Korábban felvetődött, hogy írhatnék a kajak-kenu sport fotózásáról is, ne csak a képeket tegyem ki, meg azt írjam, meg, hogy mennyit mászkáltam a vízen. Nos, megpróbáltam összefoglalni, ami a témáról eszembe jutott – ha már épp most ért véget egy kajak verseny közvetítése a tévében.

A kajak-kenu sportról
A kajak-kenu kifejezetten magyar sportág, legalábbis versenyzőink hagyományosan elég jól szerepelnek. Szokás azt is emlegetni, hogy a nagyobb magyar válogató versenyeken erősebb a mezőny, mint egy világversenyen, hiszen több magyar indul rajta.
Talán egy ausztrál fotós mondta nekem egyszer valamelyik világkupa vagy világbajnokság alkalmából, hogy jellemző erre a sportra, hogy az angolok nem ezt tanították a gyarmatokon….hanem az evezést, mert az jól jött nekik a hajók megrakodásához.

Nagy távolságok és a víz
A sportág jellegéből adódóan a fotósoknak a legkomolyabb problémát mindig az jelenti, hogy honnan lehet fotózni. A versenyzők nagy távolságokat tesznek meg, elég gyorsan és mindezt hatalmas vízfelületen teszik, így nem nagyon lehet hozzájuk közel menni. A fotós helyek mindegyike kellően távol van a versenyzőktől, hogy a fotósok ne akadályozzák a versenyzőket a versenyzésben. Viszont ez azt is jelenti általában, hogy általában szinte semmilyen teleobjektív gyújtótávolsága nem elég hosszú a fotózáshoz.

A 400 mm általában viszonylag soknak számít, főleg a laikusok általában csodálkoznak már a 400-as teleobjektívek méretén is (bár sokukat már egy 70-200-al is könnyű lenyűgözni, na meg nem is ez a lényeg). Szóval, ami egy foci meccsen, vagy más sporteseményen elegendő, azt egy kajak versenyen könnyen érzi kevésnek az ember. A 400 mm általában pont kevés. A célvonal mögötti stégen ülve többnyire szemből érkeznek a győztesek. Viszont mire kitöltenék a versenyzők keresőt, addigra pont abbahagyják a lapátolást. Ezért aztán előbb kell elkezdeni fotózni, hogy még látsszon rajtuk a kemény munka, amit a győzelemért befektetnek. Ehhez a képeket jobbára meg kell vágni, vagy ha egy mód van rá, akkor inkább még nagyobb teleobjektívet használni. Ez általában vagy telekonvertert jelent, vagy egy 600 vagy akár 800 mm-es objektívet.

A nagy szuper-teleobjektívekkel meg az a gond, hogy ha közel jött a sportoló, akkor már nem fér bele a képbe. Márpedig általában a győztes ünneplését és a versenytársak csalódottságát sem árt megörökíteni. Van, hogy gratulálnak egymásnak, vagy valaki netán beborul a vízbe nagy örömében, bánatában. Ezek mind jó képek lehetnek, de ugyanazzal az objektívvel általában nem túl jól fotózhatók, amivel a versenyt fényképezed. Ilyenkor vagy cserélgetned kell az objektívet (ami azért kint a vízen rejthet magában veszélyeket), vagy ha teheted, akkor két géppel vágsz bele a munkába, hogy a másikat csak felkapnod kelljen.
A Nikonosok eddig is előszeretettel használták a 200-400 zoom teleobjektívet, a Canonosok még várják, hogy nekik is legyen. Például a kajaknál kifejezetten jól fog majd jönni nem csak a zoom lehetősége, hanem a beépített 1.4x telekonverter miatt is. (Ne feledjük, ez az írás még a Canon 200-400 megjelenése előtt íródott.)

