Nem lopunk, hanem találtuk

“A cserkész nem lop, hanem szerez!” – kiforgatott mondás

KépOLLÓpás Nem lopunk, hanem találtuk

Érdekes érvelés egy túlságosan is hétköznapi helyzetben – meglepő mód szinte szó szerint ugyanaz, mint Monica Gaudio esetében. És ugyanúgy téves…
Az újság az interneten talál valamit, majd ha benyújtják érte a számlát (nagyon tetszik ez a megoldás), közlik, hogy ki mit talál az övé. Lehet, hogy ezentúl az ő képeikből kéne illusztrálnom a blogom? Ja nem, akkor rögtön megtalálnák a helyes jogértelmezést.

Az István blogján közzétett pikáns történet legalább annyiban pozitív, hogy a jogsértést elkövető lap (képadmin blogja szerint a Hetek volt) hajlandó fizetni, és csak az összegen alkudoznak.

Más kérdés, hogy utólag rajtakapva nincs az ember alku pozícióban, hogy ő diktálhassa a feltételeket. Így nem csak az teljesen irreleváns a lap érvelésében, hogy valaki mennyi ideje dolgozik a sajtóban, hanem az is, hogy milyen képért mikor mennyit szoktak fizetni. Azzal, hogy engedély nélkül közölték a képet, lemondtak annak a lehetőségéről, hogy a nekik tetsző áron kössenek számukra kedvező üzletet. Tessék kifizetni a csokit, mielőtt bolti lopáson kapja valaki a boltban….az Internet pedig nem bolt, mégkevésbé ingyenes fotólelőhely a lapok számára.

Előjáróban a jogi alapok dióhéjban, hogy a szerkesztőségi érvelés nevetséges volta jobban érthető legyen:
Nem a szerzőnek kell jeleznie a képe publikálásakor, hogy “a kép fizetős”, hanem a lapnak kell a publikáláshoz engedélyt kérnie a szerzőtől. Ha a kép mellé nincs kiírva, hogy “fogd és vidd”, vagy erről egyéb módon engedélyt nem kapnak, akkor jogsértést követnek el a közléssel.
Az sem igaz, hogy ami az Interneten van, az szabadon felhasználható. Voltak ilyen jogi kezdeményezések Angliában, de ezek is elbuktak a törvényi erőre emelkedés előtt. Ez csupán a szerkesztőségek vágyálma. Az Interneten található képeket éppen annyira szabad felhasználni, mint az utcán letámasztott biciklit, vagy leparkolt autót. Lehet, hogy fizikailag képesek vagyunk rá, mert épp erősebbek, vagy technikailag fejlettebbek vagyunk a lakatnál, ami védi. De jogilag ettől még ugyanúgy felelnünk kell érte.

Íme a sztori: (eredetiben itt)
“már sokszor előfordult, hogy kérdés nélkül használják üzleti célra képeim. ma reggel – hogy magamat jobb kedvre derítsem – írtam a tolvaj újságnak:

Tisztelt Szerkesztő, Kérem írja meg a számlázási adatokat illetve a címet, ahová a fényképem használatáért kiszámlázandó 10 000 + Áfa összegű számlát küldhetem

Köszönöm, hogy az én képemet választották!

üdvözlettel
én

Kedves István!

A dolog legalabb arra jó volt, hogy megismerte a lapunkat :O)

Nem szeretünk, és nem szoktunk lopni. Ahol ezt a kepet találtuk (ez lehet, hogy éppen az Ön blogja), ott a szerkesztő két mulasztást követett el: nem jelezte, hogy ki készitette a képet, és azt sem, hogy a kép fizetős.

Ön is tudja, mi is, hogy ami a weben nincs vízjelezve vagy a szerzői jogvédelemre utaló minden jelzést nelkülöz, az lenyegeben “ingyen” van. Akkor is, ha nem annak szanták. Senki nem kutatja egy kép eredetét, mert ez a szerző vagy a közlő dolga.

A szerzők elemi érdeke a saját képeikre vigyázni, mégsem teszik. Fogalmam sincs, miért.

De legyünk konstruktívak!

Szívesen fizetünk ezért a képért (azzal most ne húzzuk az időt, hogy bizonyitsa, Öné a kép), de semmiképpen sem 10 ezret! Miért nem?

