Canon 1DX a kezemben – de mégse tesztelem

Több 1DX is volt már a kezemben, de tesztet még nem készítettem róla/vele. Valahogy az eddig sosem jött össze, mikor munka közben a kezembe került, a Canon hivatalos teszt gépe pedig még nem jutott el hozzám.

Mondjuk annyira nem is szeretem a teszteket se csinálni, se olvasni, úgyhogy bevallom jobban motivál az 1DX-nél is a tényleges használat, mint a tesztelés lehetősége. Ezért is nem a próbálgatására koncentráltam, mikor idén a Forma1 alatt a kezembe került.

Mivel a Hungaroringen a CPS még a szériagyártás előtti pre-production vázakat adta a fotósoknak, talán értelme se lett volna nagyon tesztelni. A sorozatgyártott darabok akkor már Londonban voltak az olimpiai fotó raktárban.
Ezeken a vázakon például egy korábbi firmware futott, amit nem is tudtak frissíteni, így többen tapasztaltak fagyásokat, amit csak a klasszikus akku ki-be módszer oldott meg.

A Pixinfo viszont nemrég közölte saját részletes 1DX tesztjét, amit inkább technokrata leírásnak neveznék, de sokak számára talán érdekesebb, mint amit én tudnék/akarnék művelni vele – mondjuk egy focipályán. Ezzel szemben a DigitalRev szokás szerint szórakoztató – már-már bulvár könnyedségű – videós tesztet készített a gépről.

Mai kvíz kérdésem pedig, hogy ha Kai a videó 11 percének 85-90%-át végigkattogtatja 12 fps-sel, és legalább 3 másodpercig 14 fps-sel is nyomja a gombot, akkor hány kattanást hallunk összesen a videóban.

Pont csak a hibátlan levezetésért jár….de dupla pont jár érte, ha valaki megszámolja a videóban.
,-DDD

Neked milyen teszt lenne érdekes, te hogyan tesztelnél egy gépet?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!