Akkora felháborodás lett az egyik streetfotós rámenős fotózási módszeréből, miután reklámokban is megjelent, hogy a Fuji kénytelen volt kihátrálni a korábban általuk támogatott fotós mögül. Az ügy komoly szakmai, jogi és etikai vitát robbantott ki világszerte: lehet-e ilyen tolakodóan mások arcába tolni a fényképezőgépet büntetlenül?

Több helyen megírták már előttem (PetaPixel, Pixinfo, DPreview, Fstoppers, DIY photography, Fuji Rumors, BoredPanda, Urban Player, stb) az aktuális történetet, hogy a Fuji nemrég még X Photographer programjában támogatta és reklámarcnak használta Tatsuo Suzuki japán streetfotóst. Aztán a reklámjuk nyomán kialakult komoly felzúdulás miatt gyorsan ejtették nem csak a fotóssal készült reklám használatát, hanem ma már a további támogatásától is kihátrálnának. Ez a (vissza)lépésük a streetfotós táborban éppúgy sokakat felpaprikázott, mint a fotós viselkedése az ilyen fotozási módszerek ellen tiltakozókat.

A vitát kirobbantó reklámfilmet sorra több helyről is törölték a netről, de mindig újabb és újabb helyeken jelenik meg (nem igérem, hogy örökké frissíteni fogom). Szintén eltűnt a cég partner oldaláról Suzuki profilja. Úgy fest, hogy a Fujinál komoly erőfeszítéseket tesznek érte, hogy a botrány nyomait eltüntessék. Mindeközben hivatalos állásfoglalás, magyarázat, vagy bármilyen egyéb közleménynek nyoma sincs a cég részéről. Próbálnak  úgy tenni, mintha nem is történt volna semmi és várják, hogy elüljön a por. (A válságkommunikációs tankönyvek már a múlt században sem ezt ajánlották, de majd a történelem megmutatja, hogy a Fujinak bejön-e ez a megközelítés a XXI. század közösségi média terében.)

https://www.youtube.com/watch?v=_gaSMG5_jFo

A fotós témákat cinikus humorba csomagolva újraértelmezve szórakoztató(?) Photography Conspiracy csatorna is feldolgozta a reklámot, ha máshol nem itt meg lehet nézni:

https://www.youtube.com/watch?v=fj8Wi_-qvWQ

Szerencsére más felvételek is találhatók a neten Suzuki munkamódszeréről. Az alábbi videóban többek közt azt is elmondja, hogy tisztában van vele, hogy Németországban tilos volna így fotóznia, de cseppet sem zavartatja magát miatta, csak játssza a turistát – miközben az is éppen:

Magyar streetfotósok egy csoportja nyilvánosan kiáll a szponzor által is magára hagyott alkotó társuk mellett (közleményüket teljes egészében elolvashatod az írás végén). Szerintük a fotós módszerei vitathatók, de álszent túlreagálásnak tartják “abban a világban, ahol minden sarkon CCTV-k figyelnek minket, minden oldal adatot gyűjt és továbbít rólunk, amit megnyitunk, követnek minket GPS applikációk, jelentenek rólunk közösségi média felületek”. Azt kérdezik, “mennyiben érte trauma ezeket az embereket, amikor kettőt oldalra kellett lépjenek az utcán? Hány embernek nyilvános a felháborodók közül az Instája?” illetve azt a rémképet vetik fel, hogy a streetfotózás korlatozásával kordokumentumok tűnnek el, illetve el sem készülhetnek és mint írják “Képzeljük el a múltat úgy, hogy minden képet visszamenőleg törlünk minden újságból, minden családi albumból, minden múzeumból, amin olyan emberek szerepelnek, akik nem adták beleegyezésüket a kép elkészüléséhez. Nézzünk rá lelki szemeinkkel a múzeumok falán egyszerre kikopó vásznakra. A múlt képek nélkül nem létezik, ahogy a jövő sem.”

Kommentelők között olyan is akad, aki azt állítja, nem szereti, ha őt fotózzák, de ha valaki olyan jó képeket készítene róla, mint Suzuki fotói, akkor az ilyen otromba módszereket is megbocsátaná neki.
Sőt még az is jogosan vetődik fel egyesek részéről, hogy vajon mennyivel etikusabb ilyen látványos és zavaró konfrontáció nélkül, viszont a másik tudta nélkül, titokban fotózni, ami ellen a fotóalanyntak tiltakozni is kevesebb lehetősége van, mint ha érzékeli, hogy mi történik?

