A Magyarországon első alkalommal megrendezett sonkaszeletelő verseny hálás fotótéma, ha valaki nem vegetáriánus. De hosszabb távon még akkor sem kellemes feladat válogatni a képeket. Mire végez az ember a képek válogatásával, szerkesztésével, addigra megéhezik. Arról nem is beszélve, hogy mit érezhet sonkaszeletelő versenyre érkezve az élő malac…
Ma valaki bekopogtatott a szobámba, és én reflexből kiszóltam neki, hogy jöjjön be. Majd rájöttem, hogy ez nem fog menni, így elhúztam az ajtóból a bőröndömet. Dupla ágyas szobát kaptam, ami elvben azt jelenti, hogy két főre szánták akik építették. De nem tudom, hogy ezt hogy tudja BÁRKI kivitelezni Angliában. Én egyedül is alig férek el a szobában, és folyamatosan tologatni kell a bőröndömet, annak függvényében, hogy a szoba bejárati ajtaját szeretném kinyitni, vagy a mosdó ajtaját. Olyan hely mértanilag nem létezik a szobában, ahol a bőröndök elférnének úgy, hogy mindkét ajtó használható legyen.
Néha nem csak a lányokkal nehéz elhitetni, pedig tényleg nem a méreten múlnak a dolgok! Még a fotózásban sem. Akármerre járok rendszeresen megbámulják a fényképezőgépem, és gyakran elismerő szavakkal nyilatkoznak az emberek a méreteiről:
A munkahely váltás kellemetlen velejárója, hogy eszközöket kell váltania az embernek, meg rendszereket, és (meg)szokásokat. És hát az új helyen megesik, hogy nagyobb és nehezebb felszerelést adnak, mint a korábbi helyen. Igaz most nem a fényképezőgépre gondolok, hanem az informatikai háttérre. Az előző munkahelyemen egy 12″ subnotebookot akartak adni, de némi szervezés árán elértem, hogy 9″ netbook lett belőle, mert az ha nem is kényelmesebben kezelhető munka közben, de legalább cipelni könnyebb, ha épp nem használja az ember, és ilyen úgyis gyakrabban adódik.