Leonard Nimoy mesél fotós munkájáról

filmes karrierje mellett mintegy hetven évet fotózott

Rajongók gyászolják Leonard NimoytVirágok, köszönő üzenetek és egy fénykép hever Leonard Nimoy hollywoodi csillaga mellett a kaliforniai Los Angelesben, 2015. Február February 27-én.Fotó: Kevork Djansezian/Reuters

Rajongók gyászolják Leonard Nimoyt
Virágok, köszönő üzenetek és egy fénykép hever Leonard Nimoy hollywoodi csillaga mellett a kaliforniai Los Angelesben, 2015. Február 27-én.
Fotó: Kevork Djansezian/Reuters

A 2015. február 27-én 83 éves korában elhunyt Leonard Nimoyt szinte mindenki a Star Trek sorozatokban játszott Spock szerepéről ismeri. Azt viszont még a sci-fi sorozat legnagyobb rajongói sem mind tudták róla eddig, hogy a híres színész más művészeti ágak művelése mellett sokat és igen aktívan fotózott is.

A média működését ismerve és az egyre gyakoribb gyászhírek hatására mindig az jut ilyenkor elsőként eszembe, hogy ellenőrizzük, vajon nem csak egy újabb hoaxról, átverésről, vagy egy előkészített nekrológ véletlen megjelenéséről van szó most is. Sajnos ezúttal nem ez történt, Leonard Nimoy halálhírét megerősítették. A legenda tényleg eltávozott.

Fotó: Duffy Films

Leonard Nimoy a filmes kamera mögött
Fotó: Duffy Films

Nimoy és a filmipar
Az Origo film rovatának cikke elég részletesen foglalkozik filmes munkásságával, aligha lehet az IMDB-n is szereplő filmes életművéhez sok mindent hozzátenni – azon kívül persze, hogy a tévék csúnyán elhibázták a nevét, mivel Mr. Spockot alakította, nem Dr. Spockot.
Azt azért talán érdemes kihangsúlyozni, hogy nem csak Spockot alakította, bár szinte mindenki, így a kritikusok is ezzel a szereppel azonosították. Számos más filmben és sorozatban, sőt színpadon is játszott. Eleinte rendre azt írták róla, hogy hegyes fülek nélkül is jó. Mire a Három férfi és egy bébi című film és a könnyedebb negyedik Star Trek film rendezésével kitört a komoly epizódszereplő skatulyából, hirtelen beskatulyázták vígjáték rendezőnek, így már a drámai filmekért kellett küzdenie a közhiedelemmel.

Nimoy és az irodalom
A tévés és filmes világgal nem csak színészként és rendezőként foglalkozott. Előbb a sokak által félreértett Nem vagyok Spock, majd húsz évvel később az ennek félreértelmezése miatt kicsit magyarázkodó Én vagyok Spock című önéletrajzi ihletésű könyveiben íróként is sokat és nagyon érdekesen írt saját és más filmesek munkájáról is. Sokmindent felfedett abból, hogyan működnek a filmstúdiók és hogyan élték az életüket a színészek a ’70-80-as években. Persze a két könyv leginkább a Star Trek sorozatról és leghíresebb karakteréhez, Spockhoz fűződő furcsa, néha kissé skizofrén viszonyáról szól. Ezt nagyon érdekes, önmaga és Spock közti belső párbeszédek formájában tárja fel. Az alkotást és a befogadói élményt tökélyre fejleszti, hogy írása hangos könyvként saját előadásában is meghallgatható, szerintem nem csak rajongóknak érdekes, hanem mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel a filmipar.
Nimoy ugyanakkor nem csak a film szakmával foglalkozott könyveiben. Az irodalmat éppúgy gondolatai közvetítésére használta, mint a többi művészeti formát. Írt forgatókönyveket, novellákat és verseket is, sőt zenélt és énekelt is.

Leonard Nimoy fotózás közbenFotó: Seth Kaye

Leonard Nimoy fotózás közben
Fotó: Seth Kaye

Nimoy és a fotózás
Halála után egyre több helyen kezd megjelenni, hogy Nimoy a színészet, rendezés, írás, költészet és zene illetve megannyi más tevékenysége mellett aktívan fotózott is. A UCLA egyetemen fotográfia szakon végzett és egy időben azt is fontolgatta, hogy felhagy a filmezéssel és a fotót választja új szakmájának. Bár a pályaváltás végül elmaradt, a fotózás mellett kitartott és folyamatosan alkotott.

Érdemes megnézni a kébeiből készült galériákat:

Gyerekként vett először fényképezőgépet a kezébe és bár egyszerű Kodakkal kezdte a fényképezést, Seth Kaye fotóin egy középformátumú géppel látható. Sajnos Seth Kaye blogján csak nagyon szűkszavú beszámoló olvasható a fotózásról és Nimoy előadásáról is. A képek pedig nem találhatók már ott meg és nálam sajnos az R. Michelson Galéria weboldalán sem igazán jelennek meg Nimoy fotói (talán a nagy érdeklődés miatti terheléstől). A galéria Facebook oldalán viszont az alapító is megemlékezik néhány képpel a Nimoyhoz fűződő kapcsolatáról és a közös munkáról.

A Fekete-Fehér SorozatFotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

A Fekete-Fehér Sorozat
Fotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

Viszont ahogyan általában a sci-fiben sem maga a hiper-szuper technika a lényeg, úgy a fotográfusok zöménél, így Nimoynál sem a gép volt a meghatározó, hanem az érzések és a gondolatok. Ezeket igyekezett szerepei, írásai és a fényképei révén is feldedezni és megosztani a világgal. Mint ahogyan szerepeket is utasított el azért, mert nem talált benne kihívást, vagy nem érezte át az eljátszandó karakter motivációit, úgy a fotózásban is mindig az önkifejezést kereste.

Titkos Ének ProjektFotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

Titkos Ének Projekt
Fotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

Az ArtNet News cikke szerint képeit New Yorktól Los Angelesig számos galéria és múzeum gondozza és több fotóalbumot is kiadott. Némelyik kötetében az irodalom és a fotózás együtt szerepelt, verseit saját képeivel illusztrálta. Az alkotás mellett népszerű pártolója is volt a műveszeteknek. Több múzeumot és fiatal fotósok kiállításait is támogatta. A róla nyilatkozók kedves, morális, bölcs, lojális és végtelenül nagylelkű, sokat adakozó filantrópként írják le, aki “igazán szerette a művészeteket. Az összeset, de a színházat és a vizuális művészeteket különös szenvedéllyel és tudással követte”.
Első egyéni, múzeumi kiállítását Titkos ének (Secret Selves) címmel 2010-ben mutatták be a massachusettsi North Adamsben. 26 színes fotójából 11-et életnagyságban állítottak ki. Mivel már színészi pályája derekán eválaszthatatlanná vált Spock szerepétől, nagyon foglalkoztatta a rejtett személyiségek kérdése. Ó görög ihletésű projektjéhez a közeli Northampton lakói közül keresett önkéntes modelleket, akik hajlandóak voltak felfedni valós énjüket. Azt írják róla, hogy képes volt pillanatok alatt előcsalni a fotóalany egyéniségét. Az emberek minden tettetést elhagytak a jelenlétében és szinte azonnal közvetlen viszonyba kerültek vele. Találkozásai gyakran csak öt-tíz percig tartottak, de ezalatt is elképesztő mennyiségű dolgot megtudott alanyairól.

Egy alkalommal felajánlotta adományként, hogy kisorsolhatják, kit fotózzon le. Amikor kiderült a nyertes személye, nagyon megörült: “Ohh, Istenem, tudom, hogy ő kicsoda! Nagyon régi Spock rajongó, harminc éve küld nekem leveleket. Nem hiszem el, hogy most végre találkozhatok vele!”

