A korábban felröppent pletykák hatására én is temetni kezdtem a Hírszerzőt, majd belsős információk, sőt kérések hatására megírtam, hogy még ne temessük. Eldőlni látszik, hogy nem is volt alaptalan a kérés: mégsem szűbik meg a Hírszerző. Ma a HVG-n és a Hírszerzőn egyaránt napvilágot látott, majd mások (így például a Médiablog is) is átvették és boncolgatni kezdték a hírt, hogy a HVG kiadója átveszi a lapot, így az tovább üzemelhet.
Remélem, hogy az új tulajdonos csak az eddigi működésre biztosít majd forrást, vagy esetleg van reményük egy új, jobb dizájn, netán több forrás (például nagyobb képválaszték) bevonására. Minden esetre érdemes lesz őket szemmel tartani ezután (is).
Igaz ez a Hírszerző galériáira is, amik mind a hazai, mind a nemzetközi eseményeket igyekeznek alaposan feldolgozni, és kevés lapra jellemző módon hétről-hétre jelentkeznek az aktualitások képes összefoglalójával – ami különösen az Index hét képeinek megszűnése óta kezd ritkaság lenni.
Ezt a mondatot vagy egy tucatszor hallottam valamelyik nap, mert együtt fotóztam a Hírszerző munkatársával. Érthető módon mindenki érdeklődik, hogy mi lesz a Hírszerzővel. Ő meg a hivatalos állásponthoz maximálisan illeszkedve mindenkinek a címet idézte: Ne temessük még a Hírszerzőt!
Mi mást tehet az ember ilyenkor? Reménykedik. Én is ismerem azt az érzést, mikor lebeg a cég felett Damoklész kardja, és nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Kilátásba helyezték a megszűnést, de van még remény, hogy mégsincs vége a dalnak. De ne temessük még a Hírszerzőt!
Sajnos én a Hírszerzőt csak nemrég ismertem meg, nem ismerem kellő mélységben, hogy nagyon átfogó véleményt mondhassak róluk – nem is feladatom – de sajnálni fogom, ha megszűnnek. Ahogy sajnálok minden sajtóterméket, ami eltűnik a sűllyesztőben. De ne temessük még a Hírszerzőt!
A korábbi kapcsolódó írás kommentjében azt írta valaki, hogy nem lesz nagy veszteség, ha eltűnik a Hírszerző. Szerintem viszont minden tartalomért, minden emberi munkáért kár, amit egy idő után akár ötlet szerűen, akár egy szigorúan tárgyilagos, érzelem mentes gazdasági döntés hatására örökre felszámolnak. A hír műfaj természeténél fogva olyan, hogy gyorsan veszít aktualitásából, ezáltal relatíve az értékéből is. De szerintem távolról sem azonos az az értékvesztés, amit egy újság lapszáma elszenved egyik napról, vagy hétről a másikra, mint amikor leég az egész szerkesztőség, vele az arcíhvum, és örökre megsemmisülnek a régebbi számok, a negatívok és az összes valaha előállított szellemi terméke, hírmondót sem hagyva maga után. (Irónia a sorstól, hogy a válság súlytotta Magyarországon mégis a nyomtatott lapok tovább kitartanak, mint több netes lap.)
De a nyomtatott újságnak még így is maradhatnak nyomai, hiszen az olvasók közt is akadhat, aki eltette legalább egy-egy újságkivágás formájában, és a nemzeti levéltárak, könyvtárak is el-eltesznek egy-egy példányt az utókor számára kordokumentumként. A modern kor közös emlékezetének is tekintett Internet világában azonban könnyen a digitális enyészeté lesz minden. Egy netes lap felszámolásakor még egy marék hamu, vagy perzselt celluloid darabkák sem maradnak. Lekapcsolják a szervereket, formázzák a merevlemezeket. Egy darabig még emléket állít a domain helyén egy üzenet, hogy az oldal megszűnt, majd egy idő után ez is eltűnik, és már a keresők indexeiből is eltűnnek a régi címek, és hírmondója sem marad, hogy létezett valaha az oldal….egyedül az egykor rá mutató, immár semmibe vezető hivatkozások utalnak majd rá, hogy volt valami. De ne temessük még a Hírszerzőt!
Hátha nekik sikerül elkerülni a véget, és hátha valami újabb, és jobb születik belőle, mint valaha. Ne temessük még a Hírszerzőt!
Már egy ideje halalni pletykákat (én múlt héten hallottam először), amit tegnap a Menedzser Fórum közölt: “könnyen lehet, hogy a Hírszerző is a Zoom, a Zóna és a Hírsarok sorsára jut és megszűnik. Állítólag a tulajdonosok már felmondtak az egész szerkesztőségnek és mindössze két hétig hajlandók tovább finanszírozni a lap működését.” A Kreatív arról számol be, hogy a Hírszerző portál eladó, az Index pedig konkrét érdeklődőket is említ, az E-Masán közölt MTI hírben és a Médiablog vonatkozó írásának kommentjeiben az eladási szándékot megerősítették az oldal részéről, és hozzátették, hogy akadnak bőven jelentkezők, de ezeket a tárgyalások lezárásáig nem kívánják megnevezni.