Mert 1. nem egyeztünk meg előre ebben az árban, 2. talán még soha nem fizettünk ennyit egy képért (még az mti-nek sem). Az ilyen típusú tárgyfotókért (higgye el, tudom, 13 éve csinálok újságot) 3-4 ezer forintokat szoktunk fizetni + áfa, mert számla az nyilván kell róla. A portrék valamivel drágábbak, és az exkluzívak (egyszeri, megismetelhetetlen pl. esemény) szoktak 10-12-be kerülni.

A számlázási címünk:
———————————”

Illusztráció forrásképei: Hetek.hu screenshot és SqueakyMarmot/Flickr

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , ,

  • http://thai.blog.hu bangkok charlie

    Pofátlanság magasiskolája: “A szerzők elemi érdeke a saját képeikre vigyázni, mégsem teszik. Fogalmam sincs, miért.”

    Hiába rak az ember vízjelet a sarokba, ha levágják. Na mindegy.

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Ez így van, bár gondolom itt éppen arról van szó, hogy nem volt vízjel a képen.
    De éppen azért van a szerzői jog, hogy ne legyél kénytelen vízjelezni. Az autódat is praktikus bezárni és bekapcsolni a riasztót, de nem ezek miatt lesz lopás, ha feltörik, hanem azért, mert a te tulajdonod senkinek nincs joga az engedélyed nélkül elvenni.

  • http://flickr.com/photos/macskafarok macskafaraok

    parasztok, ennyi. de közben félnek is, mert tudják hogy nincs igazuk (még az is lehet hogy magának már ‘kifizette’ a szerzői jogot, ugye… , szóval kis keménykedés, aztán puhul majd a paraszt is… Végülis praktikusan neki van ‘vesztenivalója’, meg ugye ő még próbál ott dolgozni…

  • http://galeria.ambrits.hu Ambrits Tamás

    Azért ők biztosan nagyon felháborodnának, ha a cikkeiket “találná” meg valaki és felhasználná.

  • http://www.fotokaresz.hu Szágyi Károly

    “Ön is tudja, mi is, hogy ami a weben nincs vízjelezve vagy a szerzői jogvédelemre utaló minden jelzést nelkülöz, az lenyegeben “ingyen” van.”

    Lehet, hogy más dolgokkal is így vannak. Bele sem gondolok mi van akkor, ha az illető netán egy üzletben “vásárol…”

  • http://www.kerekterek.hu Takoca

    Sajnos engem is elért a dolog, bár a cím az én esetmben az, hogy: “Nem lopok, a Temporary Internet Files a hibás”

    A sztori: http://album.reality.hu/keplopas/

    Kedves Attila: nagyon kíváncsi lennék a véleményedre! (akár emailben is)

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Ahogy kommentben is leírtam a blogodon, szerintem a helyzet jogilag egyértelmű, a gond meg (itt is) a mosakodás stílusával van: nem elég, hogy meglop, nem írja ki a neved, és mikor tetten érik próbál ködösíteni, de még ki is oktat, hogy neked milyen fotózási engedélyekre van szükséged, illetve mi lenne jó reklám számodra.
    Kíváncsi leszek mi lesz az ügy fejleménye – különösen, ha jogi útra terelődik.

  • Nyözö Hyadok

    Én rendszeresen járok így néhány grafikámmal. Infografikának talán nagyképű lenne ezeket nevezni, de egy elég szűk területhez kapcsolódnak, így viszonylag ritkák.

    Rendszeresen látom viszont az ábráimat internetszerte, hogy hogynem a sarkukból kitörölt szerzői információkkal… Néha leszedik, átbuherálják minimálisan és arra hivatkoznak, hogy attól az már az ő tulajdonuk lett. Jártam így neves személyiségek kapcsán is. Egyszer pl. F.S. egy tévériportjában háttérként használta az egyik grafikát. Természetesen semmiféle megkeresés nem volt előtte, reklamációmra is csak alapos késéssel és három sorban reagálltak… 

  • http://blog.volgyiattila.hu Attila Volgyi

    Nem szabad annyiban hagyni a dolgot. Sajnos igyekeznek mindenkit lerázni, mert egyszerűbb, mint fizetni.

  • Nyözö Hyadok

    Mai fejjel azt hiszem nem hagynám volna annyiban… Azóta eltelt pár év, így most már veszett fejsze nyele. Csak azért írtam le mert tanulságos, hogy a legismertebb nevek mögött dolgozó stábok (gondolom a riport illusztrációi kapcsán nem a riporter döntött a dologról, hanem a háttérben a stábja) is hajlamosak ilyen kisttílű lopkodásra…