A legtöbben nem gondolnak bele, hogy egy interjúban, vagy egyéb cikkben, egy fotó sorozatban, de akár egyetlen egy képben is mennyi munka van, és hogy mennyire nem becsülik meg a belefektetett időt, energiát és kreativitást az olvasók, sőt olykor sajnos még maguk az alkotók sem. Nem panaszkodásként írom, de érdemes ezen elgondolkodni.
Nagyon tetszett, hogy Handras megemlíti a blogján (ugyan csak utóiratban), hogy a vele készült legfrissebb Player.hu interjúban mennyi munkaóra van:
“PS: gondolnátok, hogy 1-1 ilyen cikk nekem 3 óra, az írónak kb 5 óra, és a fotósnak is bő 2 óra elfoglaltságot jelent? Összesen 10 munkaóra. Ez most csak úgy eszembe jutott mint érdekesség amíg vártam, hogy élesedjen a cikk.”
Én hálás vagyok Handrasnak, hogy ezt így eszébe jutott közzétenni, ezzel nekem is fontos témát adva. Mondjuk nekem nem újdonság, ültem már más-más interjúknál mindhárom oldalon (interjúalany, kérdező, fotós), de tényleg nem gondolnak bele, gyakran még az érintettek sem, hogy mennyi befektetett munka van egy-egy anyagban – legyen szó interjúról, riportról, elemzésről, sőt fordításról, vagy akár csak egy rövidebb hírről is – amit az olvasó jobb esetben egy egyszerű lájkkal (vagy csak legyintéssel) letud, és tovább lép.
Viszont a Player.hu részéről az egyértelmű (bár sajnos elég tipikus) szemléleti hiba, hogy a helyszínt biztosító bárt fontosnak tarották megnevezni, sőt linkelni is, de a fotók készítőjét még csak fel sem tüntetik, viszont a saját vízjelüket ráteszik a képre, nehogy tőlük valaki elbitorolhassa….azért ez elég érdekes fényben tünteti fel, hogy is viszonyul ez a lap (és sajnos még sok másik is) a hozzáadott értékekhez, ami ráadásul nem is csak ennek az interjúnak, hanem az egész cikksorozatnak, amelynek részeként közölték, egyik fő vezérfonala akarna lenni. Kár ezért a hibáért!
Sajnos gyakori
Szomorú, hogy a fotósok munkáját egyre kevesebb helyen becsülik annyira, hogy a nekik kijáró forrásmegjelölést korrektül biztosítsák. Különösen, ha máshonnan átvett tartalomról van szó, de még ha saját munkatárs alkotása, akkor is illene kiírni a nevét, vagy legalább egy művésznevet, ha valamiért a sajátját nem vállalja. Persze vannak borzasztóbb dolgok is ennél, például, mikor nemtörődömség, vagy rosszabb esetben a lap csődje miatt a digitális enyészet martalékává válnak a fáradtságos munkával előállított anyagok, és már nem csak a szerzőt nem lehet megtalálni, de magát az előállított művet sem.
Te hogy szoktad kifejezni, ha tetszik/nem tetszik egy írás? Szoktál lájkolni, +1-ezni, twittelni cikkeket, híreket, blogbejegyzéseket?
