Profi fotós felszerelése

Canon termék fotó

Örök vitában állok a világgal ebben a kérdésben. Mikor arról írtam, hogy az iPad nem lesz alkalmas fotós felhasználásra, a kommentekben kialakult egy kisebb vita. Ez rávilágított néhány érdekes tévhitre a profi fotósok megítélésével kapcsolatban. Gondoltam szentelek neki néhány gondolatot, hátha sikerül eloszlatni a profik körül kialakult (olykor mítikus) ködöt.

A profi
Önmagában is kérdéses, hogy mit jelent a profi kifejezés, de ha elfogadjuk, hogy a megélhetésből fotózókat takarja, akkor sem alkotnak homogén közösséget. A fotózásnak megannyi területe van, és ezek mindegyike más-más képességeket, ismereteket, és más-más felszerelést is igényelnek. Bizonyos mértékig persze minden eszköz alkalmas minden feladatra. Elvégre fotózni még egy mobillal is lehet, de ha minőségről és szakmáról beszélünk, akkor jobbára komoly munkaeszközök és célszerszámok kerülnek elő, ahogyan jobbára specializált szakemberek is.

Canon_EOS_7D_camera-body-family

Profi cuccok
Míg egyes területeken elengedhetetlen a stúdió eszközök, lámpák, ernyők, állványok, hátterek és egyéb kellékek használata, addig más területeken elképzelhetetlen ezekkel dolgozni. Hogy csak a legnyilvánvalóbb ellentétet említsem, ugyanúgy lehetetlen egy szál riporter vakuval igazán komoly, magazin minőségű glamour fotókat készíteni, mint ahogy lámpa szettel rohangálni egy tüntetésen. Mások a munka körülmények, és mások az eszközök kiválasztásának szempontjai is.

Éppen ezért, szerintem a profi eszközöket emlegetni is értelmetlen. A legtöbb gyártó természetesen azzal szeretné eladni legdrágább termékeit, hogy rájuk aggatja a Pro vagy Professional jelzőt. Ezek a termékek sok esetben tényleg kategóriájuk legjobbjai (főleg az adott gyártó termék kínálatán belül). De a szempontok, amik miatt a legjobbnak számítanak nem feltétlenül egységes. A legtöbb “profi” jelzésű fényképezőgépet például nagyra, robosztusra, és ellenállóra tervezik. Ennek hozadékaként tartós és strapabíró, viszont borzasztóan nehéz is. Ez terepmunka során sok helyzetben nagyon hasznos. Egy sor hétköznapi – de legalább annyira profi – munkánál viszont sokkal többet ér, ha a gép kevesebb helyet foglal, és könnyebb. Aki például egész nap sajtótájékoztatókra jár, vagy bankár és politikus interjúkat fényképez, annak a vízállóság kevéssé számít. Többek közt ezért sem szeretem, ha az emberek a fénykpezőgépemre és annak paramétereire kíváncsiak a képeim helyett. Ahogy egy kolléga megfogalmazta:

“Ha a gépre kell fogni, hogy miért jó vagy rossz a kép, akkor már gond van.”

canon-eos-7d-2.jpg

Beszerzés
Ezt a bejegyzést az a komment beli kijelentés ihlette, hogy “egy profi fotós megengedheti magának…” A tévhittel ellentétben egy profi fotós sem engedhet meg magának akármilyen felszerelést. Ahogy egy taxis, vagy fuvarozó sem feltétlen engedhet meg magának akármilyen kocsit, csak mert az termeli ki a megélhetését.

A fotós is kénytelen anyagilag éppen úgy megfontoltan összeválogatni a munkaeszközeit, mint szakmai szempontból. Hiszen akár saját felszereléssel dolgozik, akár a munkahelye biztosítja az eszközöket, a keret mindig limitált (még ha a limitek esetenként és cégenként eltérőek is lehetnek). Különösen Magyarországon, ahol a cégek gyakran épp úgy szűkösebb kerettel gazdálkodnak, és fordítanak eszközökre, mint ahogyan a saját felszerelést fenntartó fotósok lehetőségei is szűkösebbek. Ráadásul ha a munkavégzés nem teszi szükségessé a drágább eszközt, akkor mi értelme lenne a drágábbat választani?

Fôleg azoknak, akik vállalkozóként dolgoznak, és minden felszerelésre fordított forintot a családi kasszából kell kivenni, hogy a munkaeszközöket fejleszthessék. És ők vannak többségben. Éppen ezért nem ritkán előfordul, hogy egy amatőr (akinek a fotózás a hobbija, és más – jobban fizető – munkából keresi meg a fényképezőgépre valót) jobb felszerelést használ, mint aki fotózásból él, és a felszerelését is ebből az egy forrásból kell fenntartania, fejlesztenie. Arról nem is beszélve, hogy a felhasználásból addódóan az amatőr vigyázni is jobban tud a felszerelésére, amit talán kevesebbet is használ, mint akik munkaeszközként használják, így az jobban is amortizálódik.

Első ránézésre talán egy újság profi fotósának jobb felszerelése van. De ez gyakran csalóka, mert 8-10 éves objektíveket, és ütött-kopott, akár 5-6 fotós kezén is keresztül ment, és az aktuálisnál több generációval régebbi vázakat is jelenthet. Típusa szerint mind profi eszköz, csak olykor még az élességállítás is nehéz velük.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék