Miniatűr Capa emlékérem

halványan csillog a sajtótájékoztató sötétjében

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A héten bemutatták a Robert Capa születésének századik évfordulójára kiadott emlékbélyeget és emlékérmet. A nagy bejelentésre a Nemzeti Múzeum éppen futó Robert Capa a játékos címá kiállításán került sor.
Kár, hogy a nagy sajtóbejelentésre nem fordítottak olyan hozzáértő, aprólékos műgondot, mint amilyen jól maga a kiállítás sikerült.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Egy kiállításnak nem válik hátrányára, ha csak a néznivalót, vagyis a falakon kiállíott képeket világítják meg. Ha viszont egy ilyen kiállítótérben rendeznek egyéb eseményt is, akkor érdemes lenne némi fényt csiholni az eseményre is, mert elég furcsán néznek ki a sötétben ácsorgó szónokok, a sötétben átadott ajándékok.

Igen, a fotózás egy szakma és felkészülten sok hátrány lefaragható, de hozott anyagból dolgozunk, főleg riportnál. Persze a színházakkal, koncertekkel és sporteseményekkel ellentétben itt lehetne vakuzni és ezzel javítani az eredményen. Csak akkor meg becsillannak a képeket borító üvegfelületek, eltűnik a projektorral kivetített kép, a vakuikkal egymás mellett villogó fotósok pedig egymás képét teszik tönkre a bevillanó fényekkel. Ezek miatt is érdemes volna az ilyen apróságokra a szervezőnek gondolnia.
De talán főleg azért, mert szemben a fotósokkal és operatőrökkel, a meghívott vendégekben nem biztos, hogy tudatosul, miért is olyan sötétek az eseményről szerzett benyomásaik. De egészen más összképet kelt, ha a szónok nem a sötét terem közepén áll, hanem be van világítva.
Én mondjuk a mikrofon mögött álló embereket és a protokoll sötétben zajló többi részét nem fotóztam. Csak pár képet készítettem elrettentő példának.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Miután végeztek a beszédekkel és a díszvendégeknek átadtak néhány ajándékot, egy érmet és egy ív bélyeget elhelyeztek a kiállítás egyik vitrinében. Ez már valamivel fotózhatóbb volt, mivel a vitrin legalább valamennyire meg volt világítva. Aztán néhány élelmesebb fotóssal szereztünk az egyik díszvendégtől egy érmet, hogy keressünk valami megvilágított helyet, ahol le tudjuk fotózni magunknak. Ezúton is köszönet Al-Ghaoui Hesnának a segítségért és a bizalomért. Mivel az éremmel rögtön elrohantunk három teremmel odébb és ott hosszú percekig szórakoztunk, hogy valami használható képet hozzunk össze az éremről, már azt tippelgettük, hogy Hesna vajon le is mondott-e már az éremről. De később megnyugtatott minket, hogy bízott benne, hogy visszaadjuk neki és így is tettünk – legalább mi kollégák javítsunk egy kicsit az egymás iránti bizalmi statisztikán.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Al-Ghaoui Hesna és az ajándék emlékérem
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Aztán Hesnával együtt meghallgattam a kiállítás kurátorának tárlatvezetését, ami szintén nagyon érdekes volt, akárcsak maga a kiállítás. Mondjuk az jogos kérdésként vetődött fel a kollégákban, hogy a miért pont Hesna volt a díszvendég. Kedves nő és biztos jó tévés is, aki kétség kívül járt már háborús övezetben is. De a világhírű fotóriporter Robert Capa kapcsán talán ildomosabb lett volna fotósok közül meghívni egyet, vagy akár többet is, hiszen ismerünk néhányat, akik megjártak már egy pár háborút és képeik a világsajtóban is megjelentek róla.
Mondjuk a World Press Photo nyertes Gárdi Balázs most épp talán nem tudott volna eljönni, mert bár előfordul időről-időre Magyarországon, honlapja szerint jelenleg épp Oaklandben tartózkodik. De azért ott lett volna még Balogh László, Szandelszky Béla, Kisbenedek Attila, Sopronyi Gyula, és még egy pár másik magyar fotós is akadt volna, akik tudtak volna a háború fotózásáról is mesélni, nem csak a háborús tévé tudósításokról.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Az emlékérem egyébként szép, bár inkább icike-picike. Mivel már nincs forgalomban egy forintos, így nehéz vele összehasonlítani a méretét, de szerintem kisebb valamivel. Akinek sikerül nagyító alatt megnéznie, az egy fényképezőgéppel eltakart arcú rohamsisakos alakot lát rajta, mellette a Robert Capa feliratot.
Ellenben a parányi érme ötezer forintot ér és valamivel kevesebb, mint tizenkét ezerbe kerül. A kiállításon és a postaboltokban is megvásárolható. Az emlékbélyeg jóval elérhetőbb, annak csak 310 forint darabja és több is készült belőle. A bélyegen Capa egyik fotója látható, a hozzá tartozó borítékon pedig egy másik fotója a lebombázott Budapestről.

Karácsonyi ajándéknak viszont mindkettő remek lehet és a kiállítást is érdemes megnézni!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék