A kiadó honlapja
Még mindig naponta szóba kerül, sőt újabb hírek, publikációk jelennek meg a Chicago Sun-Times fotóriporter leépítéséről, máris itt a következő amerikai kiadó, ami hasonló leépítése kezd.
Jim Romenesko blogja nyomán számol be róla a PetaPixel, hogy egy újabb cég, a Georga államban négy helyi napilapot és két hetilapot kiadó Southern Community Newspapers Inc menesztette fotóriportereit. A kiadó három fotóst elbocsátott, egy negyediket átminősített videósnak.
A specializálódás kora leáldozott
A hírek idézik az ügyvezető, Michael Gebhart levelét, melynek szavai sajnos Allen Murabayashinak a sajtófotók iránti igények változásáról írt véleményét látszanak igazolni. A kiadó vezetője úgy fogalmaz:
“Évek óta emlegetem a szerkesztőségünkben hogy a specializálódás kora leáldozott, az újságíróknak ma már sokoldalúnak kell lenniük.
Az újságíróknak írniuk, videózniuk, szerkeszteniük kell és posztolniuk kell az Internetre. A digitális fotózás fejlődése logikussá teszi ezt a stratégiai lépést. Mennyi fotósnak kell ma még sötétkamra a képek előhívásához? Továbbá sokkal gazdaságosabb és hatékonyabb is csak egy újságírót elküldeni, hogy szavakban, képben és videóban is feldolgozzon egy eseményt.
Az átállás küzdelmes lehet. Az újságíróink eleinte tiltakoztak a változás ellen a megnövekedett felelősség miatt. Viszont a többségük úgy fest, hogy élvezi és remek fotókat készít.
Sok esetben a szavak és képek illeszkedése még javult is, mert az újságíró jobban ismeri a témát, míg a fotóriporter csak az alapján a kevés információ alapján választ a képek közül, ami a feladat leírásában szerepel.”
Gebhart kijelentései nyomán sokan szükségét érzik, kifejezzék ellenvéleményüket. A történetet elsőként publikáló Jim Romenesko megszólaltatja a legfrissebb leépítés egyik neve elhallgatását kérő érintettjét. Ő kikéri magának, hogy ne ismerné a történeteket, amiken dolgozik. Mint mondja, mindig egyeztetni szokott az újságíróval. Azt is fontosnak tartja hozzátenni, hogy az újságban megjelenő képeken újabban meglátszik hogy nem fotósok készítik. Szerinte ez nem az újságírók hibája, de látszik, hogy vizuálisan képzettlen emberekre bízták a fotózást.
Kommentelők rendre azt emlegetik, hogy több értelme lenne inkább a fotósokkal íratni a cikkeket, hiszen ők a multimédia részhez egyértelműen jobban értenek, a szöveggel pedig biztosan boldogulnának. Ráadásul, ahogy Andrew Fingerman írta, nincs más a bolygón, akinek olyan történetei vannak, mint a fotósoknak.
Szerintem
Egy rosszul szervezett, vagy nem megfelelő szakemberekkel dolgozó szerkesztőségben valóban előfordulnak olyan problémák, amikről Gebhart ír. Sajnos én is rengeteget harcoltam már újságírókkal, akik nem akartak megfelelő információt adni a munkákról, vagy épp csak utólag jutott eszükbe, hogy kép is kellene a hírhez, de a fotósoknak elfelejtettek szólni róla. Sajnos Magyarországon az sem ritka, hogy a fotó rovatot főként sofőrnek tekintik az újságírók. Még gyakoribb, hogy ők maguk már el sem mennek az események helyszínére, csak a fotóst küldik el, mert a cikket telefon interjúból, más cikkekből, vagy közleményekből is össze tudják ollózni, így ki sem kell hozzá tenniük a lábukat a szerkesztőségből. Sőt az ő munkájuk hatékonyságát kifejezetten rontani fogja, ha ezután el kell majd mennük lefotózni azt, akivel korábban elég volt telefonon beszélni. Persze ettől lehet, hogy még jobb anyagok fognak majd készülni, csak vélhetően az utazások miatt kevesebb is. Mondjuk afelől nincs kétségem, hogy majd ezt is megoldják videóhívással, vagy inkább kérnek fotót az interjúalanytól, ami meg majd egy sor újabb szerzőjogi vitát eredményez (de ez innen egy másik történet).
Az is biztos, hogy jobb helyeken a fotóriporterek legalább annyira benne vannak a történetben, mint az újságírók. Maguk is tájékozottak a témában, mert együtt dolgoznak annak felgöngyölítésén. Sok esetben viszont egyenesen maguk a fotósok hozzák a témákat. Vagy mert mert épp belefutnak és ha már előttük hever, akkor feldolgozzák, vagy mert ők maguk is keresik a feldolgozásra érdemes témákat. Végső soron a fotózsurnalizmus az újságírással közös alapokon nyugszik, nem csak egy alárendelt kisiparos kép készítési feladat. Ezért is fontos, hogy ne is akként kezeljük mi magunk sem.
