Mindenki emlékszik rá, hogy mennyi látszólag értelmetlen hosszú beszédet meg kellett hallgatni az iskolában különféle ünnepségeken. A sajtóban dolgozókat meg ez hivatalból kísérti, mivel nagyságrendekkel több ünnepélyes megnyitóra, megemlékezésre, felavatásra, leköszönésre, meg persze év, szezon, és kampány nyitóra, értékelőre, meg ki tudja még milyen beszédre kell elmennünk.
“Csak egyetlen mondatot szeretnék elmondani, igaz, hogy az huszonöt oldalt foglal kéziratban, és van benne negyvenöt vessző. De órákig gyakoroltam, úgyhogy levegőt már nem is kell vennem közben.”
Arisztotelész és a klasszikus retorika többi atyja sok érdekes dolgot lefektetett arról, hogyan kell hatásos beszédeket tartani, és sokak szerint ezek még ma is nagyon aktuálisak. Valamikor még vizsgáztam is belőle, de sokak szerencséjére nem szövegeléssel keresem a kenyerem, úgyhogy a tanokra már nem emlékszem (pedig milyen jó lenne néha). Talán már akkor is osztották a nézetet, de mára igazán minden szónok megszívlelhetné: mondanivalód legyen összeszedett, RÖVID, és lényegre törő, előadásmódod pedig lendületes, érdekes, hogy ne lankadjon a közönség érdeklődése. Az olyan szavak használatát pedig nagy ívben kerüld, amiket nem tudsz kimondani.
A legnagyobb hiba amit ma számos rendezvényszervező elkövet, hogy hosszú beszédekkel tűzdelik tele a programot. A felszólalók hosszan és magasztosan méltatják egymást, magukat, a rendezvényt, annak apropóját, vagy akármit, ami eszükbe jut. De az emberek többségét az ilyen szófecsérlés kifejezetten untatja. A sajtó meg határozottan allergiás rá. Egyrészt, mert a sok szöveg a legritkább esetben szokott csak a lényegi dolgokról szólni, másrészt azért, mert rengeteg ilyet vagyunk kénytelenek végig hallgatni, harmadrészt pedig azért, mert még a fontos emberek fontos beszédeit sem szokás (nagyon kevés kivételtől eltekintve) teljes egészében leadni, és másfél órás beszédeket igen fáradtságos munka másfél perces hír blokkba belesűríteni. Arról nem is beszélve, hogy szemben az alkalmi, hobbista és hivatásos beszédhallgatókkal a sajtó munkatársainak jobbára nem csak ennyi dolguk van, és egyik beszédekkel teletűzdelt eseményről a másikra kell rohanni, sőt az elkészült anyagokat még szerkeszteni és leadni is kell. De az iskolai emlékekre visszautalva szerintem megalapozott azt vélelmezni, hogy még a legjobban ráérő hétköznapi emberek se akarnak egy ünnepi rendezvényen több órás beszédeket hallgatni.
A beszéd tartalmi, formai, előadásbeli részletei pedig már bele se férnek ebbe a postba anélkül, hogy összeütközésbe ne kerüljek a címmel, úgyhogy majd máskor.
Természetesen mi más apropója lehetne egy ilyen postnak, mint az, hogy órákig hallgattam okos embereket, akik sikertelenül próbálták lekötni hosszú beszédekkel a közönség álmatagan lankadó figyelmét. Persze ez adott esetben akár tudatos módszere is lehet a sajtó elhárításnak, mert most is sok újságíró kolléga egyszerűen lelépett a beszédek alatt, mert nem tudta kivárni az esemény végét. Nekem mégis inkább szervezési hibának tűnik az ilyen lebonyolítás. Aki máshogy látja jelezze nyugodtan, sőt helyeselni is lehet, bár az érdemi kritikát jobban szeretem az üres dicséretnél.