Full Body ProjectFotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

A Teljes Test Projekt
Fotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

A teljes test (Full Body) projektjéhez over plus size meztelen nőket fotózott és a minden testben rejtőző szépséget dolgozta fel. Sokan csodálkozva kérdezték, hogy hol találta ezt a modellt. A MassLive-nak adott egyik interjújában azt mesélte erről, hogy egyik kiállításán megkérdezte egy túlsúlyos nő, hogy nem akar-e róla, fényképeket készíteni, merthogy az ő teste egészen máshogy néz ki, mint a fotós által alkalmazott vékony nők. Eleinte némi aggodalommal mondott igent a felkérésre, mert ilyesmit még sosem csniált. Aztán nagyon megszerette ezt a témát, amire egy komplett projektet épített fel később.
Mint a színész-fotós mondja, az amerikaiak a soványság megszállottjai és elutasítják a túlsúlyt, amire hatalmas üzlet épül. “Egy teljes iparág épül az országban arra, hogy olyan termékeket adjunk el a nőknek, amik egy bizonyos külsőt ad nekik. Ruhákat, fogyókúrákat, tablettákat és sebészi beavatkozásokat, amiktől ‘megfelelően néznek majd ki’ […] A mi kultúránkban a nőknek gratulálnak, ha fogynak. Ez az egyik legnagyobb bók, amit egy nőnek lehet mondani: ‘Oh, te fogytál'”. Szerinte Amerika változni fog, de csak lassan. Nimoy pozitívan említi, hogy szerinte Európában ez kevésbé jellemző és példaként említi, hogy a spanyol divatbemutatókon kifejezetten tiltják a nagyon vékony modellek alkalmazását és, hogy Olaszországban és Angliában is kezdeményeztek hasonlót. A képekkel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy kíváncsi volt a közönség fogadtatására, de sosem aggódott miatta.

Leonard Nimoy önarcképeFotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

Leonard Nimoy önarcképe
Fotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

Az MIT egyetemi lapjának adott interjújában sok érdekes gondolatot megoszt fotós munkásságáról is:

“A filmezés két féle módon hatott a fotográfiai munkámra: érzelmileg és technikailag. Az érzelmi hatása, hogy a képeken valami drámait keresek, valami olyat, ami megérinti az embert. A technikai része leginkább a kompozícióval és a keretezéssel kapcsolatos – világos és sötét, fény és árnyék.

[…]

A fotó egy pillanatot örökít meg, míg a film bizonyos idő alatt mesél el egy történetet. Ezért aztán a fotót teljes egészében egy pillanat alatt kell elkészíteni. Szinte olyan, mint egy képregény, mondjuk a New Yorkerben, ahol rápillantasz, elolvasod a szöveget és bumm! Már meg is értetted. Remélhetőleg ugyanígy teszel egy fotóval is. Egy filmnél leülsz megnézni, hogyan bontakozik ki egy történet. Egészen más a két dolog.

[…]

Úgy értem, az rendben van, hogy valaki hosszasan nézeget egy képet és újabb gondolatokat keres benne, de a legelemibb szinten … képesnek kell lenned megragad valami olyat, ami azonnal megszólitja a közönséget.

[…]

Legjobban a tematikus munka érdekelt az utóbbi, mondjuk húsz évben. Ilyen, vagy olyan formában immár, huhh, hetven eve fotózok. Nyolcvanhárom éves vagyok és nagyjábol tíz évesen kezdtem. Szóval ez egy hosszú, hosszú út, de a tematikus megközelítést csak az elmúlt mintegy húszévben alkalmaztam. Már nem hurcolok magammal fényképezőgépeket. Korábban szoktam. Évekig fényképezőgépekkel mentem mindenhova. Lefotóztam mindent, amit érdekesnek találtam. Az elmúlt húsz évben már csak arra használtam a fényképezőgépet, hogy azokat a témákat felfedezzem, amik előtte megmutatták magukat. Aztán veszem csak elő a fényképezőgépet, hogy azt a gondolatot felfedezzem.