A vita másik oldalán viszont egyre több fotóalany, átlagember és sok fotós is elutasítja a járókelők zaklatásával készülő képeket. Sokan ráadásul úgy érzik, hogy az ilyen viselkedéssel azoknak a fotósoknak a munkáját is megnehezítik, akik másokat tiszteletben tartva fotóznának. Viszont a fotósok általános megítélésének romlása mindenkire rossz fényt vet, akár megérdemli valaki, akár nem. Sokan pont az ilyen, mások igényeit figyelmen kívül hagyó viselkedés miatt szorgalmazzák a privát szféra értelmezésének és annak jogi védelmének egyre szélesítését. Ugyan Amerikában és sok más országban is jóval szabadabban kezelik a személyiségi jogokat, nagyobb teret engedve a fotósok alkotó kedvének is. Az ilyen viták rendre feltüzelik azokat is, akik szigorítanának a jogvédelmen és megcsorbítamák a fotósok szabadságát.

Magyarországon eleve jóval szigorúbb a jogi szabályozás. Ez önmagában is sokszor nagyon megnehezít, vagy akár teljesen ellehetetleníti a fotósok dolgát, különösen olyan fotóműfajokban, mint a streetfotózás. Viszont az ilyen kedélyborzoló esetek nálunk is hajlamosak ráerősíteni az emberek fotósokkal szembeni gyanakvására, vagy akár az amúgy is meglehetősen szigorú jogszabályok számonkérésére.

Sokszor volt már téma a blogon, hogy mik a közterületen fotózás jogszabályai, milyen vitát robbantott ki annak idején a Polgári Törvénykönyv változása és hogy milyen komoly ellentét feszül általában fotóalanyok és fotósok között is (különösen Magyarországon) személyiségi jogaik tekintetében. Ez a társadami vita tovább fokozódott azóta, hogy a GDPR életbelépett és a személyiségi és adatvédelmi jogok jobban bekerültek a köztudatba. Így már olyankor is elkezdenek rajta aggályoskodni az emberek (sőt gyakran cégek és kormányhivatalok is, amikor nem is kellene – sokszor mindeközben pedig olyan helyeken is komoly adatvédelmi réseket hagynak, ahol nem kellene)…

Nekem személy szerint már olyan is reklamált (még a GDPR bevezetése előtti időkben), hogy “ne fotózzál b+”, aki nem hogy a képemen nem volt rajta, de pont háttal álltam neki (és a fényképezőgépem is) fotózás közben. Viszont ez őt cseppet sem érdekelte, csak mondta a magáét, hogy tudja, hogy lefotóztam és bezzeg ő tisztában van a jogaival.

Ez a fajta provokatív fotózás, ami során kérés, kérdés, figyelmeztetés nélkül a járókelők arcába tolja valaki a fényképezőgépet, sőt esetleg még egy vakuval is bele világít a képébe, szintén nem újkeletű dolog. Suzuki messze nem az egyetlen ilyen streetfotós, sőt nem is az első, akinek a munkásságát felkapta a média és aztán komoly vitákat gerjesztett. Régóta létezik és régóta ismert a fotósok körében. Rendszeresen felvetődött eddig is számos hasonló vitában, ami már korábban is rendre arról szólt, hogy hol húzódnak a korrektség, mások tiszteletének és megzavarásának határai. Ebben a témában gyakran szóba kerül az amerikai Bruce Gilden munkássága, aki mint az alábbi videón is látható, a japánnál még konfrontatívabban műveli mesterségét – ő nem csak elmegy a fotóalanyok mellett szótlanul, hanem vitázni is leáll velük:

Többek közt mások provokációja is rendre felvetődik a fotósokat ért támadások kapcsán. Sokan (különféle fórumokon és kommentekben még olykor fotósok is) előszeretettel érvelnek úgy, “az ilyen viselkedésű fotós megérdemli, ha helyben hagyják érte”, “tőlem még nagyobba is kapna”. Ez nyilvánvaló túlzás, az áldozathibáztatás sem szerencsés és jogilag sem elfogadott az önbíráskodás. Viszont ha egy fotós direkt provokál másokat, akkor bizony tényleg kevésbé meglepő, ha reakcióként elsül valakinek a keze. Ahogy a fotózást tűrni, elviselni is meg kell tanulni, úgy a fényképezőgép használattal együtt is meg kell tanulni, hogy nem tehetünk meg bárkivel bármit, csak mert a gépünk képes rá.