Baromi unalmas munka
Nem akarom megbántani a sportág szerelmeseit, sem az azt rendszeresen fotózókat, vagy művelőket, de aligha vitatja bárki, aki fotózott már ilyen versenyt, hogy rém unalmas tud lenni. A sprint számoknál még viszonylag pörgés van, de amíg 500-1000 métert leeveznek a versenyzők, azt kivárni borzasztó unalmas tud lenni.

Fotósként, ha kint vagyunk a stégen vagy egy motorcsónakban, sokszor még a rajtot sem látjuk/halljuk, így többnyire csak annyit veszünk észre a versenyből, hogy hosszas várakozás után egyszer csak feltűnnek a versenyzők, csinálunk róluk pár képet, aztán megint soká várunk, hogy egyszer csak újra felénk járjon valaki. Ez persze főleg az előfutamokra igaz, a döntőknél már jóval mozgalmasabb szokott lenni a munka (bővebben később).

Onnan fényképezz, ahol vagy
Mivel a fotósok jóval lassabban közlekednek gyalog, mint a versenyzők, a hajóikban, a pálya pedig egyenes vonalú és igen hosszú is, így arra esély sincs, hogy bármelyik fotós egy futamnak több részét is fényképezhesse. Vagy a rajtnál helyezkedsz el, vagy a célvonal környékén, vagy valahol a kettő között, de a versenyt fotózni csak akkor van esélyed, mikor épp a közeledben tartózkodnak a versenyzők, így ugyanarról a futamról mindenképpen csak egyféle képet tudsz készíteni.
Szóval előre el kell döntened, hogy rajtot, célt, vagy valami mást fényképezel. Ha beveszed magad a nézők közé zsánerképeket készíteni, vagy csak olyan verseny képeket akarsz készíteni, amibe nézőket, vagy a pálya valamelyik részén egy feliratot próbálsz a képbe komponálni, akkor azon a futamon nagyjából az az egy lövésed lesz, mert néhány másodperc alatt ellapátolnak előtted és más képet megkomponálni nem nagyon lesz időd.

Munkaszervezés
A kajak fotózásban (is) a munka megszervezése a legfontosabb. Előre kitalálni, hogy mi is a célod, melyik sportolókra kell figyelned, milyen képeket akarsz csinálni, mit akarsz megörökíteni, és ezzel szinte egyenértékűként, mik azok a részei a versenynek, amik nem, vagy legalábbis kevésbé fontosak számodra. Valamit biztosan ki kell hagynod, hogy valami mást megörökíthess – hacsak nem többen fényképeztek és fel tudjátok osztani egymás között a fotós pozíciókat és ezzel a feladatokat is, de ennyire nagy erőkkel általában nem sok újság koncentrál a kajak sportra.

Többnyire minden fotós kitalálja, hogy mik a számára fontosabb versenyszámok, mik a kevésbé fontosak és próbál úgy időzíteni, hogy mikor kevésbé fontos versenyszámok vannak, akkor lehet “művészkedni”, zsánereket készíteni, hosszú expozíciós bemozdult képeket készíteni, vagy éppen elküldeni a már elkészült fofntosabb fotókat. Amikor fontos futamok vannak, akkor pedig a kigondolt kötelező képeket elkészíteni.

Jellemző fotós helyek:

1. Célvonal mellett a parton
2. Célvonal mögött a vízen (stégen vagy motorcsónakban)
3. Nézők között a parton
4. Nézők között a lelátón
5. Rajtvonalnál a parton
6. Eredményhirdetésnél a dobogóval szemben
7. Eredményhirdetésnél a dobogó mellett oldalt
8. Nézőkkel szemben a hirdetőtáblák mögött

Ha vízről fotózol, akkor a csónaktól függnek a lehetőségeid. A stégen és a csónakban is addig lehetsz, míg a szervezők által kijelölt fotós főnök (általában a fotósok és a fotós helyek számának függvényében) engedi neked. Ha kevés a fotós és kényelmesen elférnek a stégen és/vagy a csónak(ok)ban, akkor nincs nagy gond és viszonylag kényelmesen lehet dolgozni. Ha sok a fotós és kevés a hely, akkor szükség van a helycserékre, hogy mindenki fotózhasson a limitáltabb helyekről is. Ráadásul ilyenkor még gyorsan is kell mozogni, mert ha valaki elszúrja az időt, akkor nem csak ő marad le a futam fotózásáról, hanem más, vele együtt a csónagkban vagy parton rekedt kollégák munkáját is akadályozhatja.

