galéria ajánló

fotó

WTC 9/11: emlékezés 10 év távlatából

A hétvége, sőt sok helyen már az egész múlt hét a World Trade Center elleni támadással, annak utóhatásaival, és persze tizedik évfordulójával foglalkozott. A sok megemlékezés közepette nem lehet – pláne ezen a blogon – megfeledkezni róla, hogy a lapokban megjelenő tudósítások jelentős részét a fotósok készítették. Szerencsére az idei válogatásokban nem csak képek jelentek meg, hanem egyre több esetben maguk a fotósok, és az ő élményeik is.

fotó

Rúdtánc verseny vetkőzés, erotika és fény nélkül

A múlt hétvégén rendezték a 2011-es Miss Poledance Hungaryt, a magyar rúdtánc bajnokságot. A sportág nem mindennapi ügyességet, akrobatikus képességeket és erőnlétet igénylő műfaj. Nem csodálom, hogy annak képviselői néhány sportszövetség aktív támogatásával szeretnék sportágként elfogadtatni azt. Mint mondják, a rúdtánc és a pole fitness már nem az a kétes, buja műfaj, aminek történelmi múltja miatt sokan hiszik. Mindenki asszociációja ledér nőkkel és félhomályos lokálokkal hozza kapcsolatba, pedig ez egy komoly sportág lett.

fotó

Sziget 2011: fesztiváli képáradat

Bár a Szigetnek már rég vége, azért az aktualitás elveit kicsit sértve mégse maradjon ki a szokásos válogatás gyűjtés a róla megjelent képekből. A Sziget Fesztivál minden évben hálás népszerű fotótéma, minden újság komoly erőkkel képviselteti magát, hogy változatos, érdekes, de főleg sokat nézett galériák jelenjenek meg róla. Az se lepne meg, ha kiderülne, hogy a fesztiválkoról készülő képek mennyisége egyenes arányban van a látogatók számával.