Ti mit gondoltok az ilyen arcba mászó, pofán vakuzó, provokatív fotozásról és a Fuji reklám elleni felháborodásról?

Mivel a kommentelést még mindig nem sikerült helyreállítanom (de keresem a megoldást rá), ezért továbbra is a blog Facebook oldalán tudtok kommentelni, írjátok meg a véleményeteket!

BPSC Magyar streetfotós közösség nyilatkozata:

Kiállás Tatsuo Suzuki mellett

Számos cikk jelent meg arról a nemzetközi online sajtóban, hogy miután a Fujifilm a legújabb kameráját Tatsuo Suzuki streetfotóssal promózta, amikor a fotós munkamódszerét kikezdték a nézők, a Fuji törölte a kérdéses videót, nem állt ki fotósa mellett, sőt felmerült, hogy törölheti X Photographer programjából.

E mellett a skandallum mellett nem tudunk némán elmenni. Anélkül, hogy kiadnánk valódi indulatainkat az üggyel kapcsolatban, mint kollektíva, mint egyedi művészek és mint magánemberek kiállunk a kiváló művész, Tatsuo Suzuki mellett.

Nem mondjuk azt, hogy gerinctelen, szemellenzős, pénzhajhász, csicska Fuji. Azt mondjuk, hogy önáltatás. Önáltatás a fotóművészeket azért meghurcolni, lejáratni, művészetüket leköpni, mert lefényképezik az utca emberét. Önáltatás akkor és abban a világban, ahol minden sarkon CCTV-k figyelnek minket, minden oldal adatot gyűjt és továbbít rólunk, amit megnyitunk, követnek minket GPS applikációk, jelentenek rólunk közösségi média felületek.

Nem vitatjuk, hogy fotózni, utcafotózni, akár Suzuki (Gilden, stb, sorolhatnánk), munkamódszerével fotózni ne lenne offenzív vagy legalább provokatív tett. Nem mondjuk, hogy az utca embere ne kérhetné, hogy törölje a fotós a képet, ha az a kép alanyának nem tetszik. De azt nem látni, hogy amit ezek a művészek létrehoznak, az érték, az kordokumentáció, az a jelenünkre és a jövőnkre reflexió, a jövőből nézve pedig a múltunk értelmezéséhez, feldolgozásához elengedhetetlen szükséglet, az óriási hiba.

A Fujifilm hibázott. A mindenkori streetfotózásba rúgott bele egy óriásit. Teret, alkalmat, beszédtémát adott olyanoknak, akik képtelenek komplexen gondolkodni a témáról.
Elszomorít minket, hogy a videót és Suzukit bírálók között mennyi a fotós. Nem is tudunk rájuk, nekik mit mondani. Elhatárolódunk tőlük.

Képzeljük el a múltat úgy, hogy minden képet visszamenőleg törlünk minden újságból, minden családi albumból, minden múzeumból, amin olyan emberek szerepelnek, akik nem adták beleegyezésüket a kép elkészüléséhez. Nézzünk rá lelki szemeinkkel a múzeumok falán egyszerre kikopó vásznakra. A múlt képek nélkül nem létezik, ahogy a jövő sem.

Értjük, hogy nem mindenki gondolja azt, hogy a streetfotózás úgy, ahogy van betiltandó, csak a fent említett fotósok “túlságosan agresszív” fellépése aggályos. Azt szeretnénk kérdezni, hogy mennyiben érte trauma ezeket az embereket, amikor kettőt oldalra kellett lépjenek az utcán? Hány embernek nyilvános a felháborodók közül az Instája?

Szavakat nem találunk arra, hogy valami elferdített politikai korrektség alapján ezen fotósok munkamódszerét, a stílust, amit képviselnek, a múlt valamilyen elavult torzszülött szörnyetegének címkézi még a szaksajtó is! Összekeverve a rosszindulatú, ferdehajlamú pszichopaták ördögi bűneit a vizuális kultúránkat megalapozó fotósok tevékenységével.

Budapest, 2020. február 7.
BPSPC

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!