Orális retus – a bulvár mindent elad

Oralis-retus-foto-by-Laszlo-Loren

Fotó: László Loren

Már korábban is elég provokatív címet adtam egy amúgy elég bulvár megközelítésű fényképezőgép tesztnek. Viszont alig valamivel késôbb valaki “letámadott” ezzel a képpel, hogy ha ilyeneket tennék ki, sokkal népszerűbb lenne a blogom. Mondjuk nem biztos, hogy ettől várom a mérhetetlen népszerűséget, de ez is egy újabb ok, hogy a bulvár jelenségekről írjak.

Persze nem mindegy a bulvár téma tálalása sem. Ez a kép is felvetett jópár féle cím ötletet, de nem mind volt népszerű a modellt ismerők körében (persze ez érthető is). De találkoztam már olyan helyzettel is, hogy megreklamálták egy bulvár lapnak, hogy miért az jelent meg, hogy mellbedobással nyert a szépségkirálynő, mikor a mosolyával nyert….nade ki olvasná el, ha ez lenne a cím. Egyszerűen nincs rá akkora érdeklődés, mint a mellbedobásra. Meg persze a katasztrófa, botrány, döbbenet, és a sokkoló mint népszerű kereső vagy hívószavak.

Bizony bulvárral ma szinte bármit el lehet adni. Legalábbis a statisztikák ezt mutatják, így lassan ki sem küldik az olyan sajtó meghívót, amiben nincs legalább 3-4 celeb neve. És a sajtó jellemzően nem is nagyon megy el anélkül, hogy valahol celebek lennének. (Persze az sem ismeri a bulvár sajtót, aki azt hiszi, hogy a celebek miatt majd a sajtótájékoztatójáról, rendezvényérôl, termékérôl fognak írni a lapok, és nem magáról a celebről. De a megfelelő körnek még ez is eladható.)

Ugyan van szakmabeli ismerősöm, aki állítja, hogy egyre többen vannak, akik unják a csapból is folyó celeb áradatot. A nézettségi, látogatottsági, olvasottsági és egyéb statisztikák mind azt mutatják, hogy bizony a bulvárra nagy igény és kereslet van. Még mindig nagyobb, mint amiből mindezek kimaradnak. Persze aki tudja, cáfolja csak, hogy ezek és persze a szexi idomok, szép lányok és pikáns / pajzán képzettársítások szinte bármit eladnak.

Milliók panaszkodnak például a Győzike show-ra, és gúnyolódnak a már megszűnt Maunika show-n. De még mindig rengetegen nézik és még mindig nagyobb a hatásuk, mint az állítólag tömeges fújjolóknak, így megéri csinálni. Lefogadom, hogy amint kimutatható lesz, hogy a magaskultúra, és a népzene eladhatóbb, mint a populáris bulvár témák, a Blikk is rögtön verseket, és irodalmi műveket fog közölni. De amíg egy kimutathatóan többen veszik le a polcról az újságosnál, ha Győzike vigyorog a címlapon, addig minden változatlan marad. Lehet fanyalogni, de attól nem változik semmi.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!