Sok lány és nő ismerősöm nem rajong nagyon a húsvét örökké elmaradhatatlan velejárójáért, a locsolásért. Sőt akad, aki egyenesen valamiféle zaklatást érez a néphagyomány és a róla készült képeim mögött is. Ezért is tartom fontosnak elmondani, hogy húsvét hétfőnként engem is meg szoktak locsolni – csak nehogy elhervadjak most nélküle!

Egy pár éve rászoktam, hogy nem csak kívülről, hanem a lányok szemszögéből is megörökítem a locsolást. Ez egy érdekes új perspektíva, jobbára sok fröcskölő vízzel. Így még látványosabb képek készülhetnek. Az ilyen képek készítéséhez pedig az is nélkülözhetetlen, hogy engem is meglocsoljanak.

Mondjuk volt már példa arra is, hogy csak felszereltem egy távvezérelt gépet egy kerítésre és azt locsoltattam telibe a legényekkel. Végső soron ez is hasonló eredményt ad, de azért az mégis csak inkább igazi fotózás, amikor az ember kezében van a fényképezőgép és  úgy fényképez, hogy ő maga is ott van vele a tűzvonalban. A fő szempont persze az, hogy így kevésbé esetlegesek a képek, több ráhatása van a fotósnak fényképezés közben a kompozícióra, beállításokra, egyebekre. Persze azért az sem utolsó szempont, hogy így rólam is jobb werk fotók készülhetnek, mintha csak egy felszerelt gépet locsolnának.

Hogy a fényképezőgép ne ázzon el, vízálló tokba szoktam tenni, még akkor is, ha hivatalosan időjárás álló (tudjuk, hogy ez mennyit jelent a valóságban) és az egyszerűség kedvéért én is esőkabátot húzok, hogy a ruhám kevésbé ázzon el. Persze nem vagyok cukorból, bevállalnám a bőrig ázást is, de csurom vizesen kényelmetlenebb sokat utazni és sokkal egyszerűbb így, mintha mindenem elázik, utána még át kéne öltöznöm, stb. De azért lehet,  hogy ha jövőre jó idő lesz, bevállalom esőkabát nélkül is a locsolást, elvégre a belvárosi vizicsaták fotózásához sem szoktunk beöltözni – igaz, onnan több órát utazni sem hazáig.

A történethez még valami hozzá tartozik. Már számtalanszor megosztottam itt a blogon: a húsvéti locsolkodási néphagyománynak van egy olyan része is, hogy kedden a lányok viszalocsolhatnak. Ezért aztán én ilyenkor ezt a hagyományt is szeretem dokumentálni. Bár ezt a hagyományt már nem mindenhol ismerik, vagy éppen tartják.

Emiatt aztán általában nem csak a fiúkkal szoktam magam meglocsoltatni (hogy a közismertebb fiúk locsolják a lányokat) képek készülhessenek, hanem a lányok is meg szoktak locsolni (ha már az őket meglocsoló legényeket ezek a lányok általában nem szokták eláztatni).
Úgyhogy a rólam készült werkfotók a lányok locsolásán készültek. Ezúton is köszönet értük Balogh László kollégámnak.

És hogy a kép milyen lett? Megnézhetitek a lányok  húsvéti visszalocsolásáról szóló írásomban, de a többi húsvéti témájú képemet is érdemes megnéznetek.

Más is használja a módszert
A teljesség kedvéért hozzá kell tennem, a módszer nem tekinthető teljesen egyedinek. Sokan sok féle helyzetben dolgoztunk már így és bár én is régóta csinálok ilyen képeket és már jóval előtte is kísérleteztem hasonlókkal, valószínűleg Isza Ferenc kollégám előbb készített ilyeneket, mint én. Tőle 2016-ban láttam először ilyen képeket a Blikkben. Aminek a készítéséről annak idején ő is publiált werk fotót. Az viszont egyértelműen véletlen egybeesés, hogy mindketten sárga esőkabátban csináltuk. Én általában feketét hordok, csak ekkor épp nem találtam azt. Bár akár direkt is lehetett volna, mert a képeken a sárga jobban is mutat.

 

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!