vizuális kommunikáció

fotó

Tegyünk a terjedő fénykép-pestis ellen!

Érdekes hangvételű felhívást – valójában reklámot – kaptam, ami legalábbis belőlem aligha nem kiváltotta a kívánt hatást. Na nem azt, hogy rohanok befizetni a tanfolyamra, de úgy érzem, hogy nem lehet róla nem beszélni (írni). Ráadásul a mondanivalójával még egyet is értek, ugyan a végéről a konkrét reklámot azért inkább lehagyom.

fotó

Fotó dömping az Interneten

Egy kollégám ajánlotta figyelmembe az sg.hu cikkét, ami arról szól, hogy Több fotó készül a világon mint valaha, és megpróbálja barátságos szemszögből bemutatni a hozzá nem értő amatőrök fotózási szokásait. Magát a cikket nem kívánom sem leírni, sem részletezni az általa felvetett téziseket, olvassa el mindenki, és döntse el, hogy egyetért-e vele. Természetesen az amatőr fotókkal nincsen semmi baj hiszen ezeknek is meg van a maguk helye, szerepe és létjogosultsága. Sőt amit az írás próbál kifejezni, van nekik egy nagyon érdekes, sőt talán fontos társadalmi jelentőségük is a mindennapjainkban.