Sosem látott helyeken – ahova tilos a belépés

Tilos-a-belepes-Kulisszak-titkok-riportok_Kordos-Szabolcs_Kecskemeti-David

Tilos a belépés!

Újságíróként, fotóriporterként sok helyre eljut az ember, ahova az átlag halandó nem igen. És ha már ott van, igyekszik megörökíteni, és megosztani másokkal is, hiszen ez a dolga. Így tett a Kecskeméti Dávid és Kordos Szabolcs is, közösen jegyzett riportkötetükben.

Itt most az egyszer így írom kettőjüket, ABC sorrendben. Máshol úgyis pont fordítva szerepelnek. Szereposztásuk egyértelmű: Kordos Szabolcs újságíróként alkotta a könyv döntő többségét adó történetek szövegét, míg a , a könyv lapjain munkásságával 20/200 arányban alulreprezentált Kecskeméti Dávid barátom fotóriporterként kísérte el, hogy megörökítse a ritkán látott helyeket, és személyeket, meg olykor kollégáját, sőt néha még saját magát is a ritka helyzetekben. Hogy miért nevezem alulreprezentáltnak? Kevésnek és kicsinek érzem a képeket. Lehetne több, lehetne nagyobb, de legalább a Blikk cikke említhetné Dávidot is kollégaként, ha már évekig a lapnál dolgozott, és ha már a mai napig rendszeresen közlik képeit….többek közt ebből a könyvből is, hétfő óta naponta megjelenő szemelvényeik illusztrációjaként (persze a fotós neve nélkül, miért is írnák ki? – igaz másét se nagyon). De a szerzőpáros azt igéri, hogy lesz folytatás. Talán több és nagyobb képekkel…

Kordos-Szabolcs-Miniszterelnoki-dolgozoszoba-Tilos-a-belepes-_KED0458_p1-foto-Kecskemeti-David

Kordos Szabolcs a miniszterelnöki székben
Fotó: Kecskeméti Dávid

Ismerősök, kollégák is rendre elkérik tőlem, ha meglátják nálam, hosszabb-rövidebb időre beleolvasnak. Van, aki egyszerűen lelkesedik érte, és alig várja, hogy a végére érjen. Van, aki csak beleolvas, és kicsit furcsának tartja. Tényleg kicsit furcsa. Kicsit magamutogatás szerű, ahogyan Kordos Szabolcs újságíró bemutatja milyen helyekre nem tehetjük be a lábunkat, és szinte halljuk a sorok közül: bibibí én itt vagyok, most mesélek róla. Pláne, mikor a Tilos a belépés könyv honlapján a miniszterelnöki dolgozószobában vigyorog a kormányfő karosszékében ülve. De lehet, hogy nem is a szerző magamutogatása zavaró, hanem saját természetes irígységünk? Milyen érdekes, milyen jó ötlet, miét nem nekem jutott eszembe, miért nem én vagyok ott?

Mivel egy fotóriporter barátom, kollégám közreműködésével készült – ráadásul sajtó fotókat is tartalmazó – riportkönyvről van szó, szerintem egyértelmű, hogy mit keres a blogomon. De akinek ez nem lenne elég, a könyv nem csak a sajtó általános témáit képező hírességeket, híres helyeket, és fontos létesítményeket utatja be, hanem magát a sajtót és a fotózás világát is igyekszik kicsit közelebb hozni. Külön-külön fejezetet szentelve a témának, előbb a Blikk szerkesztőségét, és annak munkáját, majd a Playboy egy erotikus fotózását, a záró fejeztben pedig az RTL Klub illúzió gyárát mutatja be, hiszen ide sem jut el mindenki egy hétköznapi BKV bérlettel, ahogyan a metró megállókból nyíló földalatti alagúthálózatba sem, és ahogy Ferihegy várótermeken túli kiszolgáló intézményeibe sem elég az útlevél és a beszálló kártya.

A Tilos a belépés olyan különleges helyekre kalauzolja el az olvasót, ahova tényleg nem sokan jutnak el, és igyekszik olyan történeteket mesélni ezekről a helyekről, amiket talán még nem hallottunk eddig. Mikor először találkoztam a könyvvel, úgy gondoltam, olyan őrült sok újdonságot nem fog mondani. A benne szereplő különleges helyek nagy részén már jártam, én is dolgoztam ott. És mégis sikerült újdonságokat megtudnom, olyan módon tálalva mindezt, hogy élvezettel olvasom….most, hogy végre visszaszereztem valakitől, akinek kölcsönadtam.

Ha már az alkotópáros feltárja a könyvben egy olajfinomító titkait is, hát nem csak könyvesboltokban kapható, hanem benzinkutaknál is. Régi jó szokásomhoz híven én csak az Anima könyvesbolt-hálózatot említem meg, mert náluk kultúra utalványra is lehet könyvet venni!

Helyek és fejezetek:

  1. Ferihegy, ahogyan még nem látta – A repülőtér elzárt részein
  2. A 205-ös szoba – Madonna, Sophia Loren és Bill Clinton ágyában
  3. Körletbe zárt életek – A Sátoraljaújhelyi börtön mindennapjai
  4. Kiemelt övezet – Olajfinomító Százhalombattán: köldökzsinóron táplálva
  5. A sötét oldal – Kulisszák mögött a Madách Színházban
  6. A mélység titkai – Kalandozások a budapesti metró rendszerben
  7. Bulvárvilág – Bemutatkozik a Blikk szerkesztősége
  8. Szigorúan bizalmas – A hatalom középpontja, a miniszterelnöki dolgozószoba
  9. Kés alatt – A plasztikai sebész műtőjében
  10. Rejtélyek a múltból – Kincsek a Szépművészeti Múzeum raktáraiban
  11. Egy kis erotika Budán – Playboy fotózás a villában
  12. A lengőajtón túl – Az elnök szakácsának konyhájában
  13. Végzetes mámor – Pocsék másodpercek a kecskeméti barokamrában
  14. Illúziógyár – Híradó, Esti Showder és Heti hetes – egyenesen az RTL Klub stúdiójából

Cikkek a könyvről:

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék