Nemrég postoltam ki Ken Rockwell Seven layers of photography című írását Karvaly Tibor magyar fordításában A fotográfusok hét szintje címen, amit az eredeti szerző honlapján találtam mint hivatalos magyar változatot. Csak egyetlen apró kifogást emelnék az amúgy jól sikerült fordítással szemben: kimaradt az eredeti változatban szereplő nulladik szint.
Sok apróságban egyet lehet érteni, és sokmindenben lehet kritizálni Ken Rockwell írását a fotográfusok hét szintjéről, egy valami biztos: mára már hivatalos magyar fordításban is létezik a szerző oldalán, és ország-világ szerte előszeretettel terjesztik ezt a fajta rendszertani besorolást. Természetesen sablonokból épül fel, és jobbára igazságtalan általánosítás alapján skatulyáz be mindannyiunkat. De ha épp nem rólunk ír valami rosszat, akkor szívesen egyetértünk vele. Egyébként akárcsak a horoszkópokban ebben is van némi igazság, még ha a teljes szöveget talán túlzás lenne minden helyzetben helytállónak nevezni.
Van, hogy az ember téved, és olykor ezt kénytelen beismerni. Különösen, ha nagy nyilvánosság előtt követi el, ráadásul más kárára. Nemrég a Velvet is elkövetett egy hasonló tévedést, akkori élelmiszer kisker összehasonlító cikkükben, amit most egy helyreigazítás formájában próbálnak jóvá tenni: “A szerző a Profit nem is vizsgálta, egyszerűen összetévesztette a Profit a Plus-szal.”
Az utómunka a fotózásnak az a fázisa, amiről a legtöbben nem is tudnak, hogy létezik. Mindenki azt hiszi, hogy a fotózás annyi időbe telik, míg megnyomjuk a gombot. Volt már olyan megbízóm, aki képes volt századmásodpercre leosztani a munkabért, majd havi bérnek felszorozva kihozta, hogy lényegében milliókat keresek. Csak egy gond van vele, hogy nem így működik. Lehet, hogy A KÉP (így nagy betűvel) néhány századmásodperc alatt elkészül. De ehhez gyakran órákat el kell tölteni a témával, ott kell lenni az eseményen, figyelni, koncentrálni, és dolgozni kell.