Fizetőssé válnak az Internetes tartamak

the_times_head

the_times_090509

A világhírű média mágnás Rupert Murdoch nemrég bejelentette, hogy a média vállalkozásai által kiadott világhírű lapok, mint a Times, a Sun és más újságjainak portáljai fizetőssé válnak. A The Guardian beszámolója szerint Murdoch úgy fogalmazott, hogy az eddig ismert Internetezés korszaka véget ért, utalva a “minden ingyen van az Interneten” jelenség megváltozására. Több nemzetközi publicista is felvetette, hogy Murdoch vagy tud valamit, és új üzleti modellt készül kidolgozni, vagy megőrült, mivel már több lap, köztük a New York Times is belebukott ilyen próbálkozásaiba. Vannak ugyanakkor hosszú ideje remekül működő ellenpéldák is (különösen az üzleti világban), ahol az online előfizetés teljesen elfogadott és jól működő dolog.

„Az internet jelenlegi napjai hamarosan véget érnek” – Rupert Murdoch

Bár fokozatosan álltak át az Internetes tartalom szolgáltatók a részben vagy egészben fizetős szolgáltatásokra, eddig jellemzően a legtöbb hír oldal anyagai ingyen hozzáférhetők voltak. Az évek óta jelentősen változó példányszámok azonban elgondolkodásra kényszerítik a nyomtatott lapok kiadóit, hiszen az apparátust üzemeltetni kell, a munkatársaknak fizetni kell, a szerkesztsőégeket fenn kell tartani. A nyomtatott lapok Internetre átvonulásával ugyan megspórolható a nem kis mértékű nyomdaköltség, a kiadásokat azonban ez nem redukálja nullára, így új modellre van szükség. Kérdés, hogy milyen piaci modell lesz majd működőképes az Internet korszakban.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!