Search Results: robert capa

fotó

Robert Capa ízelítő kiállítás

Ízelítő kiállítás látható a nemrég hazatért Robert Capa örökség képeiből a Nemzeti Múzeumban. Egyelőre a teljes hazatért anyagnak csak egy kis részét, a legismertebb képeket mutatják be az elegáns, és nem utolsó sorban ingyenesen látogatható kiállításon.

sajtó

Robert Capa

Robert Capa eredetileg Friedmann Endre néven jött világra Budapesten, ahonnan Bécsbe költözik. Innen zsidó származésa miatt Párizsba, később New Yorkba menekült a náci terjeszkedés elől. Fotóriporterként tért vissza Európába, hogy a II. Világháborút fényképezze. Első újságíróként szállt partra Normandiánál, de járt a háború idején Olaszországban, Észak-Afrikában, Londonban, és ott volt Párizs felszabadításakor. Képei bejárták a világot, és a fotótörténelem részévé váltak. Fényképezte a Spanyol Polgárháborút, és még négy másik háborút. Olyan képeket készített, amiket előtte talán senki. Olyan helyeken, ahonnan kevesen tértek vissza, és olyan helyzetekben, amiket kevesen éltek túl. Utolsó, indokínai tudósítását ő maga sem. Mindig azt mondta, hogy ha nem elég jók a képeid, akkor nem vagy elég közel. Ő elég közel került….túlságosan is közel. Taposóaknára lépve lelte halálát Indokínában, Thai Bin mellett, 1954. május 25-én.

Érdekesség

Előkerült a Capa beszédstílus egyetlen felvétele

Születésének századik évfordulójára került elő az egyetlen Robert Capa hangfelvétel, amin legalább olyan érdekes, ahogyan beszél, mint amiket mond. Saját maga mesél könyvéről és annak kritikáiról, a legendássá vált Milicista halála kép készítéséről, az Orosz napló munkálatairól és a saját maga körül teremtett mítoszról is.

fotó

Miniatűr Capa emlékérem

A héten bemutatták a Robert Capa születésének századik évfordulójára kiadott emlékbélyeget és emlékérmet. A nagy bejelentésre a Nemzeti Múzeum éppen futó Robert Capa a játékos címá kiállításán került sor.
Kár, hogy a nagy sajtóbejelentésre nem fordítottak olyan hozzáértő, aprólékos műgondot, mint amilyen jól maga a kiállítás sikerült.

Érdekesség

Rebecca Reé: Ingrid és Capa

E-könyv hét ingyen könyvekkel és még a fotózáshoz is van egy kis köze.

Március 3 és 9 között kanadai kezdeményezésre inygenes e-könyv letöltési kampány indult. A Minden, ami e-könyv blogon egy sor ingyen letölthető magyar nyelvű köny között lehet most válogatni. Ezek között találta meg egy kedves olvasóm a hónap könyve blog választottját, Rebecca Reé: Ingrid és Capa című könyvét. A cím kicsit becsapós, mert a könyv nem ennek a hónapnak a könyve, 2012-ben adta ki a Hónap könyve kiadó.