Ismét elégedetlenkednek a zenei kiadók

A szerzői jog leggyakrabban a zenei kiadókkal kapcsolatban kerül szóba. Ezúttal is így került elő a téma.

“Hallgatni aranyat ér!” – főleg annak, aki zene értékesítésből él….vagy mégsem?

Mint arról a beszeljukmac.com beszámolt, Több pénzt akarnak a zeneszerzők és kiadók az Internetes zene értékesítések után. Természetesen ki más lehetne első számú célpontjuk a kialakult vitában, mint az Apple, aki az iPod zenelejátszókhoz kialakított iTunes Music Store révén vezető szerepet játszik a zeneszámok Internetes értékesítésében. Érdekes – sőt néhol szélsőséges – nézőpontok jelennek meg a hír alatt sorakozó kommentekben. A kalózkodás ilyenkor szinte kötelező dícséretei mellett ugyan azt is többen megfogalmazzák, hogy az ilyen Internetes boltok kényelmes és gazdaságos megoldások arra, hogy az ember legálisan beszerezhesse a számára fontos zenéket (sőt az iTunes újabban már a filmek beszerzését, vagy akár kölcsönzését is támogatja). Feltűnően sokan vannak azonban, akik a zenészeket és a kiadókat kapzsinak tartják, és van aki odáig ragadtatja magát, hogy azt mondja “húzzák le a rolót, ha nem megy az üzlet”.

Úgy gondolom, hogy ez egy kicsit eltúlzott reakció a részükről. Kétség kívül – különösen Magyarországon – elég rosszul működik a szerzői jogvédelem intézménye. Különösen az adathordozók utáni jogdíj fizetési rendszer, de attól tartok, hogy ez megér – még fotós szemszögből is – egy külön írást. Viszont azt az általános érvelést tényleg hibás gondolatmenetnek tartom, hogy “menj kapálni, ha nem élsz meg a szakmádból”. Az Internet és a technológia fejlődése számos tekintetben megváltoztatja a világ működését, és kétség kívül ezekre reagálni, ezekhez alkalmazkodni kell. Azonban a megfelelő megoldások kidolgozása össz közösségi társasjáték. A legelső és legfontosabb lépés viszont az igazi probléma forrásának megoldása kéne, hogy legyen. Elfogadni és tiszteletben tartani mások tulajdonát. Ahogy nem lopjuk el a másik cipőjét vagy kocsiját, ugyanúgy nem lopunk szoftvert, zenét, fotót, videót, és nem tüntetjük fel magunkat más írásainak szerzőjeként.

Akárcsak a fotózás, a zeneszámok, filmek, és egyéb viszonylag könnyen lopható tartalmak előállítása komoly hátteret, tőkét, de még a legegyszerűbb esetekben is sok idő, eszköz, tudás és energia (ideális helyzetben pedig mindezek mellé még tehetség) befektetését is igényli. Ezeknek pedig meg kell térülnie az ember számára, hogy hosszú távon is értelmét lássa csinálni. Persze sokkal egyszerűbb egy vekni kenyér és a pék kapcsolata. A kenyeret nem lehet letölteni az Internetről, nem lehet számítógépen másolni, és ha egyszer kifizettük a konkrét terméket, utána senkit nem érdekel, hogy magában esszük meg, vagy vajaskenyér alapanyagaként hasznosítjuk. A szerzői alkotások esetében viszont bonyolultabb a helyzet, hiszen egy fotó esetében sem mindegy, hogy otthon akarom nézegetni, mert tetszik, vagy a termékemet akarom hirdetni vele, hogy nagyobb bevételhez jussak általa. Ugyanígy a zenénél sem mindegy, hogy csak hallgatja az ember, értékesíti, vagy feldolgozza, vagy csak bevétel fokozásra használja.

A kiadók szerepe pedig abban van, hogy részben, vagy akár egészben is átvállalja a munka egy részét az alkotóktól, cserébe részesedik a bevételekből, vagy akár munkáltatóként működik. Persze nem vitatom, hogy ne működhetne a zeneipar nélkülük, és tény, hogy a technológia fejlődése is afelé mutat, hogy egyre kevésbé van talán szükség a kiadókra. De ettől még nem feltétlenül válnak feleslegessé, mert nem minden zenésznek van technikája, nem mindenki akar mindenkivel közvetlenül tárgyalni, nem mindenki akarja ideje nagy részét az üzlet működtetésével tölteni. A kiadók pedig ennek jelentős részét – nyilván nem önzetlenül – elvégzik az ember helyett. Lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat, de fotóriporterként én sem annyira szívesen fogalkozom számlázással, könyveléssel, piackutatással, szerződések írkálásával, olvasgatásával, üzleti tárgyalásokkal, és a vállalkozásom menedzselésével. Én inkább fotózni szeretek, és ha lehet én inkább a saját munkámat végzem. Én ehhez értek, ezt csinálom. Az üzletkötést, alkudozást – na igen, meg a szerzőjogi pereskedést is – meghagyom másoknak, akik erre szakosodtak, ehhez értenek, és ez csinálják. Gondolom a zenészek közt is vannak, akik hasonlóan gondolkoznak. Persze nélkülözhetetlenebbek voltak a kiadók bakelit korszakban, mikor privilégium volt a lemezkiadás lehetősége, és próbálják ezt a helyzetüket átörökíteni a modern korba. De azért szerintem nem ördögtől való ez sem. Igaz, hogy a Google féle ingyen modell hatalmas és övedelmező üzlet is lehet, de nem minden területen működik egyformán jól.  A sarki kisboltok is próbálnak életben maradni, pedig ha a fejlődés és a piaci racionalitás szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor a nagy áruház láncoknak volna csak létjogosultságuk. De szerintem a világ nem olyan izgalmas fekete-fehérben, így azt sem tartom bajnak, ha a piacon sok szereplő van, és több féle üzleti modell.

A cikkben említett konkrét probléma megoldása lényegében már elkezdődött, én is úgy gondolom, hogy az iTunes zenebolt egy jó megoldás a zenei kereskedelemre. A fizikai lemezkiadás a bakelit, kazetta, CD, majd DVD és pendrive után lassan, de egyre biztosabban kezd megszűnni, ahogy már zömében a képek sem a fotóalbumban, vagy a képkeretben kötnek ki, hanem a FaceBookon, meg az iWiW-en, és a számítógép képernyőjén, meg a digitális képkeretben mutogatják az emberek egymásnak. Az árak és a részesedések felosztása a résztvevők feladata, amivel boldogulni fognak valahogyan, az alkotókat viszont jobban kéne a közönségnek tisztelnie, mert a kereslet és kínálat viszonyában nem feltétlenül eredményez mindig jót a piac kegyetlen racionalitása. Ha mindig csak az olcsót (vagy az ingyeneset) választjuk, azzal akaratlanul is azt üzenjük, hogy a drágábbra nincs szükség. Márpedig nem lehet (vagy nem éri meg) mindent olcsón, vagy ingyen előállítani. Ezért, ha sokat mondogatjuk a zenészeknek, fotósoknak, alkotóknak, hogy aki nem tud megélni a szakmájából, az menjen kapálni, akkor lehet, hogy előbb-utóbb tényleg felhagy vele. Ami persze ideig-óráig lehet, hogy üde változást hoz majd, és eltűnnek a régi “pénzéhes” zenekarok, zenei kiadók, de hosszú távon az ingyen piacon nem biztos, hogy meg fognak élni a feltörekvő zenekarok. És az sem biztos, hogy a minőséget biztosítani fogják tudni az alacsony költségvetésből. Ahogy az olcsó akciós kenyér sem biztos, hogy olcsó és akciós marad majd azután is, hogy már nem lesznek kis pékségek, akikkel versenyezni kell az árban.

Ti mit gondoltok erről?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!