A Londoni Olimpia idején a Tower hídra függesztett öt karika segítségével Luke MacGregor, a Reuters hírügynökség fotóriportere szokatlanul érdekes telihold képet készített, ami elég gyorsan bejárta a világsajtót. Magyar lapok közül is többen közölték, gondoltam érdekes lehet annak története is, hogy ez az egyébként egyszerű kép hogyan készült.

Könnyen azt hihetné az ember, hogy az ilyen képekhez csak szerencse kell. Szerencsére a Reuters blogján a fotós elmesélte, hogy mennyi felkészülést és időt fordított ennek a képnek az elkészítésére:

“Nagyon kevés csillagászati tudással, egy telefonos alkalmazás segítségével vágtam bele a három estés kísérletezésbe, hogy le tudjam fotózni az olimpia öt karikáját a teliholddal. A Londoni Olimpiai játékokat hirdető öt karika ikonikusan lógott a Tower Hídon és valaki felhívta a figyelmemet, hogy a Hold – megfelelő szögből nézve – pont a karikák között fog áthaladni.

Első nap
Mivel a “tökéletes” helyen akartam lenni a London hídon, jó rálátással a folyó felsőbb szakaszán levő olimpiai karikákra, az alkalmazés információi alapján időben vártam, hogy a Hold felkeljen. VIszont a horizont elég felhős volt. Mikor a hold megjelent, úgy 10 perccel az alkalmazás által jelzett idő után, jobbra volt a hídtól. Azzal elfelejtettem számolni, hogy a Hold nem függőlegesen emelkedik majd fel az égbolton, hanem beutazza majd az égboltot. Így aztán annak kombinációjaként, hogy későn jelent meg a felhők közt és elszámoltam magam, teljesen rossz helyen voltam. Sietve cipeltem a háromlábú állványt és a rászerelt 400 mm-es teleobjektívet. A felszerelésem többi része a vállaimon lógott. Lerohantam néhány lépcsőn a Temze menti sétányra, hogy megpróbáljam összehozni a Holdat a karikákkal. A Hold viszont meglepően gyorsan mozog. Nem sikerült elég messze és elég gyorsan rohannom, hogy meglegyen a kép, mielőtt a Hold túl magasra emelkedett volna a híd fölé.

Második nap

Felszerelkeztem a 400 mm teleobjektívvel, de már csak egylábú állványra volt szerelve és sokkal kevesebb felszerelést vittem magammal. Készen álltam a futásra, ha megint kiderülne, hogy rossz helyen vagyok. Visszatértem a London hídra. Újra számoltam a dolgokat. A Hold egy kicsit később és más szögben kelt fel, mint előző éjjel. A korábbi hibáimból már tudtam, hogy amikor a Hold megjelenik a látóhatáron, balra kell állnom, hogy a karikák közt mozogjon az égen. Legnagyobb döbbenetemre a karikák nem voltak ott. Mivel a Tower híd nem egyszerű függőhíd, az úttest középső része felemelkedik, hogy a hajók elúszhassanak alatta, így a gyűrűket is felhajtották, hogy a hajó elférjen. Vártam egy darabig, hátha leengedik őket, így végignézhettem, ami a tökéletes kép lett volna – de nem jött össze.

Harmadik nap
Visszatértem a hídra és attól tartottam, hogy megint felhajtották a karikákat. De nem, remek hír, hogy ott voltak. Elhelyezkedtem a karikák várható irányában. A Hold este 8:50-kor kel és úgy 9 körül éri el a karikákat. Mivel a Hold minden este egyre később kelt fel, egyre sötétebb lett, mint előző éjjel. Azt kívántam, bárcsak nálam lenne a háromlábú állvány. Mindazonáltal a Canon 5D mark III-at használva jobban feltekerhettem az ISO érzékenységet, mint máskor tettem volna egy késő esti fényképnél. Pontosan a tervezett időben, nagyon szép barackos színben feltűnt a láthatáron a Hold. Szemmel kellett tartanom a változó expozíciót, hogy kiegyensúlyozzam a Hold fényességét és az egyre gyorsabban sötétedő égboltot. Együtt kellett vele mozognom, miközben emelkedett, így kíméletlenül elzavartam az utamba akadó turistákat, akik pont előttem álltak meg nézelődni, mert nekem a karikákkal egy vonalban kellett tartani a Holdat. Végül három nap elteltével meglett a kép, amit el akartam készíteni.”

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!