A magyarországi rendezésű kajak-kenu versenyeken általában a szervezők szorosan együttműködnek a szövetség fotósával, Szalmás Péterrel, aki kellően sokat tapasztalt már, hogy többnyire a legjobb lehetőségeket biztosítsa minden fotósnak. Persze mindig mindenkit nem lehet boldoggá tenni. Legutóbb a Londoni Olimpián például az ő munkáját se nagyon akarták segíteni a szervezők, de erről majd egy másik írásban mesél.

Kinek “mennyire kell” egy kép?
Ha nem jut minden fotósnak hely valahol, akkor szükségszerűen limitálni kell, hogy hányan mehetnek oda és el kell dönteni, hogy mi alapján dől el, hogy ki mehet és ki nem.
A kiemelés egyik fontos szempontja szokott lenni, hogy mennyire van egy fotósnak szüksége az adott versenyszámról képre. Ezt persze nem lehet csak úgy önkényesen eldönteni. Kell rá egy (legalább viszonylag) objektív rendszer.
Például, ha épp nincs az adott futamban magyar versenyző, akkor a magyar újságok fotósainak kevésbé fontos fényképezni azt a számot. Ilyenkor lehet más lapoknak lehetőséget adni a fotózásra, ha nekik van esélyes érdekeltségük a futamban.
Persze egy-egy országból is lehet sok érdeklődő fotós, ezért a nemzetiség magában nem elég. Ráadásul nemzetközi újságok, vagy ügynökségek akár több országban is érdekeltek lehetnek. Szükségszerű valamilyen rangsort felállítani a fotósok (valójában inkább a munkáltatóik) között. Ezt többnyire az Olimpiai szabályzat szerint szokás rendezni. Ha az adott médium besorolása nem elegendő, akkor esetleg tovább rangsorolhatók a médiumok az elért közönségük és példányszámuk alapján.

Médiumok olimpiai rangsorolása:

1. Nemzetközi hírügynökségek
2. Nemzeti hírügynökség
3. Nemzeti sport hírügynökség(ek)
4. Általános hírlapok
5. Sport napilapok
6. Egy sportágra vagy néhány sportágra specializálódott magazinok és weboldalak
7. Általános tematikájú magazinok és általános Internet oldalak

Kit fényképezzek?
Ha egy nemzeti újságnak, vagy esetleg szponzornak dolgozol egy világversenyen, akkor viszonylag egyszerű a dolgod, mert ilyenkor többnyire a hozzád kötődő versenyzők a fontosak. Sok esetben a nyertes nem is számít nekik, csak a saját sportoló. Kit érdekel, ki nyeri a versenyt, a magyar újságok a magyar versenyzőről közölnek képet, a szponzoroknak pedig pláne csak a saját támogatottjuk érdekes. Persze ha pont ő nyer, akkor sokkal nagyobb az öröm – és több a munka is, mert nem csak a verseny és ünneplés képe kell majd, hanem lehet rohanni az eredményhirdetésre is.

Ha sportszövetségnek, hírügynökségnek, vagy nemzetközi lapoknak dolgozik a fotós, akkor kicsit nehezebb a dolga, mert ilyenkor egyrészt nem árt, ha minden versenyzőről van egy-két jó képe és még a győztest is meg kell örökíteni, amint megnyeri a versenyt és ünnepli a győzelmét, majd átveszi az érmét.