A magam részéről ilyenkor mindig felvetem saját “kedvenc” problémaköröm, hogy vajon hogyan illik egy megszűnő lapnak távozni? Dokumentálva, majd saját megszűnéséről szóló anyagaival együtt sírba szállva, mint a Zoom.hu, csendes elmúlásban, mint a Zona.hu, netán utolsó nap bejelentve, és nyomtalanul kimúlva, mint a Hírsarok?
Talán még ennél az elhanyagolható kérdésnél is fontosabb, hogy mi lesz a komoly munkával (és nem kis költséggel) előállított tartalommal? Nem csak szerzőjogi értelemben kérdés, hogy kire hullnak, hanem hogy maga az oldal a híreivel, a rajta közölt alkotásokkal és kordokumentumokkal, vajon elérhetőek maradnak-e az utókor számára, vagy a digitális enyészet martalékává válnak?
Remélem, hogy a vásárlókról szóló hírek igazak, és lesz folytatása a Hírszerző csapata által – mint mondják saját örömükre – kezdett munkának. A Médiablogot szerkesztő Pollner azt teszi ehhez hozzá, hogy remélhetőleg olyan vevő kezébe kerül majd az oldal, akinek sikerül valami szakmailag komoly, és minőségi dolgot kihozni belőle.
“Spórolj, hogy meleg helyen halhass meg!” – Nathan Muir, Kémjátszma
Kelet-berlini háztető az Astorián
Mivel kedvelem ezt a filmet, ezért már jó ideje tervezem, hogy Interneten megrendelem a Kémjátszma című filmet DVD. Most mindössze 990 Ft (ÁFÁ-val együtt). Elég barátságos ár, de eddig nem került még sor rá, és épp most megy a tv2-n, így ideje írni róla pár sort (persze ezeket a sorokat már korábban meg akartam jelentetni róla, most a TV műsor csak apropó hozzá. Most inkább nézem a fimet, ahelyett hogy blogolnék. Aki még nem látta, az a film után olvassa csak tovább.) Annak idején 2001-ben (de rég volt) láttam még moziban, és már akkor megfogott, mert szerintem egy jó film. Nem csak azért akarom megvenni, mert olcsón beszerezhető. Általában nem az akciós dolgokra bukom….sőt a post végére remélhetőleg az is kiderül, hogy filmekben sem feltétlenül.
A film szakít a szokásos kémfilm divattal, és nem lövöldöznek, rohangálnak, robbantgatnak benne agyba-főbe, mint egy tank. Nem számoltam össze, de azt hiszem, hogy kevesebb fegyver dördül el benne a film 126 perce alatt, mint egy átlagos James Bond film főcím előtti tíz percében. A szintén remek történet és cselekmény vezetésű Közellenség rendezője Tony Scott ismét a hírszerzés világából dolgoz fel egy újabb történetet.
Ezúttal egy CIA műveleti tiszt kalandjait ismerhetjük meg (a film hivatalos honlapja), szokatlannak tűnő visszaemlékezések sorozatán keresztül. A legtöbb ismerősömet, aki látta, az zavarta a filmben leginkább, hogy “nem történik benne semmi”. A szereplők jobbára ülnek egy irodában a CIA igazgatóságán és beszélgetnek róla, hogy hogyan hagyják cserben egy fogságba esett emberüket (Tom Bishop szerepében Brad Pitt) a terepen, akiről csak a főszereplő (Nathan Muir szerepében Robert Redford) visszaemlékezéseiből tudjuk meg, hogy egyáltalán kicsoda, és hogy keveredett bajba. De a visszaemlékezésekben is csak ülnek és beszélgetnek. Hol kelet-németországi, hol bejrúti, hol vietnámi kocsmákban, hol éttermekben, hol egy budapesti háztetőn, de mindig csak ülnek és beszélgetnek, sehol semmi akció. Ízlések és pofonok. Szerintem ez így is érdekes. Sőt pont így érdekes, mert így meséli el a történetet, ami csak veszítene hitelességéből, és érdekességéből ha Pitt és Redford párbeszédei helyett Stallone és Schwartzenegger akció jeleneteit látnánk, még ha mindkettőnek sikerült is pár jó filmet készítenie, bár én főleg a humorosabb alkotásaikat kedvelem.
Kémfilmben viszont ez a stílus eddig szokatlan volt a szintén Redford által jegyzett Keselyű három napja óta. Inkább regényben tudom elképzelni, mivel abban a formában rendszeresen találkozom vele. Első sorban természetesen Tom Clancy klasszikussá vált kémregényeiben, amiket pont azért nem sikerült kellő hűséggel megfilmesíteni, mert egyrészt annyira bőségesen és részletesen leírja a dolgokat, hogy csak telefonkönyv vastagságba sűríthető, másrészt meg mert pont az akciót szokták inkább kiemelni belőle, mint a sztori intellektuálisabb részét, ami a lényeget szokta adni. De ez a film a mozi vásznon s remekül mutat, és reményt ad, hogy a pletykákban emlegetett Clancy film folytatásokat is hasonló igényességgel valósítják majd meg, és nem csak akció kivonatok készülnek.
Kémkedés a filmes fotózás idején
A film történetét felesleges lenne elmesélni, hiszen az előzetes is jól összefoglalja a lényeget, és a Port.hu, az Index és az akkor még létezett Internetto cikkei elég jól körbeírják, hogy mit láthatunk. Korholhatnám én is egy pár sorban a filmet, amiért a jelenleg épp felújítás miatt részlegesen lezárt Szabadsághíddal, és az azóta már történelemmé vált UV villamosokkal díszített Budapesti panorámát Kelet-Berlin felirattal szerepeltetik, de ezt már annyian megtették helyettem, és engem az se zavar annyira, hogy Casablancán forgatták a bejrúti jeleneteket. A filmgyártás már csak ilyen, azt sem hiszem már jó ideje, hogy akit lelőnek a filmben, az nem tűnhet fel másikban. Sőt attól sem áll égnek a hajam, hogy a filmekben elképzelhetetlen módokon képesek fényképezőgépet használni. De pont emiatt születhetnek olyan remek írások, mint az amelyikből kiderül, mit nem tudnánk a fotózásról az amerikai filmek nélkül…
Nemrég leültem a TV elé vacsorázni, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Ráadásul az ír származású Pierce Brosnan szerintem az egyik legjobb megformálója is a karakternek, bár mint megtudtam Angliában, a Bond karakter eredetileg skót származású, és még enyhén akcentussal is kéne beszélnie, így Sean Connery volt a leghitelesebb Bond. És persze Brosnan eleganciája ellenére Bond ebben a filmben is egy tank. Minden esetre a blogom témájához kapcsolódik valamennyire a film, így említést teszek róla.
A Holnap markában arról szól, hogy van egy média mágnás – mondhatnánk fehér galléros – bűnöző, aki újságok, tévé társaságok, és szoftver cégek vezéreként igyekszik meghódítani a világot. Miközben attól sem riad vissza, hogy bűnszervezete élén maga váltsa ki a hírek alapjául szolgáló eseményeket, különösen ha háborúról van szó.
Ahogy a Népszabadság cikkében Almási Miklós fogalmaz: “népszerű akciófilm, mint valami médiatanszéki előadó, azt bogozza, hogy a tévéhírcsatornák mivel és hogyan manipulálják a jónépet”. De a filmben meglapuló apró részletek közt van említés a szoftver cégek üzleti modelljére is, hogy kiadják hibásan a programokat, aztán kénytelenek vagyunk később drága pénzért frissítéseket venni hozzá. Sőt még az a Közellenségben is jelenlévő szál is meglapul az akció jelenetek között, hogy mennyire rá vagyunk utalva a technikára, és milyen nagy mértékben ki is vagyunk neki szolgáltatva. Hagyatkozunk a tájékozódásban a GPS rendszerekre, az Internetre, a tévére, rádióra, újságokra, már szinte létezni sem tudunk ezek nélkül, és beláthatatlan következményei lehetnek, ha valaki ezeket rosszra használja, vagy ha csak meghibásodás miatt vezetnek minket félre.
A film címében szereplő Holnap a galád média mágnás újságára vonatkozik, és az eredeti cím (Tomorrow Never Dies – A Holnap sosem hal meg) nem is egészen azonos a magyarral, de úgy gondolom a magyar cím talán találóbb a fentiek fényében. Hiszen mindannyian a holnap, és a jövőbe mutató technológiák rabjai vagyunk.
A legdivatosabb Google paranoia jegyében kicsit akár félre is fordíthatjuk a címet: A honlap markában, és ez további izgalmas eszmefuttatások vethetők fel, hogy vajon a szolgáltatásai miatt közkedvelt kereső vállalat milyen világuralmi terveket szőhet, és hogy ettől a nagytestvértől vajon jobban kell-e félnünk, mint egyik vagy másik világuralomra törő konkurensétől.
A korábban felröppent pletykák hatására én is temetni kezdtem a Hírszerzőt, majd belsős információk, sőt kérések hatására megírtam, hogy még ne temessük. Eldőlni látszik, hogy nem is volt alaptalan a kérés: mégsem szűbik meg a Hírszerző. Ma a HVG-n és a Hírszerzőn egyaránt napvilágot látott, majd mások (így például a Médiablog is) is átvették és boncolgatni kezdték a hírt, hogy a HVG kiadója átveszi a lapot, így az tovább üzemelhet.
