A Reuters hírügynökség magyarországi fotóriporterével, Balogh Lászlóval beszélgettem az Olimpia fotózásáról, mert úgy gondoltam, nem csak engem érdekel, hogy milyen az Olimpián fotózni, pláne sokadik alkalommal, és pláne a (nálunk) legnépszerűbb sportágat, a vizilabdát. Olvasd el az interjút és azt is, hogy hogyan készült.
Lacival évek óta jóban vagyunk, elég sokat fotózunk együtt, és sokat beszélgetünk. Így sok mindent kicsit furcsa is volt “hivatalosan” megkérdezni tőle, hiszen már számtalanszor beszéltünk róla, de az intejrúban mégis el kellett hangozniuk. Na meg a szakmában közismert “közvetlen” stílusát is kicsit szelidebbre kellett szerkesztenem, hogy mindenhol elbírja a nyomdafesték. De azt hiszem, hogy az interjú ettől érdekes és olvasmányos, és majdnem teljesen beszélgetés szerű maradt. Örülök, hogy végül kötélnek állt és nyilatkozott nekem. Szerintem megérte a nyaggatnom érte.
Bízom benne, hogy lesz még folytatása, mert maradtak olyan kérdések a beszélgetésben, amiket átugrottunk, és szerintem további érdekes téma lenne.
Az elkészült interjút a Pixinfo fotós interjú sorozatában olvashatod, amiben korábban én is nyilatkoztam, és amiben Lacin kívül a szakma apraja-nagyja megszólalt már, vagy előbb-utóbb majd meg fog.
Egyébként az olimpián dolgozó magyar fotósokkal készül egy komolyabb sorozatom, igyekszem minél többket megszólaltatni, úgyhogy ezúton üzenem a többi fotósnak, hogy várom a visszajelzéseiket, mert a személyes ba sürgetéssel nem sokra mentem náluk, így csak húzódik a dolog hetek óta….pedig elhiheted, érdekes anyagok lesznek, ha egyszer végre elkészül mindegyik remek interjú…
Jöjjön néhány olimpiai kép Lacitól, amik kimaradtak a Pixinforól, és persze el ne felejtsd elolvasni az interjút: