iPhone fotók a Londoni Olimpiáról

Fotó: Guardian

Dan Chung rögzíti iPhone-ját a távvezérelt fényképezőgépek között
Fotó: Guardian

Sok mindenről láttunk már képeket iPhone-al. Modellfotózástól a POYI nyertes háborús tudósításon és Time címlapon át az Észak-Korea elzártságát megnyitó Instagram képekig. Olimpiát viszont eddig nem fotóztak mobillal, így valakinek ebben is elsőnek kellett lennie. És nem is sikerültek rosszul a képek…

Tavaly a Londoni Olimpia időszaka számomra is mozgalmas volt, így akkor nem sikerült íronom az Olimpiát mobillal is, vagy akár csak kizárólag azzal megörökítő fotósokról. Pedig szerintem erről fontos megemlékezni, és idén talán még annál is fontosabbá vált, mint amilyen fontos tavaly volt.
Persze itt nem első sorban a nézőknek azon ezreire gondolok, akik lelkesen megosztották a lelátóról készült képeiket (pedig lehet, hogy azokat is érdemes lett volna megnézni közelebbről).

Fotó: Sarah Kwak/Sports Illustrated

Fotó: Sarah Kwak/Sports Illustrated

A profi sportfotósokra gondolok, akik ma már a mobiljukat is majdnem olyan gyakorisággal használják, mint a “rendes” fényképezőgépüket. Persze egészen máshogyan és általában egészen másra is. A lapok és ügynökségek többsége valamilyen formában megosztotta Instagramon és/vagy twitteren is a sajtó célra készült képeit. De a kifejezetten mobillal készült képek valószínűleg még ezeknél is többen voltak tavaly.
Az olimpiáról tudósító párezer fotóriporter mindegyikének mobil fotóiról legalább annyira nem tudunk, mint a nyári játékok több százezerre tehető nézőjének képeiről. Pár magyar kolléga képeit láttam az olimpia alatt feltűnni a Facebook falamon, de a magyar fotósok első sorban nem így voltak aktívak. Néhány külföldi fotóriporter mobilképei azonban komolyabb sajtó visszhangot is kaptak.

Fotó: Dan Chung/Guardian

Az orosz szinkronúszó csapat versenyez
Fotó: Dan Chung/IPhone 4S/Snapseed

Amerika legnagyobb sport magazinja, a Sports Illustrated például nem csak a nyomtatott újságban, annak weboldalán és az olimpiai iPad különszámokban tudósított az ötkarikás játékokról. Fotóriportereik az Instagramjukon is aktívak voltak. Olimpiai Instagramjaikból pedig önálló válogatás is készült a lapban.

Mobil-sportfotó történelem
A Guardian fotóriportere Dan Chung szokatlan módon közelített a Londoni Olimpia fotózásához. Mások a Canon és Nikon legújabb csúcsgépeivel készültek a világ legnagyobb sporteseményére. Még a középformátumú géppel dolgozó David Burnett is a különlegesség jegyében választotta az egyre inkább történelminek ható síkfilmes technikát.

Így készíti víz alól az iPhone 4s a 10 m műugrás vízalatti képeitFotó: Dan Chung/IPhone 4/Snapseed

Így készülnek víz alól az iPhone 4s-el a 10 m műugrás vízalatti képei
Fotó: Dan Chung/IPhone 4/Snapseed

Mint azt több angol (GuardianPetaPixelThe VergeDpReview, stb) és magyar lap (Nagyítás TumblrSzifon.comPrintscreen) is megírta, Chung viszont egy sokkal hétköznapibb eszközt választott, hogy azzal alkosson valami különlegeset. Mint munkahelye blogján fogalmaz: “az okostelefonok évében okostelefonnal fotózza az Olimpiát.”

Angol katonák az Olimpiai öt karika alattFotó: Dan Chung/IPhone 4S/Canon távcső/Snapseed

Angol katonák az Olimpiai öt karika alatt
Fotó: Dan Chung/IPhone 4S/Canon távcső/Snapseed

Képei egy iPhone 4s készülékkel és a Snapseed nevű alkalmazással készülnek. A telefon szerény optikai képességeit egy rápattintható Schneider optikával, és egy Canon távcsővel kompenzálta. Szüksége is volt rá, hiszen az olimpián a mobiltelefonok által kínált látószög magában szinte semmire nem jó. Úgy gondolom viszont, hogy a műfajhoz mérten bravúros eredményt ért el.

Fotó: Dan Chung/Guardian

A 400 m-en versenyző szudáni Rabah Yousif és az olimpiai láng
Fotó: Dan Chung/IPhone 4S/Canon távcső/Snapseed

A képek tanulsága szerint a találékony fotósnak még azt is sikerült megoldania hogy egy távolról irányított iPhone-t szereljen fel a hírügynökségi fotósok távvezérelt gépei közé, amit egy másik okostelefonnal távvezérelt. Így egyszerre két helyről is tudott fényképezni – akárcsak a többi, profi gépeket távvezérlő kollégája.

Ahogy a történetet sok más oldal mellett megosztó PetaPixel, Chung legújabb projektje igazolja azt a régi nézetet, hogy a legjobb fényképezőgép, ami épp nálad van, és azt is hogy a fotós látásmódja és kreativitása sokkal fontosabb, mint az eszközök, amiket használ.

A projekt oldala így foglalja össze a kezdeményezés szellemiségét:

Fotó: Dan Chung/Guardian

Halszem előtéttel készült kép a fotósok állásáról az olimpiai stadionban
Fotó: Dan Chung/IPhone 4S/Schneider előtétlencse/Snapseed

“2012 az év, amikor az okostelefonok átvették az uralmat az állóképek készítésében. A Kodak széthullott, az olcsó digitális fényképezőgépek hanyatlanak, a Facebook pedig egy milliárdot ajánlott az Instagramért. Hogyan szerepelhet egy okostelefon egy profi fotós kezében az év legnagyobb sporteseményén? Kövesd a Guardian fotóriporterének Dan Chung képeit, amiket a 2012-es Londoni Olimpián készít okostelefonjával.”

 

Fotó: Dan Chung/Guardian

Mo Farah győzelme a férfi 5000 m versenyében
Fotó: Dan Chung/Canon távcső/iPhone 4s

Dan Chung képei megtalálhatók a Guardian oldalán, illetve az itt megjelent képekre kattintva láthatók. Érdemes megnézni őket!
Nehéz volt a fotói közt válogatni, hogy melyeket emeljem ki, mert többségük szinte pont ugyanolayan, mintha bármilyen más fényképezőgéppel készült volna.

Ezzel az ötletes kezdeményezéssel ő és a Guardian sem azt akarta sugallni, hogy most már a sportfotózáshoz is teljesen felesleges a “rendes” fényképezőgép. Az idén indult fotós leépítési hullámot pedig talán még csak nem is sejtették.
Abban is biztos vagyok, hogy ez remek ötleteket fog adni az idő köztben Usain Boltot is reklám arcai közé sorozó Samsungnak és talán még a Nokiának is, hogy a következő hasonló lehetőséget ők is meglovagolják és ne csak reklámokban sugallják, hogy okostelefonjaik és kompakt fényképezőgépeik alkalmasak akár profi felhasználásra is.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!