filmként BAFTA és Oscar-díjat és még egy sor másik rangos elismerést nyert.

Szintén érdemes megnézni a kiállításra felkészülve – vagy attól függetlenül is – Papp Gábor Zsigmond két remek dokumentumfilmjét a szocializmus állambiztonsági szolgálatainak munkájáról. Az ügynök élete címűt a rendező állambiztonsági oktatófilmekből állította össze, míg a Kémek a porfészekből címűben egy Budapesten működő nyugati ügynök mesél kalandjairól, többek között a kor megfigyelési és üzenetküldési trükkjeiről is, amiknek persze a fotózás, főleg a mikrofilmek használata is szerves részét képezi. Egyébként ebben a dokumentumfilmben szintén láthatók az állambiztonsági szervek oktatófilmjeinek részletei.

Az IndaVideoFilm szolgáltaátsában korábban mindkettő elérhető volt (és remélhetőleg újra így lesz majd), jelenleg sajnos csak a második található meg.

Az Ingyenes MTI hírszolgáltatás anyaga a kiállításról:

“A tárlat kiindulópontja az az összeállítás volt, amelyet a prágai Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet munkatársai készítettek 2010-ben az egykori csehszlovák állambiztonsági szervek hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években felhalmozott fotóanyagából – idézi fel a kiállítás ajánlója.
Ezeket a felvételeket az állambiztonság munkatársai titokban, rejtett módon készítették a politikai ellenzék tagjairól, illetve olyan emberekről, akikről gyanították, hogy ellenzékiekkel állnak kapcsolatban.

A prágai intézet összeállításából kiállítás is készült, amelyet az OSA Archívum a budapesti Cseh Centrummal együttműködve meghívott a magyar fővárosba, hogy a vonatkozó magyar anyagokkal kiegészítve a budapesti közönség is láthassa a különleges, eddig soha be nem mutatott fényképeket.
Az OSA Archívum tájékoztatása szerint a magyar anyag összeállításában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára működött közre; a kiállítás anyagát eredeti dokumentumokkal és a titkos fotózással foglalkozó korabeli propaganda- és oktatófilmek részleteivel egészítették ki.

A történeti fotókiállítás titkos fényképfelvételek, eddig soha nem látott filmanyag és egyéb dokumentumok segítségével mutatja be a politikai elnyomás és megfélemlítés korabeli technikáit és napi gyakorlatát.

Az OSA Archívum kiállítása október 30-ig látogatható az Arany János utcai Centrális Galériában.”

Ma este Közellenség

2009. november 23. hétfő

Kozellenseg borito Ma este Közellenség

“Attól, hogy paranoiás vagy, még követhetnek.”

Ha már zsinórban csak filmajánlók követik egymást, álljon itt egy mai kedvenc is: Hétfő este Közellenség a Viasat 3-on. Alig fél évvel azután, hogy legutóbb vetítették, ismét műsoron, így a film részleteit és az előzetest elég lesz csak belinkelni. Tessék megnézni Jerry Bruckheimer remek filmjét!

A holnap markában

2009. július 23. csütörtök
a holnap markaban plakat 300x225 A holnap markában

A holnap markában

“Nincs jobb hír, mint a rossz hír.”

Nemrég leültem a TV elé vacsorázni, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Ráadásul az ír származású Pierce Brosnan szerintem az egyik legjobb megformálója is a karakternek, bár mint megtudtam Angliában, a Bond karakter eredetileg skót származású, és még enyhén akcentussal is kéne beszélnie, így Sean Connery volt a leghitelesebb Bond.  És persze Brosnan eleganciája ellenére Bond ebben a filmben is egy tank. Minden esetre a blogom témájához kapcsolódik valamennyire a film, így említést teszek róla.

IFRAME Embed for Youtube

A Holnap markában arról szól, hogy van egy média mágnás – mondhatnánk fehér galléros – bűnöző, aki újságok, tévé társaságok, és szoftver cégek vezéreként igyekszik meghódítani a világot. Miközben attól sem riad vissza, hogy bűnszervezete élén maga váltsa ki a hírek alapjául szolgáló eseményeket, különösen ha háborúról van szó.