Honnan tudod, hogy ki nyer?
Buta kérdésnek tűnik, hiszen általában az nyer, aki elsőként ér a célba. Csak, hogy ez általában inkább oldalról látszik – rendesen. Már ha látszik egyáltalán és nem a célfotónak kell eldöntenie a kérdést. Viszont mikor pont szemben vagy a versenyzőkkel és a célvonal mögött várod, hogy közel jöjjenek, akkor gyakran irtó nehéz megállapítani, hogy ki is vezet.
Ilyenkor jól jön, ha a hangosítás olyan, hogy kint a vízen is lehessen a kommentárt érteni, de erre a legritkább esetben gondolnak a hangtechnikusok – nem is könnyű, pláne nem olcsó a marha nagy vízfelületek felett hangosítani néhány fotós kedvéért. Gyakoribb, hogy valamennyire látszik a fotós stégről a kivetítő és azon látszik, hogy melyik versenyző vezet. Még egyszerűbb megoldás, ha valakinél van egy rádió és pár másodperccel a befutó előtt bemondják a partról, hogy ki vezet.

Persze a statisztikai valószínűség is sokat segíthet. Nem árt ismerni a versenyzőket és a sportágat is. Ha ismered a versenyzők előéletét, aktuális formáját és habitusát, könnyebben megtippelheted, hogy ki lesz a győztes. Külön pályákon megrendezett sportágaknál ezt a szervezők is szokták segíteni. Általában a középső (többnyire 4-5-6-os) pályákon szoktak a favoritok versenyezni, többnyire akik a legjobb versenyidővel vagy helyezéssel kerülnek be a döntőbe. Ez jobbára sejteni engedi, hogy ha az elődöntőben neki volt a legjobb eredménye, akkor esélyes, hogy a döntőt is ő nyeri majd. Természetesen ez sokszor nagyon komoly mértékben borul. Ettől izgalmas a sport és fotózása….de azért ez meg is izzasztja a fotósokat.

A nagy rohangálás
A döntőknél tovább bonyolítja a munkát, hogy némelyik futam után eredményhirdetés következik, arra oda kell rohangálnod a dobogóhoz, hogy lefényképezd a győztest az éremmel. Ha a célvonalnál a parton állsz, akkor ez csak a megtett kilométereket szaporítja. Ha a stégen vagy a csónakban fotózol, akkor már nagyobb kihívást jelent, hogy a vízről időben kijuss. Ha viszont a rajtvonalnál fotózol, akkor szinte csak attól függ, hogy odaérsz-e az eredményhirdetésre, hogy mennyi idő alatt teszed meg a 200-500-1000 méteres versenytávot a rajtvonal és a cél közelében levő eredményhirdetés között – amit persze elkordonoznak, és csak kerülővel tudsz megközelíteni, nem csak úgy odarohansz. Általában jobb, ha meg sem próbálkozol vele.

Kiszolgáltatva az időjárásnak
Az írás elején említett fizikai adottságok miatt a kajak pályán eléggé kiszolgáltatott a fotós az időjárásnak. Ha tűz a nap, akkor leégünk, ha esik az eső, megázunk, ha lehűl az idő, akkor megfázunk. Ha kint vagyunk a stégen vagy egy motorcsónakban, akkor nincs hova bújni. Ha a parton vagyunk, akkor van némi esélyünk fedezékbe vonulni, de onnan meg fotózni nem biztos, hogy lehet.
Az időjárástól függő fény és látási viszonyok persze a fotózást is érintik. Ha borult idő van és kevés a fény, akkor jobban fel kell csavarni az érzékenységet. Ha viszont süt a nap, akkor a versenyzők hajlamosak napszemüvegben evezni. Mondjuk én szoktam szeretni, ahogy a hajó orra tükröződik a szemüvegen, de azért az sosem használ, ha egy ember arca nem látszik a képen – kivéve ha az Darth Vader, neki ez hozzátartozik a varázsához.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!