Boldog sárkány évet!

Fotó: Meng Delong/Xinhua

Lassan egy hónapja 2012-t írunk, de a kínai naptár szerint még csak most köszöntött be a holdújév. A kínai állatjegyek között most léptünk a sárkány évébe.

Alig valamivel a Heilongjiang tartomány fővárosában megrendezett Harbin jég fesztivál (Boston Big Picture, Sacramento Bee The Frame, stb) után eljött a kínai lampion fesztivál ideje. Más nevén a holdújév, mellyel beköszöntött a Sárkány éve.

Bár kínában ahogy a karácsonyt, úgy az általunk számított újévet sem ünneplik, azért Ázsiában mér a mi óévbúcsúztatásunkkor előkerültek a sárkány motívumok. Köztük az egyik kedvencem, a 2012-es évszámot formáló sárkányos szemüveg.

Az igazi sárkány motívumokban tobzódás viszont csak most a holdújével jött el. Erről közölt több lap is fotó válogatást hazánkban is, és ahogy Európától nyugatabbra is felfedezték a témát a képszerkesztők, hogy egy kínai újévre ébredtek, a legnépszerűbb nagyképes nemzetközi galériák is feldolgozták.

A Reuters blogján David Gray, az ügynökség Pekingben állomásozó fotóriportere, a Kína egészéről érkező hír és sport tudósítások fotó felelőse írt néhány gondolatot az ünnepről. Írását egy kínai mondattal nyitja: Xin nian kuai le!! (新年快乐!!), vagyis boldog új évet!

Mint írja érdemes Kínában most minden helyinek így köszönni. Nem csak azért, mert a Holdújév arrafelé nagyon fontos ünnep, hanem mert a Sárkány éve még fontosabbá teszi. A kínai horoszkóp szerint ugyanis a sárkány évében születettek különösen szerencsések. Makacs külsejük kedves szivet takar, és szüleltett vezetők. “Jó tuljdonságok, mondhatná az ember, különösen figyelembe véve a kínai horoszkóp listán szereplő többi állatot, mint a disznó (a szerző maga is ide tartozik, így nem sértésnek szánja), patkány, ökör, majom, kígyó és bárány. Szóval ugyan az egyetlen képzeletbeli állat a felsorolásban, mégis menő dolog sárkánynak lenni. Elvégre tüzet okádni is menő!”

Az újévi jókívánság tipp egyébként Gray szerint különösen jól működik, ha épp mostanában érkezett meg valamelyik kínai nagyvárosba. Beugrik a taxiba a sok órás repülőút után, és a saját anyanyelvén kíván boldog újévet a söfőrnek. Az pedig egy gyors utazással hálálja meg a kedvességet, ami kellemes lezárást biztosít az utazásnak.

Holdújévi ünnepségek képekben:

Az MTI ingyenes szolgáltatásában közölt hír Trebitsch Pétertől, a nemzeti hírügynökség pekingi tudósítójától:

“Beköszöntött Kínában magyar idő szerint vasárnap délután öt órakor a tavaszünnep, a holdnaptár szerinti sárkány éve, amelyet százmilliók ünnepelnek az országban és szerte a világon.

A kínai fővárosban a járható utak, a bezárt boltok, elnéptelenedett utcák, a gonosz szellemeket elűző – intenzitásukat tekintve éjfélkor tetőzött – szüntelen petárdarobbanások és tűzijátékok hangja tudatta, vége a nyúl évének, és megkezdődött a sorrendben az ötödik, ám a horoszkópot alkotó 12 állatöv közül a legerősebb, a sárkány éve. Népszerűsége miatt a házasságra és gyermekvállalásra készülők tömege várta az eljövetelét.

Vasárnap este a kitakarított, feldíszített otthonokban a megszokott menü várta a családtagokat, akik ilyenkor nem csak hatalmas lakomát ülnek, hanem meg is ajándékozzák egymást. A következő héten pedig mindez folytatódik otthon ás a rokonoknál, miközben milliók özönlik el az alkalmi vásári, parki vurslis, céllövöldés, vattacukros, ringispiles szabadtéri szórakozóhelyeket.

A tavaszünnep Kína legnagyobb családi ünnepe, amelyet az emberek hagyományosan szülőhelyükön ünnepelnek, és százmilliók belső migrációjával jár. A következő napokban lényegében a termeléstől a szolgáltatásokon át a diplomáciáig minden “takarékra” áll. Sokan utaznak belföldön és a külföldre is. Thaiföldi jelentések szerint a január 19-31 közötti időszakban 2,3 millió embert várnak az országba.

Kína vezetői ilyenkor többnyire a televízió kameráinak kíséretében vidékre utaznak, vagy például veteránokat fogadnak, átadják jó kívánságaikat, köszöntik a lakosságot. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök szombaton például az utóbbi idők leggyorsabban bővülő, öt tartomány területére kiterjedő Csangcsing (Changqing) olajmező központját kereste fel Gansu (Kanszu) tartományban.

A kínai kormányfő ugyancsak a napokban vezetők előtt tartott beszédében azt hangoztatta, hogy az új évben Kínának a korábbinál nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. Megállapította, hogy a nehéz és bonyolult nemzetközi gazdasági helyzetben az ország jó kezdetet vett a 12. ötéves terv megvalósításához. Mint mondta: a kormány fő célja továbbra is az árak stabilitásának és a gazdaság gyors fejlődésének a fenntartása.”

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!