Ahogy a Népszabadság cikkében Almási Miklós fogalmaz: “népszerű akciófilm, mint valami médiatanszéki előadó, azt bogozza, hogy a tévéhírcsatornák mivel és hogyan manipulálják a jónépet”. De a filmben meglapuló apró részletek közt van említés a szoftver cégek üzleti modelljére is, hogy kiadják hibásan a programokat, aztán kénytelenek vagyunk később drága pénzért frissítéseket venni hozzá. Sőt még az a Közellenségben is jelenlévő szál is meglapul az akció jelenetek között, hogy mennyire rá vagyunk utalva a technikára, és milyen nagy mértékben ki is vagyunk neki szolgáltatva. Hagyatkozunk a tájékozódásban a GPS rendszerekre, az Internetre, a tévére, rádióra, újságokra, már szinte létezni sem tudunk ezek nélkül, és beláthatatlan következményei lehetnek, ha valaki ezeket rosszra használja, vagy ha csak meghibásodás miatt vezetnek minket félre.

A film címében szereplő Holnap a galád média mágnás újságára vonatkozik, és az eredeti cím (Tomorrow Never Dies – A Holnap sosem hal meg) nem is egészen azonos a magyarral, de úgy gondolom a magyar cím talán találóbb a fentiek fényében. Hiszen mindannyian a holnap, és a jövőbe mutató technológiák rabjai vagyunk.

A legdivatosabb Google paranoia jegyében kicsit akár félre is fordíthatjuk a címet: A honlap markában, és ez további izgalmas eszmefuttatások vethetők fel, hogy vajon a szolgáltatásai miatt közkedvelt kereső vállalat milyen világuralmi terveket szőhet, és hogy ettől a nagytestvértől vajon jobban kell-e félnünk, mint egyik vagy másik világuralomra törő konkurensétől.

James Bond egy tank…

2009. május 29. péntek

“A nevem Bond, James Bond…”

james bond tank chase 300x143 James Bond egy tank...
James Bond tankos üldözése Szentpétervár utcáin

A Casino Royale gipsz-karton és beton falakon áttörő jelenetei után állapítottam meg – ami tulajdonképpen az utóbbi idők összes Bondjára igaz, nem csak a Daniel Craig által megformáltra – hogy James Bond a közhiedelemmel ellentétben nem is egy elegáns, nyársat nyelt brit TITKOS ügynök, hanem egy – jobbára jól öltözött – tank….lényegében nem is olyan karakter idegen az Aranyszemben látható Szentpétervár utcáit rommá zúzó tankos üldözés, miközben Bond a nyakkendőjét igazgatja…

IFRAME Embed for Youtube

Ez az ábrázolás – meg persze az elmaradhatatlan női mellékszereplők – azért sokkal izgalmasabbak, mint például a Kémjátszmában is ábrázolt valós titkosügynöki munka, ami mint Tom Clancy több regényében is leírta jobbára hosszas előkészítésből, még hosszasabb felkészülésből, majd néhány másodperc akcióból áll, ha épp el nem marad.

Hogy ne csak filmekről és a titkosszolgálati módszerekről legyen szó, elárulom, hogy kicsit hasonló a fotóriporteri munka is. És nem csak aban hasonlít, hogy mi is hírszerzéssel foglalkozunk, bár más módszerekkel – ugyan néha a kémek is szoktak fényképezni. A mi életünkben is hasonló tud lenni a munka jellege. Hosszas szervezés, adminisztráció, egyeztetés, engedélyezés, és felkészülés után gyakran órákat várunk néhány percnyi munkáért, hogy aztán megszülessen egyetlen kép, ami ráadásul van, hogy váratlan események miatt el is marad, és kezdődhet az egész előről.

Kiegészítés: Sajnos idő közben eltávolították a YouTube-ról az eredetileg kiválasztott videót, így egy másikat kellett kiválasztanom helyette. Remélem, ezt nem tünteti el a digitális enyészet.