Asztmában hunyt el a Times háborús tudósítója
Szíriában életét veszítette a kétszeres Pulitzer-díjas haditudósító, Anthony Shadid. Holttestét fotóriporter kollégája, Tyler Hicks vitte vissza Törökországba.
Szíriában életét veszítette a kétszeres Pulitzer-díjas haditudósító, Anthony Shadid. Holttestét fotóriporter kollégája, Tyler Hicks vitte vissza Törökországba.
A sajtószabadság egy ideje hétköznapi téma lett, így van aki szerint farkast kiáltanak a panaszkodók, van aki szerint addig kell szót emelni, amíg szabad, a miénknél tradícionálisabb demokráciákban meg azt mondják, hogy a sajtószabadságról nem lehet eleget beszélni. Minden esetre tegnap volt a Nemzetközi Sajtószabadság Napja, amiről illik megemlékeznem.
Nem rég azt idézte a Médiablog David Montgomery szavaiból, hogy a jövőben a lapokhoz majd Nem kellenek a főszerkesztők. Talán nem is teljesen alaptalan ez a kijelentés. Különösen a rohamosan terjedő online lapok világában. Az olvasószerkesztők és a tördelők után a főszerkesztők (sőt idővel a fotósok, újságírók, bloggerek és még akár az olvasók) is teljesen feleslegessé válnak majd a lapkiadásban. A kérdés, hogy lesz-e értelme, majd egy így “magától” összeálló lapnak.
Állandó téma (és konfliktus forrás) a fotósok és az újságírók között, hogy az újságírók tudnak kút főből, pletykákból, telefonon, tévéből, otthonról vagy épp az álló fogadás büféjéből dolgozni. Ha elég ügyesek és találékonyak még csak le sem bukak vele, hogy a munkavégzés helyének közelében sem jártak, miközben épp helyszíni jelentést írtak onnan. Vagy hogy épp a fejüket tömték munka címén, de ez egy külön történet.
A Casino Royale gipsz-karton és beton falakon áttörő jelenetei után állapítottam meg – ami tulajdonképpen az utóbbi idők összes Bondjára igaz, nem csak a Daniel Craig által megformáltra – hogy James Bond a közhiedelemmel ellentétben nem is egy elegáns, nyársat nyelt brit TITKOS ügynök, hanem egy – jobbára jól öltözött – tank….lényegében nem is olyan karakter idegen az Aranyszemben látható Szentpétervár utcáit rommá zúzó tankos üldözés, miközben Bond a nyakkendőjét igazgatja…
Hozzá vagyok szokva, hogy általában legfeljebb 1-2 nappal előre derül csak ki a programom. Sőt az sem ráz meg, hogy gyakran csak az adott napon tudom meg, hogy mit kell csinálnom. Ilyen a napi sajtó munkatempója. Bármikor változhat az előzetes terv és jöhet egy másik helyette. Lemondanak egy interjút, becsúszik egy sztrájk, vagy tüntetés, vagy szerveznek egy váratlan sajtótájékoztatót, amiről csak egy órával előtte szólnak. De a héten sikerült negatív rekordot dönteni.