Megkomolyodik a Hírcsárda

Hircsarda-alhirportal-aprilis1Végleg átalakul a Hírcsárda hangulata. Megszűnik a lap valóság kifigurázására építő humorgyára. Ezentúl csak komoly hírekkel és komolyan foglalkoznakt. Mivel humorral már mindent elértek, amit lehet, a szerkesztőség úgy érezte ideje megkomolyodni. Az sem kizárt, hogy egyenesen az oknyomozás felé fordulnak.

Elbocsátják az összes eddigi szerkesztőt és vezető jog- és gazdaságtudományi folyóiratoktól igazolják le az új gárdát, akiknek merőben mást kell majd nyújtani, mint az eddigi gárdának, hogy megfeleljenek az új elvárásoknak.
A pálfordulás okaként a közönség igényeinek változását nevezték meg. Nyilatkozatuk szerint az olvasók már nem vevők a könnyed humorra. Napról-napra jobban érzik, hogy szikla szilárd tényekre, és megalapozott szakmaiságra vevő a közönség.

Mint a Hírcsárda nevük elhallgatását kérő munkatársai elpanaszolták, lehetetlen helyzetbe hozza őket, hogy a valóság már sokkal abszurdabb híreket produkál, mint amiket az amúgy rendkívül találékony szerzők ki tudnak agyalni.
Az eddigi területén piacvezető egyeduralkodó lap munkatársai képtelenek feldolgozni, hogy egyre komolyabb lendülettel törnek be az abszurd humor piacára a hagyományos hírportálok. Sőt már nem csak az állami hírügynökség, de a legkülönfélébb sajtó osztályok is egymás után ontják magukból az abszurdabbnál abszurdabb híreket és közleményeket.
Ilyen monopolhelyzetű vetélytársakkal szemben nem tudják állni a versenyt, így inkább beállnak a média fősodrába és megpróbálják átvészelni az időszakot, míg mások kreativitása alábbhagy. addig is megpróbálják halálra untatni a lapokat szemléző konkurenseket, hátha így tudnak terjeszkedni az uniformizálódó média térben.

Eredetileg csak egy napos heccnek szánták a lap megkomolyodását azon a napon, mikor minden konkurens összehangolt támadást indít az olvasók humorérzéke ellen. Evidens, hogy egy ilyen napon csak úgy lehet kitűnni, ha ők az egyetlen komoly, megbízható hírforrás, mikor mindenki más viccelődik. Csak az előkészítés során rájöttek, hogy ez már jó ideje így van, így ennél komolyabb változásra van szükség, mint egy húsvétra eső április elsejei tréfa.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!