sport

fotó

Magyar vizilabdások a NY Timesban

A Reuters budapesti fotósának, Balogh Lászlónak az Eger férfi vizilabda csapatának örömmámorral fűszerezett csobbanásáról készült képét is beválogatta május 17-ei sportképei közé a New York Times. A bajnoki cím elnyerése mellett mégegy ok, hogy miért érdemes az edzőt megfürdetni a győzelem után – meg persze a Reutersnek elmenni egy nemzetközileg nem annyira jelentős vizilabda meccsre.

Érdekesség

Fotós baleset a Tour de France során

Vasárnap Párizsban véget ér a Tour de France, mely idén komolyabb problémák nélkül zajlott le. Három éve azonban nagyon súlyos balesetet szenvedett a Reuters tudósító csapata. Gondoltam érdemes megemlékezni róla, és kicsit bemutatni a Tour tudósításnak munkáját is.

Érdekesség

11 órás Wimbledon leghosszabb meccse

Évek óta “sejtem”, hogy a teniszben miért úgy szokás a második meccs kezdését megadni, hogy “nem előbb mint”. (Nem tudni, hogy meddig is tart egy meccs pontosan.) Most már lassan egy hete, hogy pontosan is tudni lehet, hogy miért így tartja a szokás a teniszpályákon. Wimbledon idén rekordot döntött egy meccs hosszával. A valaha volt leghosszabb játék eddig 6 óra 33 perc volt, de most az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut összesen tizenegy órát játszott (amit három különböző napon játszottak le végül).

fotó

Ryan Lochte 24 karátos mosolya

Az egyik népszerű amerikai úszó, Ryan Lochte aranyérme mellé felvillantja 24 karátos mosolyát is a Római Foro Italicoban megrendezett 400m egyéni váltóúszás verseny eredményhirdetése után. A gyémánt berakásos fogékszer persze csak az arany medálhoz dukál…

hagyomány

Sportújságírás napja

Kicsit megkésve láttam meg a naptáramban, hogy július 2-án profilba vágó ünnepelni való akadna, de ha már feltűnt, akkor nem hagyom ki ennek megemlítését így visszamenőlegesen. Éljen a sport és a sportolók….meg a sportújságírók!

fotó

World Series by Renault

A World Series by Renault a francia autógyártó szervezésében megrendezett Formula 3.5 autóverseny a Hungaroringen. A belépés mindenki számára ingyenes, csak Internetes regisztrációhoz kötött, és akik szeretik az autó versenyzést, azok számára kellemes hétvégi programot jelenthet.