Emlékezzünk a haditudósító áldozatokra

ne feledjük a történeteiket

Minden riporter emlékére akiket meggyilkoltak, vagy megsebesítettek a hírek igaz oldalát bemutató munkájuk során.
Fotó: Patrick Baz/AFP

Ezzel a felhívással jelent meg a napokban ez a kép az Interneten. Akárcsak a háborúk fotózása, az üzenet is fontos, de jó lenne munkájuk eredményét is tényleg tiszteletben tartani. A kép mögött pedig egy sokkal érdekesebb a történet rejlik, mint elsőre gondolnánk.

Kit érdekel, kire emlékezünk?
Ahogy az sajnos lenni szokott a közösségi médiában, persze a kép megint forrásmegjelölés nélkül került az Internetre, ami igen ironikussá teszi a megfogalmazott üzenetet is. Hiszen a megosztott üzenet felhívás, hogy tiszteljük az életüket kockáztató fotósokat – akik a képet megosztották viszont annyira sem törődtek vele, hogy odaírják, a képet ki készítette (saját változatomon ezt pótoltam a magyarításkor).
A kép sokakat megfogott, és az üzenettel sokan egyetértenek, így örömmel osztják meg. Egy kommentelő viszont azt is hozzá fűzte: “Láttam egy filmet egy haditudósítóról, de már nem emlékszem a film címére, sem a rendezőre vagy a szereplőkre”. Ezen azért gondolkozzunk el, mert nagyon is témába vág!

Pedig ennek a képnek utánanézni nem lett volna olyan nagy munka. Nekem se tartott sokkal tovább, mint másoknak beírni együttérző, vagy éppen kételkedő véleményüket. Sokan ugyanis annak adtak hangot kommentjükben, hogy a kép hitelességének sokat árt, hogy valaki a nappalijában készítette, és hogy nem is igazi vér van rajta. Nos ők elég nagyot tévedtek.

Történet a kép mögött
A fotó eredeti képaláírásából, és az akkoriban megjelent cikkekből (CNN, FoxNews, Novinite, CPJ) kiderül, hogy az iraki és amerikai csapatok közti összecsapások során 2003. április 8-án találat érte a bagdadi Palestine Hotel tizenötödik emeletét. A szálló jó formán a teljes nemzetközi média főhadiszállása volt akkoriban. Nem csak a híradásokban szerepelt rendszeresen, hiszen a város fölé magasló épület környékén forgatott minden stáb, de hivatalos sajtótájékoztatóknak is rendszeres helyszíne volt.
A találat pont a Reuters irodájaként használt lakosztálynál érte az épületet. A robbanásban öten megsérültek, köztük az ügynökség három munkatársa (Paul Pasquale technikus és Faleh Kheiber fotóriporter) és Samia Nakhoul is a Reuters iroda libanoni vezetője. Az erkélyen forgató operatőrük, az ukrán Taras Protsyuk rögtön életét vesztette a találat során. A spanyol Telecinco operatőre, Jose Couso egy emelettel lejjebb sérült meg a találattól, és a kórházban halt bele sérüléseibe.
Az ukrán tévés haláláról egy perces néma gyásszal emlékezett meg hazájának parlamentje, és temetésén több százan kísérték el utolsó útjára, a gyászolók közt politikusokkal és közszereplőkkel. Halálának ötödik évfordulójáról az őt alkalmazó hírügynökség blogja is megemlékezett.

A CPJ cikkében a fotó készítője, Patrick Baz is megszólal. Elmeséli, hogy fel sem fogta, hogy az ő szállodájukat érte találat. Csak azt látta, hogy a parkolóban felfelé néznek, majd futkározni kezdenek az emberek. Először azt hitte, hogy egy szomszéd épületet találtak el. Mikor meghallotta saját emeletén a kiáltozást és sírást, elrohant egy elsősegély csomagért, hogy segítsen, akin lehet. A sérültek mentéséről a YouTube-on látható egy felvétel ezen elég szemléletes a helyzet “hangulata”, és még a képen szereplő fényképezőgép is látszik rajta.

Ellentmondások és gyanú
A Wikipédián mind Protsyuk, mind az eset szócikke alatt viszonylag részletes leírás olvasható a hotelnél történtekről, sőt arról is, hogy aznap Bagdadban két másik helyen is amerikai támadás érte újságírók munkahelyét. Az Arbams tank állítólag “önvédelemből tüzelt” az épületre, mert “jelentős ellenséges támadást” észleltek onnan. Az épületben tartózkodó újságírók viszont semmilyen onnan induló támadást nem észleltek, csak hogy az amerikai tank tüzelt rájuk. A szintén az épületben működő arab televíziók az amerikai hadsereg szándékos támadásáról számoltak be.
A CPJ összefoglalója több nyilatkozatot és interjút sorravéve ellentmondásos részletekről számol be, illetve felvet egy sor kérdést, amiket az illetékes hatóságokhoz is eljuttattak, de kielégítő válasz nélkül maradtak. Az ügy kapcsán a tankhadosztály parancsnoka és a Pentagon szóvivője, Victoria Clarke is kifejezte részvétét az áldozatok családjainak, de mindketten kihangsúlyozzák, hogy “A háború veszélyes üzem, és aki háborús övezetbe megy, az nincs biztonságban.”

Öt évvel az esemény után egy korábbi katonai tolmács, Adrienne Kinne elmesélte, hogy találkozott titkos dokumentumokkal, amik szerint a szállodát az amerikai hadsereg katonai célpontnak tekintette. Beszámolója azt sugallja, hogy a hotel elleni támadás célja az volt, hogy azzal befolyásolják Irak amerikai megszállásáról szóló tudósításokat.
A történtek közel olyan tisztázatlan, mint sok éven keresztül volt egy két évvel ezután történt, szintén Reuters fotóst, Namir Noor-Eldeent ért támadás, aminek a videó felvételeit végül a WikiLeaks tette közzé.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék