naptár

hagyomány

Moleskine városnaptár

Az olasz Moleskine újabb érdekes találmánya a Moleskine város naptár, amit korábban már említett remmek kivitelű naptáraik mellett már újabb extrákkal kiegészítve kifejezetten utazók számára készített nagyobb világvárosokról (Budapestről – talán csak még – nem létezik ilyen).

Big Picture

A tánc világnapja

A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlésének kezdeményezésére 1982-ben ünnepelték először abból az alkalomból, hogy 1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója.

Informatika

Moleskine jegyzetfüzet – nem is vakondbőr…

Munkahelyem céges karácsonyi ajándéka egy Moleskine naptár volt (igen, ez már megint a reklám helye), ami igen kedves gesztus. Bár eddig nem ismertem ezt a típust, kellemes élmény volt. Jó pár éve nem használok papír alapú naptárat, akkoriban még gyűrűs naptáraztam. De azóta rohamosan fejlődik a technika, és különben is a papír mentes iroda híve vagyok. PDA-ban vagy telefonban tárolom a találkozóimat, időpontokat, stb.