[…]

ShekhinaFotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

Shekhina
Fotó: Leonard Nimoy/R. Michelson Galleries

[Az ötletek] bárhonnan jöhetnek. A Shekhina projekt, egy női istenség köré épül, a gyermekkori zsidó vallásos tapasztalataimból táplálkozik, amikről írtam is. Mikor a zsinagógában először hallottam arról, hogy létezik egy erő, ami áldást hoz, ez egy női jelenség volt, amit elhatároztam, hogy felfedezek a fotográfia eszközével.
A titkos ének (Secret Selves) egy ókori görög Arisztofanész történetből származik. Ez arról szól, hogy az emberi szorongás abból ered, hogy az ősidőkben Zeusz egy hatalmas karddal ketté választotta az embereket. Azóta is keressük a lehetőségét, hogy újra egyesülhessünk titkos énünkkel, amitől elválasztottak minket. Innen ered a projekt. De mind más forrásból ered.

[…]

Sokat segít, ha valaki ismeri a mesterséget. Megismerni a fényképezőgépet. Elsajátítani, hogy a fényképezőgép mire képes és hogyan lehet sikeresen használni. Hasznos lehet olyan gyakorlatokat végezni, amikkel megfejted, hogy mire képes a fényképezőgép, amire a szemed nem. Így olyan eszközzé válik, ami elvégzi, amit szeretnél. De amikor megismerted a használatát, akkor a legfontosabb eldönteni, hogy miért akarsz fényképeket készíteni és miről akarsz fényképeket készíteni. Itt kel életre a tematikus megközelítés.
Elmesélek egy történetet. 1971 körül, mikor befejeztem az öt éves intenzív tévészereplésemet – Star Trek és Mission Impossible – elhatároztam, hogy komolyabb fotográfiai tanulmányokat folytatok. Arra is gondoltam, hogy pályát váltok majd. A UCLA-re jártam és egy Robert Heinecken nevű férfitól tanultam. Ő volt a UCLA fotográfia tanszékének vezetője akkoriban. Robert Heinecken komoly mértékben próbálta a fotográfia határait kitolni, hogy a fényképezést művészeti ágként használják, ne csak egy rögzítési folyamatként. Ő mesélte eat a történetet, hogy illusztrálja, menynire erős érzelmek fűzték a tematikus fotózáshoz. Azt mondta, ha sétálsz az utcán a fényképezőgéppel a kezedben, befűzve és fotózásra készen. Meglátsz egy embert zuhanni egy magas épületből. Mindegy, hogy kiesett, vagy kiugrott … Az az ember zuhan a térben … De te nem fényképezed le, csak akkor, ha a téma, amin épp dolgozol, valamilyen kapcsolatban áll az emberi alak és a tér kapcsolatával. Ha csak azért fényképezed le, mert épp ez történik, akkor az fotózsurnalizmus, nem fotóművészet.

[…]

Ez egy elég erős kijelentés. Egyrészről viccesnek találtam, de másrésrzől viszont megvilágosodtam. Kezdtem megérteni, hogy legalábbis számára és igazából nekem is fontos volt megérteni, hogy mi az, amit épp meg akarsz örökíteni a fényképezőgéppel. Hogy mire akarod használni ezt az eszközt. Nekem ez segített belevágni a keresésbe és a tematikus fotózásra koncentrálni.

[…]

Én nagyon hiszek abban, amit időről-időre hallunk olyan emberektől, mint Joseph Campbell, hogy “találd meg a boldogságod”. Találd meg, hogy mi érint meg téged a legjobban. Küzdj érte, tanulj róla, fedezd fel, fejlődj benne. Élj vele és tápláld. Találd meg a saját utad és fejtsd ki a saját hozzájárulásod. Keresd meg a módját, hogy hozzájárulj ehhez a társadalomhoz, mert szükség van a következő generáció közreműködésére is. A bolygónk és a társadalmunk rászorul. Én úgy látom, hogy ez szükséghelyzet. Pár éve beszéltem a Boston Egyetem tanévnyitóján és azt mondtam, hogy adjátok a legjobbat, amit tudtok, mert szükségünk van rá. Sóvárgunk érte, amit adni tudtok. Fontos, hogy arra koncentráljatok, amivel ti hozzá tudtok járulni. A többi alakul majd magától – remélhetőleg. A legfontosabb, hogy megtaláljátok a módját, hogy ti is hozzájáruljatok.”

Kapcsolódó írások és galériák:

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék