‘galéria kényszer’ címkével ellátott bejegyzések

Galéria kényszer, vagy csak igénytelenség?

2011. május 27. péntek
TotalCar galeriaFerde photoBendeTibor Galéria kényszer, vagy csak igénytelenség?

Fotó: Bende Tibor/TotalCar

Vajon mi értelme ferdén fotózni az előttünk álló fotósok hátát, és ezt még egy galériába is feltenni?
Korábban már megemlékeztem az online sajtóra egyébként elég jellemzőnek tűnő galéria kényszerről, és annak néha érthetetlen velejáróiról, de most valami újba botlottam. Vagy nem is annyira új?

“A kevesebb néha több.” – mondás

A TotalCar galériáit általában eddig sem értettem. Különösen, mikor még arra se veszik a fáradtságot, hogy beforgassák a képeket, hogy a fotóalanyok ne a falon álljanak – bár a falramászás elég kifejező “költői kép”. Tudom, autós képekből akármennyit képesek az érdeklődők végigkattintgatni, még akkor is, ha esztétikailag és fotográfiailag ezer sebből véreznek. De tényleg kell 80-90-120 képet feltölteni valamiről egy weboldal galériájába? Kíváncsi lennék, hogy az ő statisztikáik mennyiben igazolják, hogy erre van igény – a fotóson kívül bárki másban.

TotalCar galeria forgatas Galéria kényszer, vagy csak igénytelenség?

Már ők is a falra másznak...

Én is dolgoztam online lapnál, ahol a fotósok örömmel fogadták, remélték, sőt elvárták, hogy minél több képük megjelenjen, még akkor is, ha csak ún. egy képes eseményre küldték is őket. Persze őket is meg lehet valahol érteni. De az általam ismert statisztikák szerint az emberek legfeljebb 8-10 képet kattintgatnak végig egy hagyományos webgalériában (mint amilyen az Index, Origo, Stop.hu, NOL, stb jellemző megoldása).
A nagyképes galériák kicsit máshogy működnek, nagyobb méretben még az esetleg gyengébb képek is jobban érvényesülnek, így talán több képet is megnéznek az emberek. Nem csoda, hogy olykor a HVG Nagyítása és a Hírszerző Reflektora (lényegében ugyanarról beszélünk csak más néven és címen) néha tovább lép ezen a kereten, akárcsak a koncepció eredeti forrása, az Alan Taylor által megalkotott Boston BigPicture és a szintén általa továbbfejlesztett Atlantic In Focus pedig egyenesen a 30-50 képes galériákkal operál. Viszont ezek mind alaposan válogatott, minőségi fotókból készülő válogatások, ahol fel sem vetődik az a gagyizás (bocsánat, nem találok jobb szót), amit pl a TotalCar művel.

Galéria kényszer

2009. december 18. péntek

“A kevesebb néha több.” – mondás

Playboy NanasiPal Velvet foto Szecsi IstvanG Galéria kényszer

Fotó: Szécsi István - Velvet

Az Internet egyik legnagyobb előnye az a szinte korlátan tér, amit biztosítani tud a tartalom terjesztéséhez. Míg egy nyomtatott lapban az oldalszám és a laptükör felülete szigorú korlátokat szab mind a szöveg, mind a fotók terjedelmének, addig az online sajtó számára a hely rugalmasan kezelhető, és csak az ésszerűség – vagy a lustaság – szabhat határt az anyagok hosszának (bár ideális esetben sokkal inkább az előbbinek kellene, mint az utóbbinak). Bár a hely szűke nem akadályozza meg a szerzőket, hogy  Tolsztojt idéző terjedelmű értekezéseket alkossanak, praktikusan mégis a rövidebb írásokra törekszenek, de azért a szerkesztőkkel együtt örülnek, hogy ők nem kényszerülnek rá, hogy extra töltelék mondantokat szőjenek a mondatokba, hogy meglegyen a karakter szám, és még ennél is jobban, hogy nem kell kihúzni a legfrappánsabb szófordulataikat, csak mert nincs még két mondatnyi hely abban a hasábban.

Hasonlóan kedvez – elvben – a világháló a fotósoknak is, hiszen a napilapokban távolról sem tartozik minden anyaghoz kép, és gyakran megesik, hogy a fotóriportert ugyan kiküldik az eseményre, ám lapzártára kiderül, hogy az a kép mégsem kerül nyomdába, mert az oldalban már nincs hely képnek. Az Interneten ilyen sincs, hiszen minden hírben elfér a kép, sőt akár több kép, vagy egy galéria is. Így még azzal sem kell feltétlenül meghúzni az önmegtartóztató határt, hogy két egyformán jó kép közül választani kelljen, megjelenhet mind a kettő.

A világháló szabadsága azonban eltúlzottnak tűnik olykor. Helyből adódó kényszer nincs, és mégis gyakran születnek erőltetett cikkek, csak hogy kitöltsék a nem létező helytöbbletet. Gyorsan írnak valamit, csak hogy megjelenjen valami. És a képekkel sem feltétlenül jobb a helyzet. Egyre gyakrabbak a képgalériák, és egyre kevesebbnek tűnik azok értelme.
A publikálás puszta lehetőségének nem kellene esztelen publikálást gerjesztenie. Az eszközöket arra kéne használni, amire valók. Galériában például csak azt bemutatni, ami tényleg kellően izgalmas, színes, és érdekes hozzá, hogy egy tucat – vagy akár még több – kép jelenjen meg róla. Ráadáasul az sem ritka, hogy a megjelenő képek sem igazán kapcsolódnak egymáshoz. Ahelyett, hogy a kifejezetten ezt szolgáló fotóriport műfajának jegyében a képek összeállnának egy egésszé, csak egymástól független szóló képek sorozata. A másik, talán még ennél is szomorúbb megoldás, mikor egy nem túl változatos – mondhatni egyhangú – képi világú eseményről jelennek meg indokolatlanul ismétlődő képkockák.

Tökéletes (negatív) példának tartom képek / gaéria szempontból erre a Velveten nemrég megjelent – egyébként egész érdekes – Nánási Pál interjút. Került a szövegbe három kép, amik elég jól fellazítják, és tagolják a szöveget, csak a galériát nem értem. Egy átlagos interjúról minek feltenni egy tucat képet, amin ugyanaz a figura beszél? Nem a képek minőségével van baj, az értelmét nem látom. (Pláne hogy egy 2009 végén megjelenő galériában miért van 2009 januári dátum? Akkor készültek a képek? Akkor pláne miért kell archív galéria? De ez már csak szőrszál hasogatás.) Annál is inkább nagy kérdőjel ez az átgondolatlan galéria számomra, mert Nánási egy érdekes szakmát űz. Történetesen éppen fotózik, nem is akármit és akárhol. Jelesül a Playboynál, ami az egyik legnagyobb presztizsű férfi magazin. Mindezek mellé pont erről a munkájáról beszél az interjúban – a pókerezés és egyéb celeb dolgok felületes említése mellett. Viszont ha már galéria, akkor nagyon is lenne létjogosultsága egy olyan fotó sorozatnak, amiben látjuk, ahogyan dolgozik. Hogyan instruálja a modelleket, hogyan világítja be az interjúban emlegetett autót, vagy legalább, ahogy állítgatja a gépét és a fénymérőjét? Azonban lámpák, ernyők, fényképezőgépek és fénymérők, vagy inkább formás autók, és még formásabb pucér női testek helyett csak egy nem túl szexi diktafon lóg be az egyhangú sorozatot alkotó interjú képekbe.
Kár, hogy egy akt fotóssal sem sikerült látványos galériát összeállítani. Mit sikerül így a politikusokkal, meg a közgazdászokkal, vagy az unalmas celeb szakmát űző hírességekkel alkotni? Logikusan semmit, de sajnos láttam már olyat – nem az Index / Velvet súlycsoportban szerencsére – hogy egyetlen politikus beszédéről sikerült valahol publikálni egy galériát, amiben 30-50-150 szinte teljesen egyforma fényképen mutatták be a történteket. A kérdés csak az, hogy ennek így mi értelme van? Vagy ez már senkit sem érdekel, csak a nagy számok? Sok legyen és mindegy milyen?