Ma van Kevin Carter születésnapja

33 évesen menekült a halálba

kevin-carter

Kevin Carter

Talán Kevin Carter nevét nem mindenki ismeri. Képe a haldokló kislányról, és a rá leselkedő keselyűről viszont az afrikai éhezés szimbóluma lett. Akárcsak az újságírói etika egyik legfontosabb kérdése: segíteni vagy tudósítani?

Bolla Eszter blogbejegyzése hívta fel a figyelmem az évfordulóra, de Kevin Carterrel Hernádi Levente, és megannyi más blog is foglalkozik. Én is foglalkoztam vele máskor is. Ellentmondásos személyiség, élete különleges volt, életműve komoly és hogy pontosan miért dobta el az életét, máig tisztázatlan. Valószínűleg pont ezért kering róla annyi tévképzet.
Nem csoda, hogy fotója nem csak a sajtó/fotó történelem részévé vált, hanem iskolában oktatott tananyaggá is. Felveti az örök kérdést, hogy lehet-e valaki puszta szemlélője, krónikása borzalmas eseményeknek, maradhat-e kívülálló a fotós?

Kevin Carter 1960. szeptember 13-án született a dél-afrikai Johannesburgban. Fotóriporterként szép karriert futott be. Pályafutásának legismertebb része a Bang Bang Klub néven emlegetett alkotócsoporthoz köthető, melyről könyv, és nemrég film is készült a csoport két még élő tagjának közreműködésével.

Sudan-StarvingChildVulture-photoKevinCarter

Kevin Carter Pulitzer-díjas képe

Az éhező szudáni lány
Carter 1993. márciusában a Bang Bang Klub másik tagjával, Joao Silvával ment Szudánba, hogy a háborúról és az éhínségről tudósítsanak. Ekkor talált az éhező lányra, aki összeesett egy segélyközpont közelében, mikor egy keselyű szállt le mellé. Carter később azt mondta, hogy 20 percig várt rá, hogy a keselyű széttárja szárnyait. Végül elkergette a madarat, a lány pedig biztonságban volt, mikor otthagyta.

A keselyű
1993. március 26-án jelent meg a New York Times hasábjain a lányt és a madarat ábrázoló kép, majd később az Afrikát sujtó éhínség szimbólumaként az egész világot bejárta, Carternek Pulitzer-díjat szerezve. Viharos fogadtatására reagálva szokatlan módon a NY Times közzétett egy szerkesztői megjegyzést: “Mr. Cartertől megtudtuk, hogy a lány folytatta útját a segély állomásra, ő pedig elzavarta a keselyűt.”

Cartert több támadás érte, amiért nem segített a lányon. A floridai St Petersburg Times azt írta “A férfi, aki a fényképezőgépét állítgatja, hogy a legjobb képet készíthesse a másik szenvedéséről, ugyanolyan ragadozó, egy másik keselyű.”

KevinCarter-photoKenOsterbroek

Kevin Carter munka közben
Fotó: Ken Osterbroek

A szemtanú
Joao Silva máshogy emlékszik a történtekre: az őket is szállító ENSZ repülő személyzete mindössze fél órát adott a két fotósnak, mert ennyi idő kell nekik az élelmiszer adományokat kiosztani. Míg Silva elment gerilla harcosokat keresni, Carter a repülő közelében maradt, és az éhező gyerekeket fényképezte. Silva elbeszélése szerint társát megrázta a látvány, mert ez volt az első alkalom, hogy éhezőket fotóz, így elég sok képet készített. Ő maga is fotózta a gyerekeket, de ezek a képei sosem jelentek meg.

Silva elmondása szerint a környék asszonyai előjöttek fa kunyhóikból, mikor a gép megérkezett, hogy átvegyék az élelmiszereket az ENSZ csapatoktól. Erre az időre hagyták magukra látóhatáron belül a gyerekeiket, és ugyanez történt a képen szereplő lánnyal is, mikor a keselyű leszállt mögé. Carter óvatosan ment a közelükbebe, hogy összekomponálhassa kettőjüket és nehogy elijesssze a madarat. Úgy tíz méterről elkészítette képeit, majd a madár elrepült.

Kevin Carter halála
Carter halálhírét két nappal később, 1994. július 29-én hozta le a New York Times. Halálát szén-monoxid mérgezés okozta, kocsijában búcsúleveleket találtak, életének harmincharmadik évében önkezével vetett véget. Egy hat éves kislány, és két lánytestvér maradt utána. Apja szerint “Kevin mindig magával cipelte a munkája borzalmait”, amik sosem hagyták nyugodni.
A szudáni út előtt, és után is rengeteg borzalmat látott, és fényképezett. Az apartheid rendszer bukása idején zajló dél-afrikai törzsi háborúkban élve felkoncoltak, elégettek embereket a portyázó csapatok. Magánélete sem volt nyugodt, életkörülményei is rendezetlenek voltak, nem sokkal öngyilkossága előtt veszítette el egy összecsapásban barátját Ken Osterbroeket.

Búcsú levelében ezt írja: “Levert vagyok… nincs telefonom… nincs pénzem lakbérre… nincs pénzem gyerektartásra… nincs pénzem a hitelekre… pénz!!! Kísértenek a gyilkosságok képei, düh és fájdalom … szenvedő és sérült gyerekek, lövöldöző őrültek, néha a rendőrség, gyilkosok … megyek, hogy találkozzak Kennel, ha elég szerencsés vagyok.”

Források és felületesség
Pár éve még kör e-mailként keringett, de a blogoszférán is nyomot hagyott Kevin Carter története. Egy félinformációkból összerakott, forrásnélküli hoax képében a mai napig fellelhető.

Azt javaslom, inkább a történet forrásainak próbájon mindenki utána nézni, akit érdekel. Olvassátok el a hiteles forrásokat, nézzétek meg a Bang Bang Klubról készült filmet, vagy a Kevin Carter haláláról készült dokumentumfilmet.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék